Pontosan tudja, kiknek és mit akar sugallni magáról. És ez ügyben gazdag a fegyvertára. Beveti a divatot, az udvariasságot, és meggondolja a szavait is.

Igaz, hogy két köztársasági elnök is tanította? Sólyom László és Mádl Ferenc is?

Igen. Nagyon jó előadók voltak. Sólyom László polgárjogot, Mádl Ferenc pedig nemzetközi magánjogot tanított. Sólyom négy félévig oktatott minket, és imádtuk. Az ő előadását kihagyni butaság volt, sok másikat élvezet. De hozzáteszem, hogy mi áldott időszakban jártunk jogra, mert éppen a rendszerváltás előtti pár évet, a rendszerváltás pillanatát és az azutáni pár évet töltöttük ott. Ráadásul akkor még a nagyok tanítottak, mondjuk Vékás Lajos, aki most lett Príma.

Hasznosítani tudja azt a tudást?

Sokszor igen, meg a gondolkodásmódom jogászos.

Azaz racionális?

Nem, jogászos, az más. Emlékszem az alapelvekre, nem lehet bevinni engem a sötét utcába. Azonnal a jog jut eszembe, ha feszültség van, rögtön jogilag teszem helyre a fejemben a konfliktust.

Érdekes az élet, mert a professzorok, akiktől tanult, később akár tanulhattak volna magától. Kérte ki köztársasági elnök valaha a véleményét a saját megjelenésével kapcsolatban?

Most tartottam a Köztársasági Elnöki Hivatalnak egy előadást. Beszéltem a protokollról, az etikettről, rendbe tettük a fogalmakat, meg a vendégek fogadásának rendjét és szokásait. De nem az elnök személyi megjelenésével kapcsolatban kerestek meg. Egyébként azt kell mondanom, hogy aktuális köztársasági elnökünk tőlem jó osztályzatot kap ezen a téren.

Az eddigiek kevésbé?

Nem akarom konkretizálni, de mindig fájó pontom volt az, hogy akik az országot külföldön képviselik, nem tökéletesek, ami a külsejüket illeti, pedig azoknak kellene lenniük.

Az milyen?

A jó stílus nem okvetlenül luxus. Mondok egy példát. Obama. Jó öltönyök, szép ingek, jó színű nyakkendők, picit változatosan. Nem luxus, de helyénvaló, jól összeállított ruhatár jellemzi, és az ebből adódó, jól kitalált megjelenés. Tudja, ki tudott még öltözködni? Schmidt kancellár, vagy Richard von Weizsacker, német államelnök, vagy a francia Giscard d’Estaing. Ugyanakkor ott vannak szégyenfoltnak az angolok.

Hát, én nem tudom, hogy ők hogyan öltözködtek, olyat is mondjon, aki a fejemben lehet.

Blair is meg a mostani angol miniszterelnök is rosszul öltözik. Az utolsó igazán jól öltözött angol kormányfő a Vaslady volt.

Miért? Mit vesz ebből észre a nem avatott szem? Mert az én észrevételem addig tart, hogy vicces volt látni az EP-ben, amikor Orbán Viktor kint járt, sokat mutatták a kamerák, és azt vettem észre, hogy a mögötte bólogató Matolcsy Györgynek ugyanolyan a nyakkendője. Ez nem vall különösebb stílusra.

Lehet, hogy van egységes kormányzati nyakkendő. A jó stílus különleges ízlést, egyedi megjelenést jelent.

Hát, igen, de nem könnyű dolog ez. Nem jó üzenet nálunk elegánsnak lenni.

A jól öltözöttségről nálunk még mindig azt gondolják, hogy egyfajta piperkőcség, kivagyiság. Katasztrófának érzem, hogy 2011-ben még mindig ott tartunk, hogy ha valakinek van egy drága táskája, akkor az rossz ember, és biztosan lopta a pénzt. Mondjuk, ha van Londonban egy zseniális agysebész, aki másfél millió forintot kap egy operációért, és két operációja összegét egy órára költi, akkor hadd tegye már meg. Ez egy zavaros beidegződés.

Zavaros vagy nem, de itthon a gazdagság nem pozitív. Érdekes, hogy nálunk a száz leggazdagabbról szóló kiadványt mindig találgatások övezik: ki fizetett azért, hogy ne legyen benne…

…vagy azért, hogy benne legyen…

…máskülönben Amerikában a Forbes listáján meg büszkeség rajta lenni.

Ez nagy hiba, de én is érzem ezt. Itthon ciki valakinek lenni. A magyar társadalom sajnos a celebvilág híreivel és szereplőivel van butítva, pedig sok értékes ember él körülöttünk, akiket meg nem veszünk észre: Én például jóban vagyok Nádasdy Borbála grófnővel, aki magyar kisemmizett arisztokrataként élte végig a Rákosi rendszert, és amikor kijutott nyugatra, elölről kellett kezdenie az egész életét. Volt színésznő és balett-tanár, de ha kellett, akkor hullát mosott Párizsban, hogy eltartsa a gyerekét. Nekem ő igazi példakép, olyan ember, akit büszkén kellene magasba emelni, mert amit képvisel, az egy attitűd, amit meg kellene értenünk.

