A féltékenység ősrégi probléma, a bibliai idők óta számon tartják, de nem kétséges, hogy már azelőtt is jelen volt az ember életében. Természetesen nem korlátozódik kizárólag az emberiségre, az olyan vadon élő állatoknál is megfigyelhető, mint az elefántok vagy a csimpánzok. A féltékenység átszövi a mesék és a mondák világát, kiemelt szerepet játszik például a görög mitológiában. Elég csupán a nagy nőcsábász hírében álló Zeuszra és feleségére, a tehénszemű Hérára gondolnunk. A Hérához kapcsolódó történetek többségükben arról szólnak, hogyan állt bosszút az istennő férje hűtlensége miatt, és hogyan zaklatta Zeusz választottjait. Persze felmerül a kérdés: ha a zöld szemű szörny ennyire negatívan hat az emberekre, miért követjük mégis a „tanácsait”?

A féltékenység eredete

A zöld szemű szörny kifejezést Shakespeare-nek köszönhetjük, először az Othello című művében tűnt fel. A mű egyébként a féltékenység egyik legtipikusabb esetét járja körül, vagyis a téveszméktől szenvedő férj történetét, aki köznevetség tárgya túlzott féltékenykedése miatt. Később a híres tragédia főszereplőjéről betegséget neveztek el: az Othello-szindrómát a kóros féltékenység elnevezésére használják. Egyfajta üldözéses téveszméről van szó, amelyek hatására a féltékeny személy Othellóhoz hasonlóan minden apró jelre azt gondolja, hogy kedvese megcsalja őt.

Kulturális pszichológusok hajlamosak azt feltételezni, hogy az ember eredendően féltékeny, egyszerűen azért, mert munkánk, kapcsolataink és anyagi javaink sokat jelentenek számunkra, és nem akarjuk őket elveszíteni. Az kifejezést azonban gyakorta összekeverik az irigység fogalmával, pedig a kettő élesen elválasztható egymástól. Az irigység az, amikor valami olyasmire vágyunk, ami a másik birtokában van: egy gyors autóra, egy házra vagy

Nők vs. férfiak

Kétségtelen, hogy előbb vagy utóbb mindannyian megtapasztaljuk a kínzó féltékenység érzését. Kutatókat azonban elkezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy vajon mennyiben játszik szerepet a kérdésben a kor, a nem, illetve az etnikai hovatartozás. Bár a téma rendkívül érdekes, tanulmányozása meglehetősen nehéz kontrollált tudományos körülmények között. Ralph Hupka, a Kaliforniai Egyetem professzora szerint a legtöbb pszichológus úgy véli, a féltékenység gyakrabban fordul elő a nőknél, méghozzá azért, mert őszintébben viszonyulnak az érzelmeikhez, mint a férfiak.

És bár a hűtlenség nemtől függetlenül mindkét fél számára fájdalmas lehet, nők és férfiak látszólag eltérnek a tekintetben, mit is tekintenek megbocsáthatatlan bűnnek. Míg a férfiakat elsősorban a szexuális hűtlenség zavarja, addig a nők az érzelmi alapú megcsalástól félnek jobban. Legalábbis erre jutottak azok az evolúciós pszichológusok, akik szerint a magyarázatokat az evolúciós szerepekben kell keresnünk. Ennek megfelelően a féltékenység évmilliókkal ezelőtt alakult ki még az afrikai szavannákon. Akkoriban az élelmezéséért felelős férfiak nem akartak energiát pazarolni olyan utódok etetésére, akiket nem tekintettek a sajátjuknak. A nőknek azonban más dolgok miatt kellett aggódniuk. A legnagyobb fenyegetést számukra az jelentette, ha „kenyérkereső uruk” más nőhöz kezdett el kötődni, így ugyanis nem volt, aki segítsen felnevelni a gyerekeket. Az elmélet hívői szerint ez a tendencia a modern ember gondolkodásában is jelen van. Ezzel az elmélettel csupán az a probléma, hogy bár a férfiak hajlamosabbak a szexuális hűtlenséget súlyosabbnak értékelni, köztük is akadnak olyanok, akik az érzelmi megcsalást sorolják a lista élére.

Ebből indult ki Kenneth Levy, a Penn State pszichológusa is, aki úgy gondolta, hogy a féltékenység és a megcsalás esetében egyéni különbségekkel kell számolnunk, attól függően, hogyan viszonyulunk a kapcsolatokhoz. Levy szerint kétféle kötődéstípus különböztethető meg: az elutasító és a biztonságos kötődés. Az elutasító kötődésű személy nem igazán értékeli a kapcsolatokat, fontosabb számára a függetlenség. A biztonságos kötődésű személy ezzel szemben fontosabbnak tartja a kapcsolatait, és nem bánja, ha ez bizonyos mértékig függőségi viszonyt eredményez. Levy vizsgálata során kiderült, hogy míg a biztonságos kötődésű személyeket (legyen az férfi vagy nő) az érzelmi megcsalás zavarja jobban, addig az elutasító kötődésű személyek a szexuális hűtlenség miatt aggódnak leginkább.

A féltékenység okai

Kutatók megállapították, hogy a féltékenység többféle okra és személyiségjegyre vezethető vissza. Ilyen az alacsony önbecsülés, a neurózis, a bizonytalanság és a birtoklási vágy, illetve a partnerünkkel való függőségi viszony. A féltékenységgel tehát általában az a legnagyobb gond, hogy elfedi a valódi problémát, vagyis az önkritikus gondolatokat. Amikor féltékenységet érzünk, óhatatlanul is negatív gondolatokat közvetítünk önmagunknak. Ez az úgynevezett negatív öncoaching általában a gyermekévek alatt alakul ki, elkíséri személyes kapcsolatainkat, és rombolóan hat nem csupán a szerelmi életünkre, de az önbecsülésünkre is.

Azzal, hogy elfogadjuk ezeket a gondolatokat, és nem teszünk ellenük, csupán annyit érünk el, hogy félelmeink szép lassan önbeteljesítő jóslattá válnak. Partnerünket egyre távolabb taszítjuk magunktól, valószínűleg egy másik személy karjaiba. Az egészséges kapcsolat fenntartásához elengedhetetlen, hogy megértsük, illetve azonosítsuk a féltékenység gyökereit és kiváltó okait, majd változtassunk az önromboló hiedelmeken. Minél gyengébb a belső ellenségünk, annál nagyobb lesz az önbecsülésünk, mely lehetővé teszi, hogy elfogadjuk önmagunkat, és végleg búcsút intsünk a pusztító gyanakvásnak.