A szikrázó napsütésben kötelező kellék a napszemüveg, a fény ereje megsokszorozódik a homokról és az óceán vizéről visszatükröződve. Perzselő a forróság, amelyet csak az állandó szellő tesz elviselhetőbbé.

És az illatok? Hihetetlen! A friss gyümölcs, a fűszerek, a sós óceán illata és a falvak közelében a szegénység lehangoló szaga keveredik…

 

Ez Afrika!

 

Mintegy 14 órás repülőút után érkezünk Zanzibár egyetlen nemzetközi repülőterére. A gépet egy egyszerű mobillépcsőn hagyhatjuk el, nincs a nagyobb reptereken megszokott csáp, de még tranzitbuszra sincs szükség. Az érkezőket fogadó épület mindössze néhány lépés.

 

Amikor télből a nyárba érkezünk, a hirtelen megtapasztalt magas páratartalom és forróság a gyakorlott utazót is megszédíti. A mellkasunkra nehezedő nyomás lassú, nyugodt légzéssel rövid idő alatt megszűnik. A trópusokra utazva jó erre felkészülni, és a repülő hűvös klímája után azonnal megszabadulni több réteg ruhadarabtól.

 

A repülőtér épületében összezsúfolódott tömeg várja, hogy a lepedő méretű vízumigénylő lapot kitöltve – akár kétórás sorban állás után – végre kifizethesse az 50 dolláros vízumdíjat és megkapja a belépéshez szükséges pecsétet az útlevelébe. Ám ha elég

EZ AFRIKA!

Aki európai normákra számít, az csalódni fog. Ez Afrika! A megszokott szabályok helyett viszont van a korallzátonyokon megtörő, fodrozódó végtelen óceán, hófehér homok, trópusi növényvilág és vannak barátságos – néha rámenős – zanzibáriak.

figyelmesek vagyunk, balkéz felé találunk egy jellegtelen, lefóliázott ajtót, amely mögött időnként néhány utazó eltűnik, majd kis idő elteltével – a tömeget és az idegőrlő sorban állást kikerülve – belépnek az országba. Az ajtó a reptéri VIP lounge-ot rejti, amelynek igénybevételéhez nem kell befolyásos politikusnak, vagy híres sztárnak lennünk. Elegendő egy kicsit a zsebünkbe nyúlunk, és mindössze húsz dollárért légkondicionált váróteremben, jeges frissítőket kortyolgatva várhatjuk, hogy a szükséges adminisztráció és belépésünk az országba soron kívül megtörténjen, felvehessük a bőröndjeinket és megkezdődhessen a várva várt nyaralás.

 

Apropó bőröndök. Az ezernyi feladott poggyász fogadására mindössze két csomagszalag áll rendelkezésre, amelyek együttesen sem bírnak el a hatalmas utasszállítók rakteréből kiáramló bőröndmennyiséggel. Előfordul, hogy hegyként magasodva torlódnak fel a csomagok, melyet a reptéri dolgozók alig győznek lebontani és rendezettebb sorokba pakolni. Utazó legyen a talpán, aki ennyi egyforma koffer között könnyedén megtalálja a sajátját. Alkalmazzuk hát a régi trükköt, valamilyen feltűnő jelzéssel – színes címkével, kendővel, szalaggal – tegyük egyedivé és könnyen felismerhetővé a csomagunkat.

 

A reptér egyetlen, rozoga épületéből kilépve árusok, és a némi borravalóért készségesen segítő csomaghordók között találjuk magunkat. Ha nincs előre leszervezett transzferünk a szállodáig, garantáltan találunk jelentkezőt, aki elvisz bennünket. Az akcentust leszámítva mindenki elég jól beszél angolul. Legalábbis akikkel egy átlagos turista kapcsolatba kerül.

Mint a legtöbb afrikai ország, Zanzibár is túlbürokratizált és tele van olyan szabályokkal, amelyek többsége kizárólag azt szolgálja, hogy egy kis extra pénzt lehessen kiszedni helyiekből, de még inkább a tájékozatlan turistákból. Mindenhez engedély kell.

 

Zanzibárban baloldali közlekedés van, de nem csak emiatt nem vezethetünk megszokásból. Hiába van nemzetközi jogosítványunk, szükség van egy helyi vezetői engedélyre, amely csak orvosi vizsgálattal és egy írásbeli teszt kitöltésével szerezhető be. Ennek hiányában valamennyi rendőri ellenőrzőponton számíthatunk kisebb összegű – alkudozásunktól függően 5-20 dolláros – bírságra, amelyért még csak elismervényt sem feltétlenül kapunk (mert az nyilván éppen elfogyott).

