Hároméves kora óta táncol Tóth Sára. „Édesanyám beíratott jazzbalettre. Ez meghatározó lett egész életemre.” A családja mindig minden álmát, tervét támogatta. „Nélkülük nem tartanék ott, ahol tartok!” Merthogy… lyukas tüdővel, az oxigénhiány következményeként diszlexiával, diszkalkuliával, diszgráfiával született. „Folyton küzdő voltam, és vagyok is, megtanultam, hogy az életben mindenért meg kell küzdeni!”

A tanulási zavarai nehezítették ugyan az iskolaéveket, a tanulást ennek ellenére sosem hagyta abba. Sok iskolában megfordult, hogy megfelelő oktatásban részesüljön… Egy dolog kísérte végig a mindennapjaiban: a tánc. Már négyévesen kijelentette: „Anya, én olyan szeretnék lenni, mint Judit néni!” Ő volt élete első tánctanára! Ez a kijelentés tizenéves korára már konkrét életcéljává vált.

A tánc és a sérültek világa az érettségije előtt kapcsolódott össze a Rogers Gimnáziumban, ahol a személyiségközpontúságot, a toleranciát tartották irányadó értéknek. Érdeklődése nyomán végül Tóth Sára tanította be a keringőt és az osztálytáncot a szalagavatóra. Csakhogy akadtak autista, ugyancsak többszörösen „diszes” osztálytársai… Ő így állt mindehhez: „Lehet, hogy nem vagyunk egyformák, de együtt képesek vagyunk létrehozni ezt a táncot!” Ekkor értette meg, mennyire szükséges a tolerancia, és azt is, hogy a sérülteknek is mekkora szükségük van a táncra.

Főiskolai tanulmányai alatt döbbent rá: úttörője szeretne lenni annak, hogy az érintettek bárkivel azonos lehetőségeket kapjanak a rekreációra és a szabadidős mozgásra. Innentől folyamatosan a sérültek fejlesztésének lehetőségeit kutatta. Főiskolára járt, és mellette különböző képzéseken vett részt, hogy tánccal és mozgáskultúrával kapcsolatos tudását minél magasabb szintre fejlessze.

Első diplomája mellé hat további végzettséget szerzett, sőt Bécsben elvégzett egy, az Egyesült Államokban közismert táncterapeutai képzést is. Nemsokára második diplomájának veselkedik neki, miközben svédmasszázs-technikát tanul, hogy az általa kutatott és formált rehabilitációs módszert újabb és újabb perspektívákból vizsgálhassa és fejleszthesse tovább.

Módszere újszerűsége abban rejlik, hogy az egyébként fájdalmas gyógytornát a gyerekek számára élvezhetővé tegye, ugyanúgy rehabilitációs céllal. „A kutatásaim eredeti célja az volt, hogy a táncgyakorlatok segítségével a résztvevők megtapasztalhassák: a mozgás akár örömöt is nyújthat számukra.” Különösen büszke „apás óráira”, amikor gyermek és apa igazán egymásra hangolódhat, evvel is elősegítve helyzetük elfogadását.

Szabadúszóként dolgozik. Keresi az újabb lehetőségeket saját technikájának terjesztésére, hogy minél több gyerek életébe kapcsolhassa be a mozgás örömét.