Maga érti?

Azt hiszem, igen.

Érezte magát kellemetlenül emiatt?

Mindaz, amit én szeretnék képviselni, az kivagyi piperkőcség a magyarok szemében. Sokan azonnal megpróbálnak betenni egy skatulyába.

Persze. Címkézünk, a társadalom nem bírja elviselni az egyéniséget. Gyorsan eltűntetjük, elsüllyesztjük, vagy híresztelünk róla valami rosszat. A szürke, egyforma, feltűnni nem tudó, nem akaró embereket kedvelik a magyarok.

Az ügyfélköre törzsvendégekből áll? Üzletemberek, politikusok? Akikről eddig beszélgettünk?

Igen, ez is, az is. Politikus, üzletember, művész, jogász is van közöttük.

Az így kialakuló kapcsolatait tudja használni? Lobbizik?

A kapcsolatok segíthetnek. Ha el akarnék indítani egy ügyet, vagy meg akarnék tudni egy infót, akkor pár telefonnal, azt hiszem, sikerülne.

Csinált már ilyet?

Persze. Meg akartam tudni egy ingatlannal kapcsolatban, hogy valaki valóban tulajdonos-e , mert ezt állította, és kiderült, hogy nem, szóval hazudott. De ez is csak itthon működik, kicsi ország vagyunk, ez egy falu.

Azért ennek ezek szerint előnye is van.

Van. Vicces, hogy nálunk egy társadalmi eseményen, egy-egy bálon mindenki ott van, mindenkivel lehet találkozni, a miniszterelnöktől a leggazdagabbakig. Már Ausztriában sem ennyire Bécs központú az élet, hogy Németországot vagy Amerikát ne is említsem. Szerintem ezért nehéz ma itthon társadalmi eseményt rendezni, mert mindig ugyanaz az 500-1000 ember hivatalos mindenhová, amit ők már eléggé unnak. A magyar elitből lehet kihalni, börtönbe menni, külföldre menni, de a törzse ugyanaz marad.

Mit szólnak, hogy elmaradt az Operabál?

Óriási hibának tartom. Az Operabálnak sok hibája volt, de nem megrendezni az EU elnökség idején szerintem nem indokolható. A befolyt pénzből segíthettünk volna azoknak, akik bajba kerültek, minden EU-s potentátot meghívhattuk volna, megmutathattuk volna, hogy ez a főváros milyen bált tud rendezni. Kihagyott ziccer, legalábbis a hivatalos indoklás alapján.

Egyébként jár operába? Mert az az érzésem, hogy az ön vevőkörének kiszolgálásához olyannak kell lenni, mint ők. Gazdagnak, jól öltözöttnek, kulturáltnak, szóval kell egy életstílus. Az opera hozzátartozik?

Járok, de nem kötelezettségből, és nem is a feleségem, Miklósa Erika miatt, hanem gyerekkoromtól operába vitt az anyám, ötéves korom óta. Neki még mindig három bérlete van oda. Nekem a komolyzene sokkal hamarabb volt az életem része, mint Erikának, mert ő húszévesen ismerkedett össze ezzel a műfajjal, én meg pici gyerekként. Persze ő kicsit jobban csinálja, mint én.

Miben tetszett leginkább?

A Rigolettóban, a Szerelmi bájitalban, és nagyon várom a Traviatában. Az Éj királynőjét most direkt nem mondom, mert azt már rengetegszer hallottam.

Így ismerkedtek össze, színpadon?

Valahogy így. Voltam egy bank megnyitó ünnepségén, és ott énekelt Erika. Én ismertem őt régről, amikor még többet volt Magyarországon. Aztán 2005-ben volt Domingóval egy koncertje, ami nekem fantasztikus élmény volt. Az említett fogadás után elmentem valahová enni, és ott egy asztalhoz kerültünk. Névjegyváltás, sms, találkozás. És akkor kiderült, hogy ő is egy házasság végén van, én is, és elkezdődött.

Mi van az operán túl? Színház?

Ritkán. Havonta egy-egy színházba eljutunk.

Sport?

Az van, futok, edzek, Erika mellett nem lehet nem sportolni. Ha lehet, és kedvem is van hozzá, mozgok. Hétkor kelek, ráállok a futópadra, aztán felülések, fekvőtámasz, satöbbi. A nyújtás még nem megy.

Szépirodalom?

Klasszikusokat olvasok, őszintén bevallom, a kortárs írások éppen úgy nem hatnak rám, mint a kortárs művészet általában. E mellett németül és angolul megjelent szakmai könyveket olvasok, a stílusról, a divattörténetről vagy a belsőépítészetről. Most írtam is egyet, ez az ötödik könyvem, a Gentleman’s style book, ami angolul is meg fog jelenni. Én leszek az első keleti európai, aki ilyen jellegű könyvvel megjelenhet nyugaton.

Tervezne saját kollekciót?

