Péntek óta a Terror Háza Múzeumban Mindszenty József életútjával ismerkedhetünk „A magyarok lelkiismerete” című kiállításon. A tárlatnak az egyházfő 120. születési évfordulója ad aktualitást. Mindszenty életútja nemcsak egy elhivatott pap, felelős egyházférfiú történetét meséli el, hanem a 20. század magyar történelmére is reflektál.

Mindszenty József egy kemenesháti Csehimindszenten élő parasztcsalád gyermekeként, Pehm József néven látta meg a napvilágot. A Mindszenty nevet utóbb, 1941-ben vette fel, hogy ezzel is kifejezze szülőfaluja iránti tiszteletét. Mély vallásos hitét a szülői házból hozta. Édesanyja, Kovács Borbála, felnőtt korában is egyik legnagyobb támasza volt. 1903–1911-ig a szombathelyi premontrei gimnázium tanulója volt; itteni tanulmányait kitűnő eredménnyel lezárva 1911-től a szombathelyi egyházmegye teológiai főiskolájában tanult tovább, melynek lezárásaként 1915. június 12-én szentelték pappá.

Javíthatatlan elem

Miután hitoktatóként és káplánként másfél évet szolgált Felsőpatyon, 1917. január 26-án Zalaegerszegre került, ahol az állami fiúgimnázium hittanára lett. 1919 februárjában tagja lett az országgyűlési választások előkészítő bizottságának. Közéleti tevékenységét a Károlyi Mihály által vezetett „polgári demokratikus” hatalom rossz szemmel nézte, és amikor a fiatal pap 1919. február 9-én ügyeit intézni Szombathelyre ment, a rendőrség „ellenforradalmi izgatás” gyanújával őrizetbe vette és a püspöki palotába internálta. Onnan március 21-én a kommunista hatalomátvétel napján átvitték a városi törvényszéki fogdába. Innen május 15-én átszállították Zalaegerszegre, ahol a kommunista direktórium elnöke engedélyezte neki, hogy a városban tartózkodjon, de csak azzal a kikötéssel, hogy egyházi tevékenységet nem folytat. Mivel ezt nem tartotta be, mint „javíthatatlan elemet” május 20-án kitoloncolták Zala vármegye területéről. Állandó tartózkodási helyéül szülőfaluját jelölték ki, egyúttal arra is kötelezve, hogy naponként kétszer megjelenjen az ottani munkástanács előtt.

A kommunista hatalom bukása után, 1919 augusztusában térhetett vissza Zalaegerszegre. 1921-ben nevezték ki zalaegerszegi plébánosnak. Ebben a tisztségében 24 évig szolgált. Ez idő alatt hatalmas erőfeszítéseket tett arra, hogy az egyházközösséget korszerűbbé tegye; felépítette a zalaegerszegi ferences templomot és kolostort, lapot és több iskolát is alapított, igyekezett a szociális problémákra megoldást találni.

Egyházi karrier és politika

Tevékenysége elismeréseként, kitüntetésül, 1924-ben pornói címzetes apáttá nevezték ki. 1927-től a szombathelyi egyházmegye zalai, elmaradott részének püspöki biztosaként az egyházmegyei zsinat határozatának eleget téve 19 új templomot, 7 plébániaépületet, 9 miséző helyet és 12 iskolát építtetett fel. Érdemeit a Szentszék 1937-ben pápai prelátusi cím adományozásával ismerte el.

A világháború kitörését követően közéleti tevékenysége megélénkült. 1939-ben Teleki Pál miniszterelnök felkérte a dunántúli Nemzetpolitikai Szolgálat vezetésére. A szervezet célja a nemzeti szocialista Volksbund és a nyilas propagandatevékenység ellensúlyozása volt.

1944. március 5-én XII. Piusz pápa veszprémi püspökké nevezte ki. Püspökké szentelésére március 25-én került sor. Az újonnan kinevezett egyházfőt mélyen elkeserítette a megszállás után kialakult új belpolitikai helyzet. Mindszenty a vidéki zsidóság gettóba zárása, majd deportálása idején szavakban és tettekben is kiállt az üldözöttek érdekében.

