A cipő mellett talán a táska az a divatkellék, amelyre a nők hajlamosak viszonylag horrorösszegeket áldozni, ki-ki pénztárcája szerint. Egy méregdrága cipővel ellentétben azonban itt van mentségünk, hiszen a táskának funkciója van. A fél életünket hordjuk benne, még jó, hogy meg kell adni a módját. A fenti érv persze általában nem hatja meg életünk párját, inkább csak saját magunkat nyugtatjuk vele. De mégis, mi motivál minket akkor, amikor a pénztárnál állunk a hitelkeretünket jócskán meghaladó darabbal a kezünkben? Miért érzünk kéjes kíváncsiságot, amikor van szerencsénk betekintést nyerni egy másik nő táskájába? Miért érezzük úgy, hogy egy kategóriával káprázatosabbak lettünk a megfelelő táskával a kezünkben? És miért érezzük úgy, hogy összeomlott a világ, ha ne adj isten, történik valami legkedvesebb darabunkkal? Nos, minden jel arra mutat, hogy a női táska mint olyan jóval több egyszerű kiegészítőnél.
„Mit rejt a táskád?”
Számtalan magazin és blog foglalkozott már a női táska tematikájával, különösen népszerűek azok az anyagok, amelyekben egy hús-vér nő enged bepillantást saját retiküljébe. Ilyenkor előtör bennünk a gyarló voyeur-i hajlam – akárcsak egy idegen lakásba, egy idegen táskába is kitörő lelkesedéssel vetjük bele magunkat, hiszen mindkettő tulajdonosa legbensőbb világát tükrözi. Ezt a jelenséget vizsgálta néhány évvel ezelőtt két műkedvelő úriember – a fotós Pierre Klein és a szociológus Jean-Claude Kaufmann. Előbbi 50 nőt kért meg arra, hogy fedje fel táskája tartalmát, hogy aztán lefotózhassa. Klein állítása szerint egy-egy ilyen szeánszon rövid idő alatt többet tudott meg az adott nő magánéletéről, mint addig valaha.
A táskák tartalma általában két részre osztható: ott vannak az olyan alapkellékek, mint a telefon, pénztárca, papír zsebkendő, kulcsok, a másik oldalon pedig az egyéb személyes, sokszor minden funkciótól mentes apróságok, emléktárgyak, kabbalák. A női táska továbbá olyan intim kellékek vigyázója is, mint a tampon, a sminkkellékek vagy a fogamzásgátló készítmények. Táskánk saját valóságunk kiterjesztése, amely személyes identitásunkat is nagyban magában hordozza. És persze nem mindegy, hogy a táska hogyan is néz ki, hiszen identitásunk mellett stílusunkat is tükröznie kell. „Egy nő táskája kicsit olyan, akár egy férfi autója: azt a képet támasztja alá, amelyet viselője sugallni szeretne” – állítja Klein.
Jean-Claude Kaufmann könyvben foglalta össze a témában szerzett tapasztalatait. Ő maga 75 nő bevonásával végezte el a kísérletet, és hasonló eredményekre jutott, mint társa, Pierre Klein. Szerinte, „frivol” mivolta ellenére a kézitáska a női emancipáció jelképe. A nők függetlenedésével és munkába állásával egyre indokoltabb lett egy funkcionális és nem utolsósorban mutatós darab viselése, amely otthont ad a nap folyamán szükséges tárgyaknak. A nők élete többé már nem az otthon és a gyereknevelés körül forgott, és ezt a változást táskájuk tartalma és kinézete is tükrözte.
Ikonikus darabok
Talán nem is létezik olyan divatkellék, amely olyan ikonikus darabokat hozott volna a világnak, mint a női táska (na jó, azért Manolo Blahnik Mary Jane topánja talán kivételnek tekinthető). Gondoljunk csak a Hermès divatház Birkinjére, a Kelly bagre, vagy éppen a Chanel ház 2.55 fantázianevű kistáskájára. Nehéz lenne felidézni olyan legendássá vált télikabátot, esetleg kisestélyit, amely saját névvel írta volna be magát a divattörténelembe. Ezzel szemben a fenti táskák önálló entitássá nőtték ki magukat, önmagukban szolgáltattak témát magazinoknak, tévéműsoroknak, blogbejegyzéseknek.
Minden bizonnyal a divattervezők is felismerték a fenti tendenciát, és újszerű vonalvezetéssel meg némi marketinggel státuszszimbólumot kreáltak a legkedvesebb darabokból. A fent említett Birkinnek még egy külön epizódot is szenteltek a Szex és New York című sorozatban. Nemrégiben pedig nagy port kavart a hír, amely szerint az ikonikus darab névadója és múzsája, Jane Birkin felszólította a divatházat, hogy többé ne használja nevét a legendás kézitáskára, ugyanis annak gyártása állatjogokat sért. A botrány végül elcsitult, a név maradt. De kétségtelen, hogy ez olyan esemény volt, amikor egy táska újfent okot szolgáltatott arra, hogy külön fejezetet szenteljenek neki.
