Egy család történetén keresztül elevenedik meg a múlt, a jelen, sőt a jövő is.

Kerékgyártó István Skorpió című műve a magyar valóságról szól, az elmúlt három évtized gazdasági, társadalmi, változásairól. Hogy erkölcsi tanulságait aztán mindenki maga vonhassa le a maga számára.

Generációk, ha ütköznek

A kétfelvonásos darab főhőse egy milliárdos nagyvállalkozó, aki érzi, tudja, hogy túl a hatvanon egyszer át kell adnia felépített cégbirodalmát. Van is kinek, hiszen két fia van, akik ott dolgoznak a cégében, és egyre türelmetlenebbül várják a generációváltást. Régóta látják, miként működik a vállalkozás, melynek vezetésébe azonban nincs sok beleszólásuk. Apjuk ugyanis vaskézzel irányítja jól felépített vállalkozását, nem hagy beleszólást döntéseibe. Gyermekeit elkényeztetettnek tartja – talán ő maga is tehet erről –, akik szerinte csak belenőttek a jóba. Haszonlesők, akiket nem tart alkalmasnak arra, hogy helyébe lépjenek. Úgy gondolja, csak elherdálnák, felélnék a vagyont, együtt a két feleséggel, akik imádják a luxuséletet.

Pedig a cégvezető két tanult fia is sokat tapasztalt az életben. Látták, miként építette fel apja az általa alapított céget, hogyan gründolta össze a rendszerváltást követően, majd tette naggyá. De azt is sejtik, sőt tudják, hogy az utóbbi években miért nem megy már úgy a szekér, mint korábban, érzik az idő változását. Tisztában vannak azzal, hogy a mostaniak már nem a rendszerváltást követő évek, nem a spontán privatizáció és a vadkapitalizmus időszaka. Megváltozott a világ, megváltoztak a játszmák, a pályázati feltételek és bírálatok, s aki az új játékszabályokhoz nem tud igazodni, az a nyerő pozícióból a vesztesbe kerülhet. Márpedig a darabbéli cég sorra veszti el a pályázatokat, a megrendeléseket, és ha a családfő továbbra is görcsösen ragaszkodik igazgatói tisztéhez és az egyszemélyi vezetéshez, hamar leáldozhat a vállalkozás csillaga.

A cégem én vagyok!

„A téma egyre aktuálisabb” – fogalmaz Kerékgyártó István, a mű szerzője interjújában, melyet az Orlai produkció weboldalán is olvasható. Az író hetvenévesen szinte egyidős darabja főhősével. Élete nagy élményének tekinti a rendszerváltást, amikor harmincas éveinek derekán még a pécsi jogi egyetemen tanított. Onnan csábította el egy pesti jogász barátja az ország egyik legelső privatizációs tanácsadó vállalkozásába. Majd idővel cégtulajdonos lett, sőt egy ideig még helyettes államtitkárként is dolgozott. Az élet sűrűjében, a vadkapitalizmus korszakában szerezte tapasztalatait. Jókat is, rosszakat is. Amikor mindentől megcsömörlött, és mindenhonnan kiszállt, 48 évesen adta írásra a fejét, hogy a művészet erejével mutassa be azokat a folyamatokat, amelyek napjaink történéseihez is vezettek.

„Az első hazai »privatizátorok« – de igaz ez az ügyvédi irodákat felépítő ügyvédekre, a magánklinikát gründoló orvosokra, akár egy színház igazgatójára is – ha elérik a nyugdíjkorhatárt, gyakran így gondolkodnak: »A cégem én vagyok! Az alapító, a cég arca és motorja, nélkülem nem értelmezhető ez a vállalkozás!« És ezek az állítások nem is teljesen alaptalanok, hiszen ötből csak egy vállalkozás képes fönnmaradni az alapító nyugdíjba vonulása után” – mondja.

Mindehhez hozzáteszi: az általa megjelenített figurákat még az üzleti életből ismeri. A szereplőket persze több alakból gyúrta össze. Ami a cégalapítókat illeti, nem túl hízelgő, amit állít róluk: „Az alapítók nem jelentéktelen hányada igencsak hasonlít egymáshoz. Közös vonásuk, hogy okosak, erőszakosak, nem ismernek akadályokat, ezért céljuk eléréséhez szinte minden eszközt megengedhetőnek tartanak. A környezetükben idővel egyre kevésbé viselik el a kreatív figurákat, bólogató Jánosokkal veszik körül magukat.” Darabjában azt igyekszik bemutatni, miként veszik fel a harcot egy ilyen cégvezető gyermekei, hogy valóban megvalósulhasson a családi generációváltás, melyre az utódok alkalmasnak tartják magukat.