 

Aki európai normákra számít, az csalódni fog. Ez Afrika! A megszokott szabályok helyett viszont van a korallzátonyokon megtörő, fodrozódó végtelen óceán, hófehér homok, trópusi növényvilág és vannak barátságos – néha rámenős – zanzibáriak. Lélegzetelállító szépség és kilátástalan nyomor. Ez Afrika! Szerelem vagy gyűlölet. Vagy elvarázsolja, vagy teljesen kirabolja a lelked. Nincs középút. A végletek földje ez.

 

Zanzibár a látogató szemével

 

Zanzibár egy Afrika keleti partjánál fekvő, két szigetből álló szigetcsoport. Tanzániához tartozik – Tanganyikával egyesült 1964-ben, miután felszabadult a brit gyarmatosítók uralma alól –, de saját parlamentje és elnöke van. Területe nagyjából feleakkora, mint a mi Vas megyénk, lakóinak száma meghaladja a másfél milliót. A hivatalos nyelv a szuahéli és az angol, valutája a tanzániai schilling, de a dollárt és az eurót szinte mindenhol elfogadják.

Zanzibár fővárosa – és valójában az egyetlen város – a szigettel azonos nevű település a nyugati parton. Óvárosa Stone Town (Kőváros) – mely a szigetet körülvevő korallzátonyokról kapta a nevét – az UNESCO Világörökség része. Házainak többsége jó kétszáz éve épült. A városkép azóta sem sokat változott, így látogatásunk felér egy időutazással. De nem csak az egykori épületek maradtak fenn, hanem a zanzibári kézművesség hagyományai, amelyek közül a leghíresebbek a különleges – a ház tulajdonosának gazdagságát, a közösségben betöltött rangját hirdető – faragott ajtók. A legrégebbi, ma is látható darab 1694-ben készült.

 

A városban járva felkereshetjük az egykori rabszolgapiacot, de kihagyhatatlan látványosság a nyüzsgő bazár és a piac, ahol megtudhatjuk, miért is nevezték-nevezik Zanzibárt a fűszerek szigetének. Elzarándokolhatunk Freddie Mercury szülőházához, mint megannyi idelátogató turista, miközben a helyiek nem sokat törődnek a világ egyik legnagyobb rockbálványának emlékével. Stone Town-tól nagyjából fél óra motorcsónakkal a Börtönsziget, amely egykoron a renitens rabszolgák gyűjtőhelye volt. Talán ennél is érdekesebb, hogy a sziget az óriásteknősök otthona. Nem ritka közöttük a háromszáz éves példány.

 

Zanzibár álomsziget. Pazar szállodák, fa- és bambuszépületek, árnyékos ligetek, pálmafák várják a Paradicsomba érkezőket. A sziget északi csücskében található Nungwi beach pezsgő éjszakai életet és fergeteges partikat ígér: a parton éjszakai tüzek égnek, a bárokban egzotikus koktélokat kínálnak és dj keveri a zenét a csillagos ég alatt. Ha itt töltünk el néhány napot, érdemes a nemrégiben teljeskörű felújításon átesett ötcsillagos Hotel Riu Palace Zanzibarban megszállnunk. A szálloda közvetlenül az óceán partján található, gasztronómiai kínálata, szolgáltatásai lenyűgözőek.

 

A sziget délkeleti szeglete a csendesebb családi pihenést és a sportos kikapcsolódást kedvelők számára ajánlott. Ha ide utazunk, a The Zanzibar Collection egyik butikszállodáját érdemes választanuk. A családi szállodalánc ötven éve nyitotta első egységét a szigeten, amely azóta további három luxus resorttal bővült. A szörfözési lehetőségeket keresők számára a sziget keleti – óceáni – oldala végig ideális hullámokat és szelet biztosít kezdőknek és profiknak egyaránt. Fantasztikus kiszolgálás, ínycsiklandó svédasztalok, koktélok, hófehér tengerpart, türkiz tenger, égszínkék medencék. Légkondicionált villa, színes virágok, fűszererdő, kendők, ruhák, ékszerek. Színes-szagos kavalkád, mely csak arra vár, hogy elkápráztasson és elkényeztessen bennünket. Ma már elegendő egy jobb minőségű kamerával szerelt mobiltelefon, amely ott lapul a zsebünkben és hazahozhatjuk vele a megélt különleges pillanatokat.

A helyiek, különösen a gyerekek szívesen pózolnak a kamerának, de az illendőség – és a konfliktusok elkerülése – miatt mindig kérjünk engedélyt a fotó elkészítésére.

