Veneto kétségtelenül Olaszország egyik legismertebb tartománya, első sorban Velence miatt. A tartományban azonban nemcsak „a vízre épült város” látványos, ott van mindjárt a vidék egyik legrégebbi városa, Vicenza, amely számtalan látnivalót és gasztronómiai élményt tartogat az oda látogatóknak. Az első írásos feljegyzések i. e. 135-ben említik először a várost, mely a későbbi századokban a gazdag patríciusok lakóhelyeként szerzett tartós hírnevet magának.

Hiába csatolták az évszázadok folyamán más tartományokhoz, hiába élt éveken keresztül Padova árnyékában, megújulni soha nem felejtett el. Fejlődésének leglátványosabb időszaka kétségtelenül a 16. századra tehető, hiszen története ekkor fonódott össze a híres építőmester, Andrea Palladio életével.

Angyali építész

Andrea Palladio Michelangelo, Sansovino és Bramante kortársaként új értelmezésben tüntette fel a reneszánsz építészet tradícióit, s ezzel utat engedett a barokk megjelenésének. Látásmódja, művészete az építészettörténetben megkerülhetetlen, hatása ma is érzékelhető.
De ki is volt Andrea Palladió valójában?
1508. november 30-án Andrea di Pietro della Gondola néven látta meg a napvilágot Padovában. Kőfaragó tehetsége már korán megmutatkozott, s rövid időn belül az egyik legbefolyásosabb patrícius, Trissino házának építkezésén találta magát. A költőként és tudósként is ismert Trissino, aki ekkor már 62 éves volt, gyorsan megkedvelte a fiatal tehetséget, s mindent megtett azért, hogy a kőfaragó legényből ügyes építésztanoncot faragjon. Ebben az időben „született meg” Andrea Palladio. Trissino egyik művében, az Italia liberata dai Gotiban ezt a nevet viseli az az angyal, akit Isten küldött azért, hogy Justinianus császár hadvezérét, Belizárt és seregét megvédelmezze egy palotában. A palota neve így kétszeresen is összeforr az angyal nevével. S Trissino „angyala” a következő évtizedekben méltó maradt a mesterétől kapott nevéhez.

Palladio nyomában

Nemrég, amikor egy hetet töltöttem Vicenzában és környékén, a híres építészmester alkotásainak nyomába eredtem. Nem volt könnyű dolgozom, hiszen számtalan városi palazzo, vidéki villa, néhány templom és egy híd őrzi Palladio zsenijének emlékét.
Első utam a Villa Godihoz vezetett, hiszen Andrea Palladio is ezzel az épülettel kezdte önálló munkásságát, és a kezdeti sikereket is ennek köszönhette. A villa és a gyönyörű kert megtekintése után nem kell messzire menni, hiszen 50 méterre található a Villa Piovenebe, amelynek látványa semmihez sem fogható. Magnóliaillat, kőszobrok, rózsalugasok s Palladio szelleme kísér utamon. A kilátás mesébe illő, melyet a kastély épülése után nem sokkal egy „ablakfestményen” is megörökítettek. (Az ehhez hasonló falra festett képeken mondhatni kárpótlásként, az a táj tárul elénk, amelyet az épület elzár előlünk.)

A vidéki munkából Palladio hamar a városban találta magát, ahogy én is, ahol palazzók garmada fűződik a nevéhez. Utamat a Casa Civena-Trissinónál kezdem, az óváros szélén. Itt még nem lelhetők fel a híres Palladio-motívumok, hiszen a mester ekkor még a régi sémákat követte.

Az igazi változást tíz év múlva a vicenzai Százak Tanácsa indította el, amikor pályamunkája alapján Palladióra bízta a Basilica felépítését. Ekkor forrt össze végérvényesen a mester neve a Valmarana családéval, amelynek tagjai lehetővé tették, hogy Palladio megvalósítsa önmagát. Ez idő tájt kezdte legdinamikusabban használni az általa olyannyira csodált öt oszloprendet – dór, jón, korinthoszi, toscan és kompozit –, ahonnan egyenes út vezetett a Palladio-motívum megszületéséhez. A Basilicán egész életében dolgozott, mégsem érhette meg a befejezését.

Basilica Palladiana spárgás rizottóval

A Basilica Palladiana Vicenza főterén várja a látogatókat csendesen meghúzódva a Loggia del Capitano árnyékában, számtalan kis fagyizóval övezve, melyek közül egyet én sem hagyok ki. Még hosszú út vár rám, hiszen abban a 20 évben, amelyben az építészmester alkotott, számtalan különleges és impozáns épület látta meg a napvilágot.

Folytatom sétámat a híres Teatro Olimpicóhoz, amely a rómaiak óta Európa első állandó kőszínháza volt, s amelynek térhatása ma is lenyűgöző. Ahogy haladok a Via Andrea Palladión, megszámlálhatatlan palazzót tekintek meg, többek között a Casa dell Palladiót, ahol a mester élt. Kimerülten, az első nap végén a szállásom mellett egy tökéletes kis étteremre bukkanok. Vicenza híres a rizsételeiről és a spárgáról. Spárgás rizottót rendelek: tökéletes nyári vacsora.

Loggia Valmarana polentával

Másnap nem tétlenkedem, folytatom az utamat. Kis időre elhagyom a várost a régi toronynál lévő kijáratnál – amely bejáratként szolgált a városba a középkor idején –, hogy megnézzem a kellemesen csordogáló kis patak fölé emelkedő Loggia Valmaranát. A kis vadkacsák víg lubickolását, a brekegő békák ugrálását és a tavi rózsák színes kavalkádját ez a loggia már évszázadok óta csendesen figyeli.