1944 októbere végén, a nyilas uralom alatt, Shvoy Lajos székesfehérvári és Apor Vilmos győri püspök, valamint Kelemen Krizosztom pannonhalmi bencés főapát együttműködésével emlékiratot készített a kormányzat részére. Ebben a keresztény erkölcsökre hivatkozva követelte, hogy szüntessék meg a harcot a Dunántúlon, mert a háború folytatása nem szolgálja a magyar nép érdekeit. A kezdeményezés megtorlásául a veszprémi nyilas hatóság katonai célokra akarta igénybe venni a menekültekkel teli püspöki palotát. Mindszenty ennek a követelésnek a teljesítését megtagadta, ezért 1944. november 27-én letartóztatták, és papjaival, illetve kispapjaival együtt a veszprémi vármegyei börtön pincebörtönébe zárták, majd december 23-án Sopronkőhidára szállították.

Szabadulását követően, 1945 áprilisában érkezett vissza Veszprémbe, ahol a háború által okozott anyagi és erkölcsi pusztulás következményeit igyekezett felszámolni. Ez utóbbi célt szolgálták egyházmegyei bérmaútjai, illetve püspöki körlevelei. Korábbi tevékeny, szervező munkáját püspökként is tovább folytatta. Rövid szolgálata alatt egyházmegyéjében 34 új plébániát, 11 új falusi iskolát alapított.

XII. Piusz pápa Serédi Jusztinián halálát követően, 1945. augusztus 16-án, Magyarország első főpapi, vagyis prímási tisztségét ellátó esztergomi érsekké nevezte ki.

Az emberi jogokért!

Mindszenty sokszor és sok helyen kiállt a demokrácia mellett. Helyes politikai helyzetfelismerését tükrözi, hogy már az 1945 őszi, még többé-kevésbé demokratikus módon lezajlott választások előtt kiadott körlevelében megállapította, hogy „a magyar élet valójában az egyik totális zsarnokságból a másik felé sodródott.” Ebben a szorongató helyzetben, főpásztorként, teljes erkölcsi súlyát latba vetve küzdött az emberi jogok megsértése ellen. Származásra, nemzetiségre, vallásra vagy társadalmi helyzetre való tekintet nélkül védelmébe vett mindenkit, akinek emberi jogait megsértették. Magára vállalta, hogy az idegen megszállás, és a kibontakozó kommunista diktatúra miatt fokozatosan elnémuló kormányzati tényezők és politikai pártok helyett is szót emeljen a magyarságot érintő fontos ügyekben. Figyelemmel kísérte az internáltak, a letartóztatottak sorsát. Sorra látogatta a börtönöket és az internálótáborokat. Fellépett a Szovjetunióba szállított magyar foglyok hazahozatala érdekében. Egyaránt tiltakozott a délvidéki és a felvidéki magyarság üldözése és a magyarországi németek kitelepítése ellen. De tiltakozott a szlovák-magyar lakosságcsere erőszakos és emberellenes atrocitásai ellen is. A bíboros határozottan fellépett a fokozatosan kiépülő új diktatúrával szemben. Ez a bátor kiállás volt az alapja tekintélyének és páratlan népszerűségének. 1945 és 1948 között ragyogott fel igazán igehirdetői, lelkipásztori karizmája. Beszédeiben kiemelt helyet kapott az engesztelés gondolata, az imádságos élet, a Mária-tisztelet, a magyar szentek követése és a családi élet tisztaságának megvalósítása.

Elítélve

Miután 1947-ben és 1948-ban megtörtént a demokratikus pártok és szervezetek felbomlasztása, szétverése, illetve felszámolása, egyedül az egyház állt a totális diktatúra útjában. Leigázásához elengedhetetlenül szükséges volt a főpásztor: Mindszenty József félreállítása. Ennek első lépéseként a hercegprímást, 1948. december 26-án, az esztergomi prímási palotában, hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával őrizetbe vették, és az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) budapesti központjába, az Andrássy út 60-ba szállították. Az ellene indított koncepciós és kirakatpert hosszú kínzások és vallatások előzték meg, a tárgyalás pedig életfogytiglani fegyházbüntetéssel végződött.

