Szükség van olyan emberekre, akik mindkét oldalt megértik és hidat tudnak képezni köztük – mondja Farkas Alexandra. „Ez azért is fontos, hogy az áltudományos nézetek ne kapjanak lábra, mert manapság az emberek egyszerűen mindent elhisznek, amit mások leírnak.” Fiatal kora ellenére felismerte, és fontosnak tartja ezt az évtizedek óta fennálló problémát, és minden erejével azon dolgozik, hogy bebizonyítsa: igenis lehet menő és közérthető a tudomány, és lehet olyan cikket írni, amit mindenki megért és érdekesnek talál.

Az ELTE Környezettudományi Doktori Iskola végzőse és az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet fiatal kutatója, környezet- és légköroptikai jelenségek kutatásával foglalkozik. Az ökológiai fénycsapdákat vizsgálja, illetve azokat a módszereket keresi, amelyekkel csökkenteni lehet a mesterséges fények vonzó hatását, mert az számos rovar, köztük a dunavirág kérészek pusztulását is okozza.

A fény iránti rajongása még a gimnáziumi években kezdődött, amikor keze ügyébe került egy titokzatos déli sarki jelenségről készült fotó, amelyen fényes körívek és foltok keringtek a Nap körül, miközben az égbolt kéknek látszott. Az ELTE földtudományi szakán aztán közelebbről is megismerhette ezeket a látványos halojelenségeket, és itthon szinte elsőként terjedelmes értekezésben foglalta össze őket, előadásai pedig pillanatok alatt rendkívül népszerűvé váltak.

Ennek köszönhetően hamarosan az ELTE környezetoptikai vizsgálatokkal foglalkozó laborjában találta magát, ahol gyorsan kiderült, hogy a kísérletezés és a matematika helyett inkább az írásban talál magára. „Nagyon szeretek cikkeket írni. Élvezem, hogy kitalálhatok korábban nem létező, furcsa szavakat, ötletelhetek a címen… ez egyszerűen magával ragad” – mondja szenvedélyesen.

Lelkes hozzáállását eddigi eredményei is csak erősítik, hiszen azon túl, hogy az Élet és Tudomány, a Földgömb hasábjain publikál, több mint 34 magyar nyelvű cikke és számtalan nemzetközi szakpublikációja is megjelent, egy közel 500 oldalas könyv társzerzője, saját blogot is vezet, valamint ismeretterjesztő előadásokat tart. Sikerének kulcsa, hogy megtalálta, mire vágyik a közönség: rövid és hétköznapi közegben is értelmezhető tudományos beszámolókra.

A La femme 50 tehetséges magyar fiatal programba is azért jelentkezett, szeretné, ha több fórumon, szélesebb körben, nagyobb nyilvánosság mellett népszerűsíthetné a környezettudományt. „Sokszor kérdezik, hogy hol leszek 20 év múlva. Ettől mindig kiver a víz. Én nem vagyok ilyen tervező típus. Mindig azt teszem, amit éppen kell, viszont tapasztaltam, hogy érdemes azzal foglalkozni, ami nagyon érdekel, mert a végén egész jó dolgok is kisülhetnek belőle. Az elején nagyon sokan lenéztek, amiért légköroptikai jelenségekkel foglalkozom, merthogy az úgysem jó semmire. Ehhez képest ennek köszönhetően lehetek az MTA-n, és beszélhetek a médiában a tudományról.”