A november 23-án bemutatandó film a sokak által figyelemmel kísért Viszkis rabló történetét most tágabb részleteiben mutatja meg. A nemzetközileg elismert Antal Nimród filmjében megismerhetjük a hírhedt Viszkis mögött megbúvó embert, Ambrus Attilát, motivációit, bűnözői pályafutását és bukásának történetét. Az első filmes Szalay Bencét kérdeztük személyes tapasztalatairól
Mit gondolsz, miért került elő a Viszkis élete mint filmtéma éppen most? Mit jelent, mi újat közvetíthet az ő életútja ma?
Egy élet filmre vitelében nem feltétlenül játszanak szerepet olyan „üzenetként” kódolható tényezők, mint a pozitív hős, vagy a közösségi szerepvállalás. A Viszkis élete sem ezzel a szándékkal kerül vászonra, hanem egyszerűen azért, mert érdekes téma, amely nemcsak hogy megállja a helyét a filmes műfajban, de szinte oda is született.
A Viszkis volt az első, hagyományos értelemben vett magyar bankrabló, akinek a híre egész Európát bejárta. Abban is ő volt az első, hogy meg tudott szökni a Gyorskocsi utcai börtönből. Rengeteg megismételhetetlen, izgalmas tényező kíséri életét, karakterét, amelyek kettőssé tették megítélését a közvéleményben és sajtóban. Éppen ezért nagyon érdekes egy olyan film, amely a kezdetektől bepillantást enged a hírverés, a színfalak mögé.
Mit jelent a Viszkis élete azok számára, akik még élőben követték az eseményeket, és megélték ezt a korszakot?
A szüleink és a magam generációjának ez a történet nagyon konkrét élethelyzetet és hangulatot idéz fel. A filmben megidézett időszak visszarepít a kilencvenes évekbe, amelyben a Viszkis mint karakter nagyon érdekes szeletet, mozzanatot képvisel. Ő volt a szocializmus „normájának” bukásába szó szerint betörő akcióhős. Alakja sokakat a távoli, izgalmas Amerika világára és az ő filmhőseikre emlékeztetett.
A rendező gondoskodott is róla, hogy a képi világ, a fénykezelés és a zene, a korhű jelmezek és autók is pontosan visszaadják azt a korszakot, amelyből a Viszkis megszületett.
Mire gondoltál, amikor kiderült, hogy tiéd a szerep? Mit gondolsz, miért rád esett Antal Nimród választása?
Amikor Nimróddal először beszéltem, és elhívott a castingra, igyekeztem a lehető legelőnyösebb képet, a legmeggyőzőbb arcomat mutatni, megválasztani a helyes kifejezéseket... Ettől aztán volt egy pillanat, amikor valahogy egyszerűen kikapcsoltam, csak néztem, néztem magam elé... Utólag azt mesélte, hogy akkor látott meg valamit a tekintetemben, amire azt mondta magában, nem tudja, mit érzek, de éppen ezt az érzést képzelte el, ezt akarta kapni a fiatal Ambrus Attila szemébe nézve.
Voltak személyes összefüggések, tapasztalatok a két tekintet mögött?
Én nem voltam katona, nem kellett másik országba szöknöm. Viszont úgy érzem, hogy nem azonos tapasztalatokra van szükség a jó színészethez, hiszen rengeteg helyről és módon szerezhetünk olyan tapasztalatokat, élményeket, amelyek aztán segítenek abban, hogy az érzelmi skálán hitelesen játsszunk el egy szerepet. A fiatal Ambrus Attila ilyen értelemben nem állt távol tőlem. Nem utánozni akartam őt, hanem átfordítani az élményeit a saját nyelvemre, a saját játékomra, a saját tapasztalatokból, élethelyzetből kiindulva.
Akkor számodra több szempontból is főnyeremény volt a szerep. Mit szerettél leginkább a forgatáson, a filmben?
Rengeteg csodálatos szakemberrel dolgoztam a filmen. Az azonban egyszerűen mesebeli, hihetetlen, sőt már-már felfoghatatlan élménnyé tette az egészet a számomra, hogy az általam rajongásig csodált rendező maga kért fel a szerepre. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy valóra vált álom. Olyan emberekkel játszottam együtt, olyanok segítették a játékomat, akikre mindig felnéztem, akikért mindig is odavoltam, akik olyan szinten elérhetetlennek tűntek, hogy azt gondoltam, még beszélni sem fogok velük soha. A másik legcsodálatosabb élmény számomra a zene. Yonderboi nem egyszerűen egy zenész, vagy olyan zene, amit szeretek, hanem egy konkrét életérzés, ami hosszú-hosszú időszakot felölel és képvisel az életemből. A kamaszkorommal, a fiatalságommal egyenlő. Minden koncertjén ott voltam. Az a gondolat, hogy Yonderboi az én játékomra reagálva írta ezeket a zenéket... felfoghatatlan. A példaképeimmel dolgozni, azt hiszem, a legnagyobb megpróbáltatás és a legnagyobb elismerés egyszerre.
Hogyan készültél a szerepre? Végeztél kutatómunkát?
Mivel megéltem azt az időszakot, amikor a Viszkis még aktívan, bankrablóként tevékenykedett, erről az oldalról már elég tájékozott voltam. A film egyrészről azt a tapasztalatot eleveníti fel, amit az ember kívülállóként, a sajtón keresztül, szenzációként érzékelt. De ott van a másik sík is, Ambrus Attila háttérben zajló magánélete. Ennek megismerésére minden, Viszkisről szóló dokumentumfilmet, könyvet átnéztem, igyekeztem magamévá tenni mentálisan mindazt, ami az ő motivációit jelentette.