Az ítélet a nyugati világ közvéleményében erős visszhangot és nagy fölháborodást váltott ki.

Forradalom után

Az 1956-os forradalom kitörését követően, október 30-án magyar katonák egy csoportja Pálinkás-Pallavicini Antal vezetésével kiszabadította fogságából. A következő nap már Budapesten volt, és nagy erővel látott neki feladatai ellátásának: tárgyalt politikusokkal, a püspöki kar tagjaival, egyházmegyéje vezetőivel, Tildy Zoltán államminiszterrel, a református és evangélikus egyház vezető tisztviselőivel, sőt, még a külföldi segélyszervek kiküldötteivel is. A miniszterelnök, Nagy Imre kérésére, november 3-án negyedórás beszédet mondott a Szabad Magyar Rádióban. Kijelentette, hogy több évnyi szenvedés után sincs gyűlölet a szívében, kiállt a szabadságharc céljai mellett, és egy polgári, demokratikus jövő képét vázolta fel. A következő napon, november 4-én azonban, a szovjet csapatok támadását követően, kénytelen volt az Egyesült Államok nagykövetségétől menedéket kérni, amelyet meg is kapott. Bár kezdetben arra számított, hogy a Szovjetunióval szembeni nemzetközi fellépés következtében ott tartózkodása rövid lesz, kényszermenedéke 15 évig tartott. A követségen a sajtóból, a tv-ből és személyes beszélgetésekből értesült a Magyarországon és a világban zajló eseményekről. A passzivitásra ítélt főpap naplót írt, történelmi kutatásokat végzett és emlékiratain dolgozott.

A magyar kormány csak úgy járult volna hozzá ahhoz, hogy Mindszenty külföldre távozzon, ha a Vatikán biztosítékot ad arra: a hercegprímás nem szól elítéléséről, fogságáról, a magyarországi viszonyokról, és érseki címéről is lemond. Bár a Szentszék tárgyalói hosszú ideig elutasították e feltételeket, 1971. szeptember 9-én megállapodás született a bíboros sorsáról.

Emigrációban

Mindszenty teljesítve az akkori pápa, VI. Pál kérését, 1971. szeptember 28-án a követségről Rómába távozott, és 1971. október 23-ig ott maradt. Ezt követően a bécsi Pázmáneumban telepedett le. Intenzív lelkipásztori munkát folytatott: kötelességének érezte, hogy a világon szétszóródott magyarságot hitében és nemzeti identitásában megerősítse. Az Észak- és

Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába és Új-Zélandra is ellátogató száműzött egyházfőt mindenhol nagy lelkesedéssel és tisztelettel fogadták, sokan pedig bécsi lakhelyén is felkeresték.

A bíboros töretlen tekintélye, valamint lelkipásztori útjainak látványos sikerei irritálták a magyar kommunista vezetőket. A Vatikán szemére vetették, hogy a „Mindszenty-ügyet” megoldó tárgyalásoknak kiindulási feltétele az esztergomi érseki székről való lemondás volt. VI. Pál pápa ezért 1973. december 18-án a szocialista országok felé irányuló „nyitás” politikájának keretében megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. Mindszenty a pápa döntését tudomásul vette és többé nem használta az érseki címet. Vissza azonban nem vonult: 1975. május 6-án Bécsben bekövetkezett haláláig folytatta lelkipásztori tevékenységét.

Végakaratának megfelelően 1975. május 15-én, ideiglenesen a Mariazellben található kegytemplom Szent László-kápolnájában temették el. Holttestének ünnepélyes hazahozatalára és az esztergomi bazilika kriptájában való újratemetésére 1991. május 4-én került sor.

1989 végén a Legfőbb Ügyészség Mindszenty ügyében elrendelte a perújítási nyomozást. 1990. május 18-án rehabilitálták. Boldoggá avatási eljárása 1996 őszén indult el. A teljes jogi elégtételére 2012-ig kellett várni.

Fotó: MTI, Wikipedia