 

Az óceánpart mindenhol szabadon, akár több kilométer hosszan bejárható, így könnyen találkozhatunk és beszélgethetünk helyiekkel. Számos árus kínálja portékáját az afrikai kendőktől kezdve, a bőrből, kőből, kagylóból kézzel készített ajándéktárgyakon, ékszereken át a festményekig. Néhány dollár fejében bármihez hozzájuthatunk. Tényleg bármihez! A szállodák óva intenek az egyéni utazgatástól, hiszen a „beach boy”-ok által kínált szolgáltatásokért senki, semmilyen garanciát nem vállal. Ha a megbízhatóságot keressük, a szállodánkban ajánlott – és persze drágább – turisztikai szolgáltatóval fedezzük fel a szigetet. Ha kicsit bevállalósabbak vagyunk, spontán választhatunk a parton kínált megannyi program, búvárkodás, naplementében hajózás, fűszerültetvény látogatás között. És persze alkudozzunk! Mindenre, mindenhol, hisz legtöbbször az elsőre kapott ár töredékéért szerezhetjük meg a vágyott portékát vagy kirándulást.

A zanzibári kézművesség hagyományai tovább élnek a mindennapokban.

 

A parton könnyen összefuthatunk maszáj harcosokkal, akik Tanzániából vagy Kenyából települtek át, hogy apró ajándéktárgyak árusításából vagy a turisták elkápráztatásából származó keresményükből tarthassák el otthon maradt szüleiket, testvéreiket. Csillagos éjszakán, teliholdkor tüzek gyúlnak, amelyek mellett megnézhetjük a maszáj harcosok monoton kántálásnak hangzó énekkel kísért, jellegzetes ugráló táncát. A maszáj büszke, harcos nép, amely nemcsak a saját területét és marháit védte egykoron, de rablóhadjáratokkal a szomszédos törzseket tizedelte, most a tradícióikról, mit sem tudó európai turistákat szórakoztatja álló nap.

 

Ezt tedd, ezt ne tedd Zanzibáron

 

Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre a bennünket körülvevő egzotikus világ megannyi izgalmas részletét! Megláthatjuk a pálmafa tetején fészket építő szövőmadarakat, a fűben osonó apró csíkos gyíkot, a távoli horizonton ugráló delfineket. Ezernyi varázslattal kápráztat el bennünket ez a trópusi világ.

 

Csodáld, de ne akard hazahozni! – ezt a szabályt legjobb minden utazásunk során betartani. Zanzibár esetében a tengerben és a parton található, vagy éppen a helyiek által eladásra kínált kagyló- és csigaházak esetében különösen. Nem csak azért, mert kivitelük az országból szigorúan tilos, hanem mert a korallzátonyok fennmaradásához nélkülözhetetlen kalcium származik a tengeri élőlények szilárd vázából. Arról már nem is beszélve, hogy az ékszer szépségű kúpcsigák – amelyek néhány milliméterestől egészen a 20-30 centiméter nagyságúak lehetnek – némelyike az emberre is veszélyes idegméreggel rendelkezik.

A hatóránként váltakozó árapály folyamatosan formálja a part látképét. A sziget dél-keleti szakaszán alacsony vízálláskor akár hat-nyolcszáz méter távolságra is besétálhatunk az óceánba, miközben a víz a derekunkig sem ér. Ilyenkor a lábunk alatt csodálhatjuk a korallzátony élővilágát. Bámulatosan szép látvány, amelyhez nélkülözhetetlen a megfelelő cipő viselése az éles korallok és a tengeri sünök miatt.

 

A parton a motoros járművek, quadok, robogók használata nem megengedett. A helyiek gyakran hagyják figyelmen kívül ezt a korlátozást, látogatóként azonban illik tiszteletben tartanunk a szabályokat. Élvezetes program ugyanakkor biciklivel végigtekerni a hullámok mentén. A süppedős homokban, esetleg ellenszélben azonban ne számítsunk könnyed túrára.

A legtöbb szálloda vastag gumikerekekkel szerelt kerékpárokat
biztosít a partmenti túrákhoz.

 

2019. június 1-től Tanzánia betiltotta a műanyag zacskók használatát. A tilalom így a Zanzibárra érkező turistákra is vonatkozik, amelyet szúrópróba szerűen ellenőriznek az országba belépéskor. A korlátozás alól kivételt csak a zárható, úgynevezett „ziploc” tasakok képeznek, amelyekbe a repülésbiztonsági előírások szerint a folyadékokat kell belehelyezni. Lehetőleg ne vigyünk hát magunkkal semmilyen műanyag zacskót, pláne ne használjuk azt az itthon megszokott módon a szigeten járva.

 

Zanzibár szinte teljes lakossága muszlim vallású, így a városi séták során – de a mecsetek, vallási kegyhelyek közelében feltétlenül – illendő és javasolt a hölgyek számára a végtagokat és a vállakat elfedő ruházat viselése. Beszélgessünk bátran a helyiekkel! Nyitottságra számíthatunk akkor is, ha éppen nem akarnak eladni nekünk semmit. Ha pedig néhány frissen megtanult szuahéli szót is belecsempészünk a beszélgetésbe, garantáltan barátságos fogadtatásban lesz részünk.