Technika irányította világunkban a gépek lassan már szinte minden feladatot ellátnak helyettünk. És ha mindez nem lenne elég, fejlődnek és tanulnak akárcsak mi, nem meglepő tehát, hogy néhányunkban felmerül a kérdés: Miért ne adhatnánk nekik több zettabyte-nyi személyes gondolatot és emberi szokást, annak reményében, hogy majd segítenek tájékozódni komplex világunkban. A világ számos pontján több millió dolláros beruházásokkal kutatják a mesterséges intelligenciát. A fejlesztések olyan szintre jutottak, hogy már tanulni képes szoftverek is léteznek.

De mi történik akkor, ha egy idő után annyira elkezdünk a technológiára támaszkodni, hogy az nem csupán a mindennapi feladatainkban nyújt majd segítséget, hanem a párkapcsolati szükségleteinket is kielégíti? Ez a kérdés foglalkoztatta Spike Jonze rendezőt is a nemrég mozikba került A nő című filmjében.

Szerelem ember és gép között

A történet szerint, Theodor Twombly olyan futurisztikus világban éli mindennapjait, ahol a hangvezérelt szerkentyűk természetesek, és zökkenőmentesen teljesítik az ember minden kívánságát. Bár okostelefonok és számítógépek továbbra is jelen vannak az otthonokban, már csak elvétve kell megérinteni a képernyőt, a billentyűzetet vagy az egeret, hiszen egyetlen apró, fülbe helyezhető mikrofon segítségével bármilyen funkció igénybe vehető. Theodor világában tehát az emberek nem bámulják folyamatosan telefonjuk képernyőjét, mint napjainkban, helyette teljes nyugalomban sétálgatnak, miközben lehallgatják e-mailjeiket vagy a híreket.

A technológia azonban egyetlen emberi szükségletre továbbra sem talált megoldást, mégpedig a magányra. Bár a jövőben járunk, Theodor egyedül, szerelem nélkül éli életét, az egyetlen kikapcsolódást a holografikus játékok és az éjszakai telefonszex jelenti számára. Magányos szívét a bánat uralja, miután képtelen feldolgozni válását. Mikor egy nap belebotlik az első intelligens OS1 nevű operációs rendszerbe, nem gondolkozik sokat, még aznap megveszi és telepíti gépére Samanthát, aki nemcsak hogy erotikus búgó női hangon beszél, de tulajdonosának érzelmi reakciói alapján még személyiséget is fejleszt magának. Egy idő után kütyüfüggő főhősünk igazi társként gondol az okos operációs rendszerre, aki amellett, hogy szellemes, felettébb figyelmes is. Nem könnyű tehát Theodor felett pálcát törni, hiszen a gép egészen önálló egyéniségnek tűnik a filmben.

A rendező innentől számba veszi a lehetséges következményeket. Mi történik például, ha a mesterséges intelligenciában telhetetlen emberi vágyak ébrednek? 

Mesterséges intelligencia a mindennapokban

A nő című film összességében az utóbbi évek egyik legszívmelengetőbb, egészen furcsa, szerethető hangulatú mozija. És bár a mesterséges intelligencia még egy távolabbi álom, a szakértőket komolyan foglalkoztatja az MI potenciális hatása az emberiségre. Kate Darling az MIT Media Lab kutatója, aki maga is sokat dolgozott eddig roboetikával, elmondta, még egy Samanthánál jóval kevésbé bonyolult rendszer is komoly nehézséget jelenthet.

A nő című film a közeljövőben játszódik, és Stuart Amstrong, a Jövő Emberisége Intézet munkatársa szerint az önálló tiszta, mesterséges intelligencia birodalma már szinte a sarkon toporog. Amstrong több száz MI-előrejelzést elemzett korábban, és azt találta, hogy a leggyakrabban 15 és 20 évet saccolnak a kutatók a mesterséges intelligencia valóra válásának. Az egyik alapvető probléma az MI kifejlesztésében annak meghatározása, hogy pontosan mit is jelent az igazi intelligencia. Egyre nehezebb és nehezebb azonosítani azokat a funkciókat, amelyeket egyedülállóan emberinek nevezhetünk.