Ugyanakkor a felkészüléshez az is hozzátartozott, hogy a fizikális állapotot is rekonstruáljam. Rengeteget jártam kondiba, hokiedzésre, még Kreszt is kellett tanulnom. Nimród elmondta, hogy ne utánozzam azt, amilyen Ambrus Attila maga, csak az érzetet adjam át, a magam eszközei által.
A színházi szerepek után ez az első filmed. Mi a tapasztalatod, miben más a kettő, és hogyan lehet áthidalni, megszokni a különbségeket?
Mindkettőnél azt tartom fontosnak, hogy a színész teljes energiával, magabiztosan vesse bele magát a szerepbe. Ha egy pillanatra is nem hiszed el, amit előadsz, a néző hatványozottan nem fogja. Szerintem a különbség a kettő között talán a mennyiségben van. A színházban arra is ügyelni kell, hogy a hátsó sorba is eljusson az üzenet, az érzelem egésze, amit a karakter éppen képvisel. Ezért mind gesztusokból, mint hangból többet enged, mint a kamerával rögzített, keretbe foglalt filmes szerep. Itt a karakterek közelebb kerülnek, ez valamivel visszafogottabb, úgymond „életszerűbb” játékot igényel.
Ennek a megtalálásában még bőven vannak nehézségeim, és pontosan ez az, ami a profi színészt a kezdőtől elválasztja. A túl- és aluljátszás egyaránt könnyű hiba. Nekem színházban mindig nehézséget okozott, hogy eleget adjak bele, és nagyon meglepett, amikor Nimród azt mondta: „Ez az, pontosan így, ennyi kell!”
Ha jól tudom, találkoztál is a film „ihletőjével”, Ambrus Attilával. Milyen tapasztalatokat osztott meg veled, milyen tanácsokat szereztél tőle?
Mondott pár érdekes dolgot, ami magamtól eszembe sem jutott volna. Például azt, hogyan készült fel egy bankrablásra, mennyire összetett technikai és pszichológiai rendszere volt az egésznek. Megfigyelte a bankot, felírta a környék lámpáinak piros-zöld váltakozásait, hogy hol van a legközelebbi rendőrállomás, hogy melyik biztonsági őr átlagban mennyi időt tölt el a mosdón, és mikor van szolgálatban. Én is végletesen pontos, rendszerető ember vagyok, de Attila olyan precíz, összetett világba vezetett be, amit magamtól aligha ismertem volna meg. Az, hogy ebbe ilyen szinten beleláttam, azt is jelentette, hogy a személyiségéről is átfogóbb képet kaptam, láttam, hogy hidegvérű, megfontolt, nem ront rá a vadul a helyzetre.
Mennyiben ragaszkodik a film a valós eseményekhez, és mennyi benne a fikció?
A forgatókönyv a valós eseményeket annyiban fikcionálta, amennyire az alapvető dramaturgia, a filmre vihetőség igényelte. Forgatás közben egyre több fikciós elem került bele, ahogy a helyzet kívánta. Az alaptörténet azonban szigorúan az eredeti maradt, hiszen a film egyik jelentősége pontosan az, hogy eredeti történet. Az, ami annak idején minket is a képernyő elé vonzott, amit szerettünk volna hitelesen feleleveníteni. Olyan dolgok változtak csak, amik inkább leegyszerűsítették, filmszerűbbé tették az eseményeket, például a nagy szerelem, amelyből a filmben persze csak egy van.
Szerinted miért lett a Viszkisből sokak számára pozitív hős? Mi a film viszonya az ő szerepéhez? Antihőst vagy hőst alakítasz inkább, vagy valahol a kettő között?
Ambrus Attila egy ember. És mint minden ember, ő is folyamatosan hatásoknak, változásoknak van kitéve, és folyamatosan változik is. Akart valamit, mint minden ember. Nem olyan egysíkú tényező ez, ami pár címkével leírható. A valóságban semmi sem fekete-fehér. Ehhez igyekeztük tartani magunkat.
Magyarországon ilyesmi a Viszkis előtt nemigen létezett. Sok ember már akkor is félt, ha nem tett semmi rosszat. A rendszerváltás után megdöbbentő volt, hogy ilyesmi, ráadásul ennyiszer megtörténhet. A tehetetlenség megdöbbentő volt. Szerintem sokan, ha homályosan is, de valahogy összekapcsolták az eseményeket, és tudat alatt úgy érezték, hogy a Viszkis szembeszállt a rendszerrel. Egyértelműen nem Robin Hood, hiszen a zsákmányt megtartotta. De önmagában a bátorság, az erő, amit képviselt, amiért felkapta a média, sokaknak tetszett. Arról nem is beszélve, hogy a hírverés, a szenzáció pillanatokra elterelte az emberek figyelmét a rendszerváltás utáni általános létbizonytalanságról.
Milyen élmény volt a forgatás? Most, hogy tapasztalatot szereztél a film világában, beleveted magad, vagy visszatérsz a színházhoz?
Nagyon meglepődtem, hogy ilyen hamar beleszoktam, és ennyire élveztem a forgatást. Korábban sosem gondoltam volna, hogy a kamerák előtt szerepeljek, hiszen mindig nagy kultusz volt számomra mindaz, amit a színház jelentett. Semmiféleképpen nem szeretném ezt elengedni. Ugyanakkor mostantól az élet által felkínált minden lehetőségre nyitva tartom a szemem, mert sosem tudhatom, hol ér utol az, amire igazán hivatott vagyok.
A Viszkis című film november 23-ától tekinthető meg a mozikban.