Igen. Van is a fejemben néhány kollekciónyi anyag.

Miért nem rajzolja le, pénz ide vagy oda?

Néhányat lerajzoltam, Erikának megmutattam, aztán betettem a fiókba. Nem zavar, hogy nem valósul meg, mert végül is a fejemben ott van.

Azért nem lenne mégis jobb kifutón látni?

De, csak realista vagyok. A magyar piacon nincs értelme ezzel foglalkozni.

Hát akkor meg minek vágott bele? Nem azért, mert fiatalon azt hitte, hogy van értelme?

Dehogynem. Én Yves Saint Laurent-nek írtam levelet, amikor az antikváriumban dolgoztam nyaranta. És válaszoltak, hogy küldjek ki rajzokat, meg menjek. Küldtem, de menni nem tudtam. Így aztán nem lett külföldi együttműködés.

Bánta?

Igen, de elfogadtam a helyzetet, és később jó magyar nevekkel dolgozhattam együtt, például Luciával.

Előtte meg maga volt a magyar Boss.

Igen, ezért távolodtam el a dizájntól, és mentem át a divat kereskedelmi részére. 1993-ban kimentem Kölnbe a férfi divatvásárra, ott bementem a Boss-hoz, és adtam egy igazgatónak egy névjegyet. Aztán később tényleg felhívtak, hogy találkozzunk Magyarországon. Akkor ők előrehaladott tárgyalásokban voltak Pesten, de a magyar fél el akart adni nekik egy üzlethelységet, ami nem volt a saját tulajdona…Tudja, a kilencvenes évek szabadrablása…

Furcsán lett vége a Boss-os pályafutásának is, volt úgy, hogy boltot kellett bezárnia… Kedvét szegték a kudarcok?

Egyáltalán nem, most éppen bárok nyitásán gondolkodom. A saját nevemmel forgalmazott Schiffer kollekció sikere pedig bizakodással tölt el. Amit maga érez, az annak köszönhető, hogy én nem vagyok üzletember.

Ha nem üzletember, akkor minek tartja magát?

Hol?

Olaszországban vagy Franciaország déli részén, de mindenképpen a mediterrán térségben, ugyanis kifejezetten télgyűlölő vagyok. De nem tehetném ezt meg, mert Erika innen el nem megy az én kedvemért sem. Nekem meg ő fontosabb.

Kik a példaképei?

Sorrendben mondom: Pierre Cardin, Yves Saint Laurent, Gianfranco Ferré, Giorgio Armani, Ralph Lauren, Tom Ford, aztán megint Ralph Lauren.

Lauren kétszer?

Igen. Volt, hogy eltávolodtam tőle, de mára őt tartom a legnagyobb hatású tervezőnek a hordható és jól kombinálható ruhái miatt. Szerintem ő nem divatot, hanem stílust teremtett.

Ezek életszakaszok is?

Igen, a Cardin féle lázadásból eljutottam Yves burzsoá eleganciájáig, ezt követte Ferré pimasz nagyvonalúsága, majd megszerettem a minimalista, letisztult Armanit, aztán jött Lauren, őt követte Ford, akit nagyon tehetségesnek tartok, de csak egy szűk mezsgyén, és az utóbbi pár évben teljes hittel Laurent. Az üzletek, a filozófia miatt. Belépek az boltjába, és bezárul a világ. Ez egy varázslat. Ilyet szeretnék én is csinálni.

Most nem ilyen a maga boltja?

Nem, ezt nem tudom megteremteni. A minden részletre kiterjedő maximalizmus itthon nem kivihető, azt hiszem.

Valamiért mégsem ment el innen. Miért szereti Magyarországot?

Mióta Erikával élek, jobban megismertem a vidék báját, ami őszintébb, mint a nagyvárosi Magyarország. Tetszik. Ide kötnek a gyökereim, a családom hagyománya, a barátaim, az életem.

Erika miatt marad?

Nem kizárólag. A misszió miatt is. Az volna a cél, hogy Magyarország is stílusos ország legyen. Hasonlítsa össze az olasz meg a magyar közszolgálati tévé vizualitását, hát ég és föld. Meg kellene ezt tanulni, el kéne lesni. A képernyősök legyenek stílusosak és csinosak. Jó lenne, ha el tudnánk helyezni magunkat a koordinátarendszerben. Például az Unióról nem úgy beszélnénk, hogy ők, hanem hogy mi is. Vagy ha Finta tervez egy jó hidat, akkor ne a hátterét találgassuk, mert az úgy jó, ahogy van. Hagyjuk az építészetünket és a városképünket megújulni, hadd legyen eklektikus. Drukkoljunk egymásnak, és felejtsük el a „de” szócskát. Amerikában egy kicsi közösségi házban találtam egy feliratot, ami arról szólt, hogyan kell közösséget építeni. Úgy kezdődött, hogy kapcsold ki a tévét!

Ne kapcsold ki!

De. Aztán köszönj a szomszédnak, emeld fel a tekinteted. Fogadd be a kóbor kutyákat. Na, ez hiányzik nekem.