Vannak, akik státusszimbólumot látnak benne, mások különleges alkalmakat pecsételnek meg vele, akadnak, akik élvezetét művészi szintre emelték. Bár a szivarozás már nem feltétlenül a felső tízezer szórakozása, a mai napig misztikus felhő lengi körül.
Az első dohányültetvények megjelenéséről nincsenek adatok, de a történészek azt feltételezik, hogy, Kr. e. 5000 körül kezdték el először használni a dohányleveleket, mégpedig gyógyászati célból, illetve rituális kellékként. A törzsek életében meghatározó események alkalmával gyújtották meg a száraz leveleket, bódító füvekkel elkeverve pedig a vallási szertartások során bizonyult hasznosnak, mivel segített a transzállapot elérésében. A modern szivarkultúra megértéséhez azonban nem kell ennyire visszanyúlni az időben, elég, ha Amerika felfedezésénél kezdjük, ugyanis Kolumbusz Kristóf és legénysége érdekes tüneményről számolt be, miután partot értek Kubában. A felfedezők „füstöt ivó” bennszülöttekről emlékeztek meg úti beszámolójukban, amely talán az első dohányzásra való utalás a történelemben. Kolumbuszék sok minden más mellett dohánylevelet is vittek magukkal haza, a spanyoloknak köszönhetően pedig a különleges növény Portugáliába és Franciaországba is eljutott, ahol Jean Nicot ismertette meg a felsőbb köröket a dohánnyal. Miután Medici Katalin migrénes fejfájását sikerült vele elmulasztani, népszerű gyógyászati eszköz lett, bár már ekkor is volt, aki az ördög leheletének tartotta. Eleinte csak az arisztokrácia számára volt elérhető, de a 17. században egyre népszerűbb lett az alsóbb osztályok körében is, ami nem nyerte el a gazdagok tetszését, hiszen addigi privilégiumuktól fosztották meg őket. Popularizálódásával párhuzamosan gyógyszerből lassan élvezeti cikké vált, amelyet az urak külön erre a célra létrehozott szalonokban fogyasztottak.
Churchill és Castro közös szenvedélye
Az első szivar megjelenése a 18. század elejére tehető, egy évszázaddal később pedig a szivarozás már igazi őrületté vált. Az új jövevény természetesen ismét úri dologként robbant be, a luxus és a gazdagság egyik fokmérőjeként, a nemesek, üzletemberek szivarszalonokban bonyolították le fontos találkáikat, miközben a szegények körében a cigaretta kezdte meg hódító útját. Ha nem ennyire élesen is, a szivarozáshoz talán még ma is társul a kiváltságosság képzete. Vagy ez csak egy történelmi beidegződés volna? A válasz talán a füstölés okában keresendő. Sokakat a szivarozáshoz köthető, a társadalmi felsőbbrendűség utáni, régről eredő vágy motivál. Státusszimbólumként tekintenek rá, amely jelzi helyüket a világban, megerősíti pozíciójukat. Bár nekik talán nem volt szükségük ilyesfajta külsőségre, ismerünk néhány államfőt a történelem során, akiket csak ritkán lehetett úgy látni, hogy éppen ne szivaroztak volna.
Elég csak Churchillre vagy Fidel Castróra gondolni, akik szinte minden róluk készült képen pöfékelnek. Egy anekdota szerint a londoni bombázáskor a Dunhill dohánygyár vezetőjének Churchillhez intézett első szavai ezek voltak: „A kubai szivarjai biztonságban vannak, uram”, ugyanis a brit miniszterelnök napi 6–10 szivart is elszívott kedvenceiből. Ő valószínűleg egyike volt azoknak, akik számára a szivarozás művészet: olyan testre és lélekre ható élmény, amely leginkább egy igazán különleges étel elfogyasztásához vagy egy finom pohár bor megízleléséhez hasonlítható. Ma is bőven akadnak, akik így közelítik meg a szivarozást, és ehhez nem feltétlenül van szükség a legdrágább darabokra, legalábbis az egyik, szivarokkal foglalkozó honlap szakértője szerint. A lényeg, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt, és igazán kiélvezze annak minden aromáját.
Nehéz választás
Az ideális szivar megtalálása nem is olyan könnyű, mint hinnénk. Az első és legfontosabb a jó szakember megtalálása, hiszen kezdőként nagyon nehéz eligazodni a szivarok széles választékában. Ezenkívül a Maxim szivarspecialistája szerint három olyan dolog van, amit vásárláskor figyelembe kell venni: a származási hely, a méret és az erősség. Az első nagyon domináns, hiszen a kávéhoz hasonlóan az adott ország talajszerkezete, klímája nagyban befolyásolja, milyen karakterűek és ízűek lesznek a dohánylevelek. Kuba földrajzi adottságai, talajminősége és klímája ideális a dohánytermesztéshez, ehhez adódik hozzá a dohánymunkások szakértelme, így nem csoda, hogy régóta onnan származnak a legfinomabb szivarok.
A méret szintén fontos, hiszen ebből meg lehet állapítani, mennyi dohányból készítették a szivart, mennyi ideig tart és milyen aromájú, mivel az igazi ízek a szivar felétől kezdenek előjönni. Tehát a méret megválasztásakor nagyon fontos tudni, mikor, milyen alkalomból – és mennyi ideig – fogjuk ízlelgetni. Az erősség megállapítása nehéz és szubjektív dolog, ezért mindenképp szükség lehet tapasztalt szakértő véleményére. Azt tartják, hogy a sötétebb árnyalatú szivarok általában erősebbek, míg a világosabbak gyengébbek. Ez azonban nem feltétlenül igaz, ugyanis a szivar belsejének levelei határozzák meg a testességet, nem pedig a burkolólevél.
A legtöbb luxustermékhez hasonlóan a szivarokat is hamisítják, így a kéz alatt vásárolt ritkaságok nagy csalódást okozhatnak. A rossz minőségű árut több dologról is fel lehet ismerni: ízük gyakran meleg és keserű, ami utalhat a rossz minőségű dohányra, vagy a sodrási eljárás hibájára. Előfordulhat, hogy a hamis szivarok másképpen, túl gyorsan égnek, esetleg a hamujuk túl sötét tónusú.
A világ legjobb szivarjai
A nívós szakmai magazinok minden évben összeállítják a világ legjobb szivarjainak ransorát. A százpontos skálán a legmagasabbra értékeltek rendre 90 fölötti pontszámmal végeznek. A legjobb nem feltétlenül a legdrágább. A top10-ben éppúgy megtaláljuk a néhány tíz dollárért beszerezhető fajtákat, mint a több ezer dolláros szivarkülönlegességeket.
