A tetoválások megszületésüktől mostanáig igen szerteágazó utat jártak be. Eleinte, törzsi jelekként az összetartozást szimbolizálták. Az ezen belüli eltérések mutatták a külvilág számára viselője élethelyzetét, nemét, korát, esetleg foglalkozását. A tetoválások azóta címkeként is szolgálak, sorszámozott megjelölésként, melyek a katonaságban, börtönben, haláltáborban egyetlen számjeggyé torzították az emberi személyiséget.
Manapság a tetoválások szerepét legtöbben az önkifejezés egy szélsőséges módjának tartják, melyben nagy szerepet játszik állandósága, azaz olyasfajta jellemszilárdságot feltételez, mely nem kevesebbet állít, mint az ízlésbeli, személyiségbeli változatlanságot.
Bálint Bianka nemcsak tetoválóművész, de elsősorban grafikus és hobbiillusztrátor is. Több önálló kiállítással büszkélkedhet, de legnagyobb eredménye talán mégis maga a BIANICON márka, amely egyre szélesebb vevőkörével egyre kiterjedtebb igényekkel számolhat. Így Bianka dizájnját nemcsak önálló művészeti alkotásként vagy a bőrben, de egyre többször a bőr fölött, a táskák mellett ruhákon is viszontláthatjuk. Bennfentesként őt kérdeztük a tetoválások mibenlétéről.
Hogyan kezdődött tetováló karriered? Mi voltál először, kliens, vagy művész? Úgy is kérdezhetném, mi volt előbb, a rajz, vagy a tetoválás?
Bevallom, amíg el nem kezdtem, sohasem gondoltam volna, hogy tetoválni fogok. Úgy igazán sosem vágytam tetoválásra sem, legalábbis nem a vágy azon értelmében, amit a vendégeim szemében látok, amikor idejönnek, és elmagyarázzák, mit miért szeretnének. Tetoválóként így szinte mindig betekintést nyerek a háttértartalomba. Én nem gondolkodom évekig egy mintán, és az általam készített alkotásoknak sem mindig van jelentésük, de legalábbis nem olyasmi, amit egy-két szóval bárkinek elmesélhetnék. És épp ez a jó benne. Hogy nem is kell másnak megértenie, nem tartozom senkinek magyarázattal. Ami a tetoválás és köztem van, amiért fontos számomra, az bent van a fejemben, a lelkemben, nem kötöm bárki orrára.
Te mikor kaptad az első tetoválást?
Tizenhat éves voltam, amikor elkísértem a nagybátyámat tetováltatni. Emlékszem, rengeteg tetkós magazin meg album hevert az asztalon, amiből szemezgetni lehetett. Azt már korábban is említettem, hogy nem vagyok az a sokat tervezgetős-agyalós típus, így kaptam meg életem első tetoválását is, hirtelen felindulásból. De ez a felindulás engem, azzal a tetoválással, ami a következménye volt, ugyanúgy jellemez, mint egy tervezgetősebb embert a jól kitalált, sokáig formázgatott, fontolgatott tetoválása. Egy cseresznye volt az első egyébként.
Kinek készítetted az első tetoválást?
Az első munkámat saját magamnak készítettem, meglehetősen izgultam is. A bokám belső oldalára tetováltam, szóval sem a pozíció, amelyben készült, sem a terület nem volt éppen a legkényelmesebb, és fájdalommentesnek sem nevezném. Elég sokáig is tartott, de összességében a végén nagyon büszke voltam az eredményre. Persze a többi tetoválásom mellett látszik, hogy nem tökéletes munka, de saját gyümölcs, és ráadásul az első, amiből több már nincsen, szóval számomra megismételhetetlen, és pontosan olyan, amilyennek lennie kell!
Mit képvisel számodra a tetoválás? Saját tetoválásaidban mi a legfontosabb?
Számomra a tetoválás egy ékszer, amit büszkén visel az ember. Mint minden választás, ez is hozzánk tartozik, mindössze annyi, hogy véglegessége folytán talán nagyobb kaliberű. Egy jól megválasztott tetoválás a jellemet nemcsak tükrözi, de egyszerre hozzá is tesz.
A tetoválásaim engem jellemeznek, de egyik sincs túlmisztifikálva. Olyanok, mint én: őszinték.
Mi az elsődleges szempont, mire törekszel, amikor valaki tetoválást rendel tőled? Hogyan tudod belevinni a személyiséged, és egyszerre megfelelni a megrendelő ízlésének, igényeinek?
Az esztétika, az átláthatóság, a letisztultság és a könnyed értelmezés.
