"Azt mondják, ez a város sohasem alszik. Sokszínűsége, dinamikája olyannyira elsöprő, hogy minket is magával ragad már az első pillanattól fogva. "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

New York, New York…

Azt mondják, ez a város sohasem alszik. Sokszínűsége, dinamikája olyannyira elsöprő, hogy minket is magával ragad már az első pillanattól fogva.

Az emberek nyitottsága és a város terei kedveznek a kreatív energiáknak, mert a Nagy Alma mindig egy lépéssel a világ előtt jár: amíg mi álmodunk, ő megvalósítja az álmait...

 

Grandiózus a kilátás a szobám ablakából, és ott az obligát tűzlépcső, amint izgágán kúszik fel egy vöröstégla-falon. Ebben a hatalmas, színes olvasztótégelyben az emberek szorgalmas kis hangyákra emlékeztetnek, és elnézem, ahogy közös erővel a hátrányokból éppen előnyt kovácsolnak. Eszembe jut, hogy a World Trade Center leomlása után a közelben egy látogatóközpontot hoztak létre, amely felér egy szórakoztató időutazással. Egy kihasználatlan vasútvonalon pedig innovatív parkot építettek, és ma már naponta több százezren élvezik innen a várost. Távolabb nézek, összemosódik minden, és valami „nem is tudtam, hogy ilyen is van” érzés mar belém.

 

 

Míg én csak átutazom, addig az itt élőknek ez fontos állomás életük megvalósításában, ugródeszka álmuk eléréséhez, egy vastagon kiemelt sor önéletrajzukban. Hogy pincér az illető, bankár vagy művész – teljesen mindegy, tekintetükben túlcsordul az optimizmus. Pedig a levegőben is érződik a versenyhelyzet: itt nincs pihenés, de a kemény munka valóban elnyeri méltó jutalmát. A borravaló magasfokú „művészete” igazi motiváció, így a pincér rendkívül előzékeny, az eladó felettébb kedves… Valaki kopog az ajtón. Megjöttek a csomagjaim. A boy vár egy kicsit, én papírpénzt veszek elő, ő illedelmesen megköszöni, és behúzza maga mögött a nehéz ajtót.

NEW YORK
A levegőben van a verseny, itt nincs pihenés, de a kemény munka valóban elnyeri méltó jutalmát.

 

Föld alatti mátrix

 

Aztán elérkezik az a pillanat, amikor már kevésbé érezzük úriasan magunkat, mert kénytelenek vagyunk metróra ülni. Persze véletlenül egy expresszvonatra szállunk, ami nem áll meg ott, ahol mi gondoltunk kiszállni. Ilyenkor csöppenünk igazán bele a másik, föld alatti világba, a subway mátrixába, a pörgős város érrendszerének kusza hálózatába. A város kevésbé színes, új arcát tárja elénk egy négyzetméternyi metrótérkép formájában. Hirtelen elveszettebbnek érezzünk magunkat idelent, mint a felszínen, a felhőkarcolók között. Már a térkép becsukása és kinyitogatása is stabil idegrendszert kíván, a huzatról nem is beszélve, nem csoda, ha egy idő után hangosan veszekszünk útitársunkkal egy-egy metrós kaland közben.

NEW YORK
A metrón belecsöppenünk egy másik, föld alatti világba, ahol a város új arcát tárja elénk.

 

De nem vagyunk egyedül, mert a mosolygós New York-i szerencsénkre a föld alatt is
közlekedik, nem csak fent, a sárga taxival. Egyből észreveszi rajtunk a vívódást, és gondolkodás nélkül odalép hozzánk, majd megkérdezi, miben segíthet. Ez a közvetlenség és pragmatizmus olyan furcsa egy nagyvárosi európainak, hogy azonnal befejezi a veszekedést, és magába száll, mielőtt belépne egy éppen megálló, krómszínű szerelvénybe. Konstatáljuk, hogy Londonon vagy Párizson edződve sem vehetjük félvállról ezt a rendszert. Ez a lehető legnagyobb hiba, amit itt elkövethetünk, tehát nem árt az egyszerűnek tűnő metrózást a látogatás fontos részeként felfogni, hogy ez is élményként maradjon meg bennünk.

 

A teljes cikk a La femme 2016. őszi számában olvasható.

Pepita Vulcano Pepita Vulcano cikke 2016. október
címkék:
Utazás
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.