A fém-, kő- és üveghulladékokból kinetikus szobrokat építő művész sokszínű munkáiban van, ami közös: az anyag iránti szüntelen érdeklődés és a lankadatlan alkotókedv. Ha a kezdetekről kérdezzük, Szabó Ottó önironikusan meséli, hogy valójában előbb lett hegesztő, mint szobrász. A szakképzettség megszerzése édesapja és édesanyja kérése volt, de Ottónak is tetszett a szakma férfiassága és a fémmunkálással járó fizikai munka. Miután szülei megnyugodtak, hogy van rendes szakmája a gyereknek, kedvére kísérletezhetett művészetével.

Dédapja templomi freskófestő volt, édesapja fizikus – talán e két hajlam ötvöződik tehetségében. Az első fémhez köthető, barkácsolós munkákat is apjától kapta még gyermekkorában. Akkor kezdte izgatni, hogyan tudja úgy összerakni a legkülönfélébb fémdarabokat, hogy ebből új tárgyak szülessenek. Szenvedélye csakhamar hivatássá érlelődött, így már korán eldőlt, hogy ez lesz az útja: első nekifutásra fölvették a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakára. Diplomamunkája egy 70 kilós, nagy méretű, mozgó tornarobot nagy sikert aratott, beszédtéma lett. Ahogy a többi szobra is, például a Konyhai tér-idő görbítő, a Háromdimenziós adáshiba-generátor vagy a Bugyborékoló, amivel buborékokat lehet fújni. Ettől számítva RobOtto művésznéven ismerik.

A szobrokhoz alapanyag kellett, s a kutatás során gyakori látogatójává vált a paksi színesfémtelepnek. Hamar kitanulta a fémkeresés csínját-bínját, és a telepen használatos szókészletet. Nem bánta, hogy ott úgy tekintettek rá, mint a „helyi fura fiúra”, amikor csapágyat, sárhányót, törött csengőt szedegetett össze. Hangzatos túlzással élve: a szeméttelepről Angliába vezetett az út. „Londonban megnéztem egy mozgásszobrászati vásárt, és ezzel végleg eldőlt, hogy figurális, mozgó szobrokat fogok készíteni, részben hulladékokból. Szeretem, ha a felhasznált anyagoknak van múltjuk, mert amikor összeillesztem őket, már eleve hordoznak valamilyen történetet.”

Londonban az Angol Nemzeti Operaház díszletépítőjeként dolgozott, de persze ott sem hagyott fel szenvedélyével, a kincskereséssel. „A műhelyünk a Temze partján volt, ebédszünetben gyakorta lemásztam oda egy vaslétrán a kikötő falán, és gyűjtögető körútra indultam.” A hordalékban talált kincsekből (fém-, kő- és üvegdarabokból) apró figurák születtek, így készült el a Lunch Break Warriors, vagyis az Ebédszüneti Harcosok sorozat.

Egy szerencsés szakmai találkozás új vizekre csábította. Még angliai tartózkodása alatt kereste meg Somogyi Tamás bábszínházi rendező, aki a győri Vaskakas Bábszínház számára vitte színre János vitéz történetét, és ehhez díszlet- és bábtervezőt keresett. Szabó Ottó úgy érezte, ez olyan feladat, amiért érdemes hazajönni, és majdnem egy évig dolgozott a megbízatáson. Azóta már az ötödik premierjén van túl díszlettervezőként.