A saját ízlésemet azzal teszem hozzá, hogy kizárólag saját mintákat vállalok. Ez azt jelenti, hogy leggyakrabban a vendégek hozzák az ötletet, elmondják, miről szóljon a tetoválás. De a többit, azaz az esztétikai részt, a tervezést és a kivitelezést rám, a tetoválóra bízzák.
Az internetnek hála, könnyen elérhető és látható egy-egy tetováló portfóliója, így már otthon, a gép előtt lehet dönteni, ki az, aki meg tudja jeleníteni az ember elképzeléseit, akinek a látásmódja legközelebb áll az övéhez.
Volt már, akit lebeszéltél egyfajta tetoválástól, vagy a kliens igényeivel szembesülve visszaléptél az elkészítéstől?
Persze, ez a szakma szerintem nagyon nagy felelősséggel jár. Sok tetováló van, aki bármit a vendégre hagy, aki úgy gondolja, hogy a vendég tudja, mit akar, bármit kér is, azonnal, helyben felvarrja. Sajnos ezeket a tetoválókat legtöbbször a pénz motiválja. Nem elsődleges szempont az, hogy jó, szép, igényes dolgot készítsenek, így nem próbálnak meg hozzátenni ahhoz, amit a vendég szeretne, és esetenként elmondani neki, hogy az egész elképzelés kivitelezhetetlen. Pedig ez is része ennek a szakmának. Akinek rálátása van arra, mi a helyes, mi az esztétikus, annak szívügye kellene legyen, hogy ezt kövesse, átadja.
Nem készítek fehér tetoválást, nem készítek tetoválást ujjra, nem készítek 5 cm-ben tájképet és portrét és stb. Semmi olyat, ami gyakorlott szemmel láthatóan egyértelműen nem esztétikus, illetve etikus. 18 éves kor alatt megpróbálom rábeszélni a vendégeimet arra, hogy olyan területre készítsenek tetoválást, amely nem feltétlenül van mindig szem előtt.
Nemcsak tetoválóművészként vagy népszerű, de a grafikáid is gyakran láthatjuk táskákon, füzeteken. Mi a különbség egy ilyen grafika és egy tetoválás megtervezésében?
Előbb voltak a grafikák, mint maga a tetoválás. A tetováláshoz egyébként is először ki kell építeni egy képi világot, illetve a megjelenítéséhez szükséges ábrázolási gyakorlatot. Két éve készítek tetoválásokat, de a Bianicon márka már 4 vagy 5 éve fut. A kettő megtervezésben számomra igazából nincs nagy különbség, ez is hozzásegített ahhoz, hogy tetoválhassak. A grafikáimra mindig jellemző volt a könnyedség, és leginkább feketével dolgoztam.
A letisztult, minimál stílus inkább a tetoválások természetéből adódóan, esztétikailag fontos, vagy van valamiféle művészi hitvallás mögötte, amit a grafikáidban is tovább viszel?
A „hitvallás” kifejezést rögtön azzal az (ellen) érzéssel tudnám összekapcsolni, amit a magyarórák verselemzései keltettek bennem. Miért kell, hogy azt gondolja mindenki, hogy minden egyes versben több van annál a benyomásnál, mint amit szimplán olvas az ember? Miért nem lehet a dolgokat önmagáért, önmagában élvezni, és még inkább kötetlenül, tehát egyénien, szabadon?
Nincs több a grafikáimban annál, mint amit láttatnak, és éppen az a leggyönyörűbb ebben, hogy mindenkinek mást ad. Egyszerű ember vagyok, a rajzaim és tetoválásaim is azok, érzéseket közvetítek, olyanokat, amelyet mindenki érezhet, az emberi, a mindennapi és a kivételes élet hozományait. Természetesen az esztétikára mindig törekszem, szeretem a szép dolgokat, és addig gyúrok egy mintát, amíg nem lesz rajta minden olyan, amilyennek lennie kell.
Mi az a téma vagy részlet, amit legszívesebben rajzolsz? Sok portrét készítesz, de rengeteg állatgrafikát is, illetve a kettőt gyakran keresztezed.
Egyértelműen a portré, legyen az állat vagy ember.
A stílusom folyamatosan változik, hiszen változik az is, ami hatással van rám. A témáim mindig tükrözik a jelenem, mindazt, ami a fejemben van, ami éppen foglalkoztat. Egyszóval az életem. Lehet, ez sablonosan hangzik, de azokra a munkáimra vagyok igazán büszke, amelyekkel látom, hogy célt értem, azaz, amelyek boldoggá tették a megrendelőt, amelyekben magára, az elképzeléseire ismer, amelyekkel tud azonosulni.
Igazából a munkám célját is így tudnám összefoglalni, azt szeretném, ha a tetoválások, amelyeket készítek, beteljesítenék a hivatásukat, azaz egyszerre fejeznék és teljesítenék ki viselőjüket.