Mennyire lehet emberi?

Alapvető tulajdonságunk, hogy szeretünk emberi tulajdonságokkal felruházni mindent, legyen az kölyökkutya, vagy háztartási gép. „Még azok is, akik naponta robotokkal dolgoznak, és tudják, hogy nem valódiak, szeretik antropomorfizálni őket. Azt gondoljuk, hogy ezek a tárgyak aranyosak, és sokszor nemet, szándékot vagy lelkiállapotot tulajdonítunk nekik. Ez olyasmi, amiről nem tehetünk, egyszerűen magától jön” – mondta Amstrong. Épp ezért nem nehéz elképzelni, hogy néhányan valóban képesek beleszeretni egy ilyen rendszerbe, az azonban már másik kérdés, hogy a rendszer is képes lesz-e a szerelemre?

Kevés okunk van azonban feltételezni, hogy az igazi MI birtokában lesz a legtöbb emberi tulajdonságnak. A valóságban az MI sokkal idegenebb lesz. Egy olyan testetlen programnak, amilyen Samantha, egészen eltérő fogalma lehet az egyéniségről, hiszen át lehet másolni egyik készülékről a másikra, vagy akár kapcsolatba is léphet más operációs rendszerekkel az online világban.

A gondolat azonban, hogy az ember beleszeret egy élettelen tárgyba, meglepő módon egészen régre nyúlik vissza. Jó példa erre Pügmalión története, aki beleszeretett a maga készítette szoborba, és Galateának nevezte el. Körülbelül negyven évvel ezelőtt pedig egyetemi hallgatók egy ELIZA nevű számítógépes programhoz kezdtek el vonzódni. A programot úgy tervezték, hogy kérdéseket tegyen fel felhasználójának, tehát úgy működött, mint egy pszichoterapeuta.

Korábban pszichológusok feltérképezték a szerelem kialakulásának alapvető okait, s ezek szinte mindegyike érvényes lehet a robot–ember kapcsolatra is. Ilyen tényező például, hogy hasonló legyen a két fél ismeretanyaga, tudása, ami egy ilyen rendszerbe könnyen beprogramozható. Szintén egy másik aspektus, hogy az ember tudja, szeretik őt, ami ugyancsak betáplálható.

Veszélyes?

Egyes kutatók, például Sherry Turkle, attól tartanak, hogy az emberek elkezdik előnyben részesíteni kapcsolatukat a mesterséges intelligenciával megáldott gépekkel. Darling sokkal inkább attól fél, hogy a technológia rossz kezekbe kerül, és a szuperintelligens operációs rendszerek segíthetnek abban, hogy emberek egyetlen fülhallgató segítségével folyamatos felügyelet alá kerüljenek. „Mi történik akkor, ha a gyermeked barátja egy robot lesz, amely folyamatosan manipulálja, vagy ha Samantha minden alkalommal elmondja, hogy szereti a Coca Colát.”

A legtöbb félelem alapjául az szolgál, hogy ha az intelligencia elszakad a biológiai léttől, nem mi leszünk a legértelmesebb létforma, és olyan gépekre szorulunk, amelyek közömbösek irántunk. Egy mesterséges intelligenciát kutató központ tudósa szerint könnyelműség figyelmen kívül hagynunk a veszélyeket. A kutatók, akik óvatosságra intenek, azt állítják, hogy a technológia akkor válik veszélyessé, ha a gépek saját céljaikra kezdik felhasználni a Föld erőforrásait. Emellett azt sem szabad elfelejteni, állítják a kutatók, hogy az emberi intellektussal ellentétben a számítógépek 18 havonta megduplázzák teljesítményüket.

Napjainkban sokan félnek a valóságtól vagy a valós kapcsolatoktól. Nem véletlen, hogy olyan sokan szakítanak SMS-ben vagy e-mailben. A magukba fordult embereknek könnyebb egy ilyen mesterséges világban élniük, amely végleg kiutat kínálhat nekik az elvárásokkal teli valódi párkapcsolatokból.