Kellemes időtöltés ez a meleg órákban a fák árnyékában. Közben ebédre egy könnyű tőkehalsalátát választok Vicenza-módra, polentával, hiszen ez a köret nem hiányozhat egyetlen helyi asztalról sem. Tőkehal, tej, víz, fokhagyma, petrezselyemzöld és olívaolaj. Ennyi az egész, s mégis kifogástalan az ízek harmóniája, melyet a polenta csak tovább fokoz.

Villa Capra – La Rotonda babos tésztával

Ezután egyik leghíresebb művét látogatom meg, a Villa Capra – La Rotondát. A kastély egy kis dombon helyezkedik el, s már az autóútról tökéletes látványként tárul az utazó elé. A La Rotonda elnevezést a középső, kör alakú teremről kapta, mely az épület központi része. Itt már erősen érződik a mester vonzalma a templomok iránt. Ez a villa sok épülethez adott ihletet az idők folyamán. Ilyen például a washingtoni Fehér Ház egyik oldala, vagy London mellett a Chiswick House. Az épület tökéletes, majdnem méretarányos hasonmása azonban Magyarországon található, Lőkösházán. A Vásárhelyi–Bréda-kastély, bár méretét tekintve kisebb, külső és belső megjelenésében teljesen azonos a La Rotondával.

Visszatérve a városba meglátogatom a közeli kis éttermet, ahogy minden este teszem. Bent már mosolyogva vár a személyzet. Kíváncsian érdeklődnek, mit tudtam meg ma az ő híres mesterükről. Csodálattal hallgatják a La Rotonda és a Vásárhelyi–Bréda-kastély hasonlóságának történetét. Közben a séf egy újabb helyi jellegzetességgel lep meg. Babos tésztát hoz, amely kellemes átmenet a nálunk ismert leves és a főzelék között. Egy kis kenyér hozzá, s úgy érzem, örökre jól laktam.

Fahíd spárgával

Nem múlhat el ez az út anélkül, hogy meg ne nézzem Palladio fahídját Bassano del Grappában, ahogy monumentálisan átszeli a Brenta folyó két partját. Kezemben egy pohár finom grappával, ismét egy felejthetetlen találkozás részese lehetek a spárgával. A környék legfinomabb fehér spárgája Bassanóban terem, s kemény tojással kínálják, valamint fehérboros öntettel. Mi sem lehet jobb kísérője a grappámnak és a híd látványának.

Velence tengeri csemegékkel

Utamat Velencében zárom. Ebben a városban nem tud elég hideg vagy elég meleg lenni ahhoz, hogy ne tóduljon a világ apraja-nagyja a megtekintésére. Én most a Szent Márk térrel szemben szállok ki a vaporettóból a San Giorgio-szigeten, közvetlenül a San Giorgio Maggiore bejáratánál.
Azt tartja a mondás, ha az ember a tenger felől érkezik Velencébe, s érkezésekor felzúgnak a campanile haragjai, a város lelke megismeri a hozzá hazatérő lelkeket. Ez a szép hiedelem még azokból a hódító időkből ered, amikor a hajósok hosszú útjuk után hazatértek. Dél van. A campanile harangjai dübörögve konganak. Egy lélek hazatért. Talán az enyém. Ki tudja…

Most térjünk vissza a templomhoz. Palladio munkássága már bőven a második felében járt, amikor megvethette lábát Velencében is. Leghíresebb alkotása, melynek munkálatait a tető kivételével teljes egészében ő felügyelte, a San Giorgio Maggiore-templom. A templom helyén eredetileg egy kolostor állt, mely egy földrengésben elpusztult. Ami megmaradt belőle, azt a szerzetesek ebédlőnek használták. Majd a mester megérkezése megváltoztatta a mindennapokat. Először az ebédlő felújítására kapott megbízást, aztán az egész templom újratervezésére. A templom külsejét borító fehér márvány már messziről szikrázik, így adva hírét a mester csodálatos munkájának, melyet a kezdeti nehézségek után ma már büszkén mutat meg a város vendégeinek.

Fotó: Dragon Zoltán

Utazásom Palladio nyomában egy meghitt velencei étteremben ér véget, ahol kifogástalan tengeri ételek mellett gondolok vissza az elmúlt napokra. Palladio épületeinek zöme ma már az UNESCO Világörökség része. Pedig munkája leginkább halála után vált ismertté, akkor indult el, s még a mai napig tart az a mélyen tisztelt és sokak által tanulmányozott építészeti irányzat, melyet palladianizmusnak nevezünk. A mester munkássága örök nyomott hagyott az építészetben, ahogy az irodalomban is. Goethét magával ragadta Olaszország, s benne az építészet is. Meglátta Andrea Palladio alkotásainak azt a mély tökéletességét, amelyért számtalan építészeti irányzat lehet hálás, s ennek hangot is adott Utazás Itáliában című művében: „A legnagyobb nehézség, mellyel neki is, mint minden modern építésznek, meg kellett küzdenie, az oszlopok megfelelő alkalmazása a polgári építőművészetben; mert oszlopot fallal párosítani mégiscsak ellentmondás. De hogy össze tudta kapcsolni a kettőt! Hogy meggyőz művei közvetlen hatásával! S hogy elfeledteti, hogy csak hiteget! Az ő dolgaiban valóban van valami isteni, valami olyasmi, mint a nagy költő erénye: igazságból és hazugságból alkot valami harmadikat, melynek kölcsönzött léte elbűvöli az embert.”

További Palladio-épületek, Vicenza gasztronómiája és a környék látnivalói itt olvashatók!

Fotók: 123rf, Wikipedia