Új idők új szelei

Már csak azért is, mert a fiúk látják, hogy már új idők új szelei fújnak. A rendszerváltást követően még versenyeztek egymással a vállalkozók, napjainkra pedig a „versenytelenség” uralkodott el. „Kötelező lett a teljes lojalitás és a megfelelés – ahogy a szerző említi. – Manapság nem arról szól egy tender, hogy a jobb győz, hanem arról, hogy egyszer csak falból vagyunk jelen a versenytárgyaláson, máskor meg mi kapjuk a megbízást.”

Az egyre türelmetlenebb örökösök meggyőzik apjukat, vegyen fel egy személyi titkárt, hogy megkönnyítsék munkáját. Javaslatuk a közgazdasági egyetem adjunktusa. Őt beavatják a családi játszmába, s azzal a feladattal bízzák meg, hogy meggyőzze a tulajdonos-ügyvezető apát: vonuljon vissza, és bízza a céget az utódaira.

„Nem járnak nekünk kiváltságok”

„A hatalom deformálja az embert – ezek már Máté Gábor direktor szavai a Fidelio kulturális magazinnak adott interjújából. – Naponta kell figyelmeztessük magunkat, hogy mi is emberek vagyunk, nem járnak nekünk kiváltságok pusztán azért, mert olyan státuszba kerültünk, hogy fölötte állunk másoknak.” Vendégrendezőként érkezett a Belvárosi Színházba, hogy az Orlai Produkció számára elkészítse az előadást. Ő 2011 óta igazgatója a Katona József Színháznak, tudja, milyen nehéz vezetőnek lenni. Igaz, a Katonában a generációváltás nem családi lesz, de nagyon is átérzi a szerző szándékát és mondanivalóját. Korábban színházában Kerékgyártó István Rükverc című drámáját is rendezte, melynek főhőse a rendszerváltásnak nem egyik győztesét, hanem vesztesét jeleníti meg.

Máté Gábor a próbák során a színészekkel során jól megértette egymást, hiszen tanárként egykoron négynek is osztályfőnöke volt a Színművészeti Egyetemen.

A fiaira rátelepedő cégvezetőt Mészáros Máté alakítja, fiait Csonka András és Schruff Milán. A karrierjüket a jólétért feláldozó két feleséget Járó Zsuzsa és Ullmann Mónika. A személyi titkár Pataki Ferenc, aki cselszövése ellenére az egyetlen, aki valamilyen formában mégis együtt tud érezni volt főnökével – már a szeretetotthonban, 2025-ben. Mert felsejlik a jövő is… 

Lear király és A keresztapa

A dramaturgia két idősíkban helyezi el a történetet. A már idős cégvezetőt egy otthonban találjuk, akit csak egykori személyi titkára látogat meg évente egyszer, születésnapján. Innen repülünk vissza az időben, hogy lássuk, milyenek is voltak azok a céges összejövetelek, melyek már hazugságok hálójában fogantak, olykor utódlási harcok közepette.

A Skorpió főszereplőjében, az alapító-igazgatóban mintha Shakespeare Lear királya sejlene fel, aki lányai javára lemond trónjáról, és szétosztja közöttük az országot. De Francis Ford Coppola A keresztapa című filmje és a Corleone család története is felsejlik.

Tanulságos történetet mesél el a szerző a dráma eszközeivel. Nem mondhatjuk, hogy ez az általános helyzet, hogy a cégeknél minden családi generációváltás így zajlik, vagy ilyen rémkép sejlik fel. De nagyon is reális képet kapunk arról, miként is foganhatott a rendszerváltozást követően egy-egy vállalkozás, hogyan szárnyalhatott akár évtizedeken keresztül egy-egy vállalat, s milyen akadályok tornyosulhatnak manapság a családi generációváltások előtt. Legyenek azok politikai, gazdasági, morális, vagy jellembeli, személyes akadályok.