Egyik nap török szerájban kortyolgatjuk törökülésben a török kávét, másik nap „csacsi-taxin” kaptatunk fel a görög Santorini sziklafalba vájt lépcsőin, Nápoly környékén pedig megleshetjük a következő évad divatszíneit.
Róma, Civitavecchio kikötő. Könnyen megtaláljuk a „hajónkat”, a Celebrity Reflection mellett az összes többi tengerjáró eltörpül. Tizenvalahány szintes, valóságos „úszó város”. Kicsit szorongok: vajon hányszor fogok eltévedni benne? Olaszországban élő Joli barátnőm nyugtatgat, az ő ötlete volt, hogy tíz napra hagyjuk magukra a „fiúkat”. A cechet is ő állja, szerinte sokkal drágább lenne ugyanez az út repülővel vagy autóval. És mennyivel macerásabb! Tíz nap, három ország fejedelemi kényelemben, a hajóturizmus tényleg erre van kitalálva.
Délután felbúgnak a hajókürtök, ettől mindig elérzékenyülök. Kiszakadni a hétköznapok
ÜNNEP
|
Kiszakadni a hétköznapok valóságából, elindulni hullámzó vizeken a nagy ismeretlenbe, egyszerre felemelő és félelmetes érzés.
|
valóságából, elindulni hullámzó vizeken a nagy ismeretlenbe, egyszerre felemelő és félelmetes érzés. Nem sokáig merengek ezen, jobban érdekel, hogy milyen lesz a kabinunk. Pazar. Még balkonunk is van, tengerre néző. Hirtelen rám tör a farkaséhség, felderítő útra indulunk: hol lehet itt enni? Rengeteg helyen és a nap huszonnégy órájában bármikor. Nem fogunk éhen halni. Előreggelivel kezdődik a nap, tízóraival folytatódik, és mire lenyeljük az utolsó falatot, nekiláthatunk a többfogásos ebédnek. Vacsoráig meg csipegethetünk, nassolhatunk ezt-azt a bárokban, kávézókban. Ehetünk bármit, egyedül az italokért kell fizetni. Mi ez, ha nem tejjel-mézzel folyó Kánaán? Ha le akarnám dolgozni a felszedett kilókat, használhatom a szupermasinákkal felszerelt fitneszközpont. Nem akarom. Inkább úszunk, napozunk a fedélzeti medencében, meg sorra látogatjuk az üzleteket. Fizetni kártyával is lehet. Esténként különféle rendezvényeket nézhetünk a színházban, utána beindul az éjszakai élet a night-clubokan. Másfél nap úgy elrohan, hogy észre sem vesszük, már szállhatunk is ki.
Santorini, a varázssziget
Ami Ázsiának Bali, Amerikának Hawaii, az Santorini Európának. A görög Kikládok gyöngyszeme, a világ talán legszebb, legtitokzatosabb szigete, egy 3500 éve történt apokaliptikus természeti katasztrófa túlélője. Théra, az akkori virágzó település nyomtalanul eltűnt az irtózatos erejű vulkánkitöréskor, csak egy óriási, tengerrel elöntött kráter maradt a helyén. A látvány valószerűtlenül, szinte már földöntúlian gyönyörű: a kráter peremén egyensúlyozó vakítóan fehér házak, a fekete homok, a tenger végtelen kéksége, talán nincs is ehhez fogható a világon. Vannak mókás dolgok is: a „csacsitaxi” a turisták kedvence. Már aki vállalja, hogy szamárháton kaptat fel a meredek sziklafalba vájt lépcsőkön. Magdaléna, az egyik kis kávézó tulajdonosa pedig büszkén meséli, hogy amit most látunk, az mind abból épült, ami elpusztította a szigetet. Fekete bazaltból, színes kövekből – meg persze az emberek élni akarásából. Néha még mindig megmozdul alattuk a föld, mégsem hagyná el a szigetet semmi pénzért. Itt született, ha meg kell halni, itt haljon meg.
Güle-güle Isztambul
Egynapi nyugodt hajókázás után elérjük az Aranyszarv-öblöt. Ez már Isztambul, nem főváros, de Törökország legnagyobb városa. Joli szerint majdnem olyan, mint Budapest, csak még egyszer akkora, ezt is víz választja ketté, a Boszporusz. A különbség az, hogy a Duna két városrészt, a Boszporusz két világrészt kapcsol össze. Európai oldala nem sokban különbözik bármelyik nyugati modern nagyvárostól, a másik oldal vegytiszta Ázsia. Keleti mesevilág mecsetekkel, bazárral, török kávézókkal, szerájokkal.
SÖTÉT HÁREMTITKOK
|
Az a lány járt jobban, aki soha nem jutott be a szultán ágyába, a kiválasztottakat ugyanis többnyire eltették láb alól a féltékeny feleségek.
|
Messziről látni a városképet meghatározó Haghia Sophia hatalmas kupoláját, előtte a Kék Mecset hat minaretjével. Az Isteni Bölcsesség temploma a kereszténység egyik vezérhajója a muszlim tengerben, csodával határos módon túlélt mindent, az Oszmán birodalmat is. Keleti oldalán látható az a kövekkel kirakott padlódarab – az omphalos, a világ köldöke -, amelyen a bizánci császárokat koronázták. Épp harsogni kezd a müezzin, amikor belépünk a Topkapi Palotába, a rettegett Oszmán birodalom egykori közepébe. Ezen a helyen történtek a kivégzések, itt laktak a mindenkori szultánok feleségei és ágyasaik százai. A feleségek díszes palotában, az ágyasok szegényes szálláson, de egyformán elzárva a külvilágtól. Kísérőnk meséli, hogy az a lány járt jobban, aki soha nem jutott be a szultán ágyába, a kiválasztottakat ugyanis többnyire eltették láb alól a féltékeny feleségek.
Sötét háremtitkok után gigantikus zsibvásár, a Nagy Bazár. Mindenkit beszippant, azt is, aki csupán nézelődni szeretne. Alkudni muszáj, kezdhetjük rögtön a kezdőár felénél. A többi az ügyességünkön múlik és a hajszínünkön. Szőke nőkre buknak a kereskedők, ha ráadásul még orosz is, rögtön rátapadnak. Még mindig olcsó a bőr- és pamutáru, a tengernyi bizsu, a divatos cuccokról, farmerekről senki meg nem mondaná, hogy kamu: ügyes másolata az eredeti márkának. Az arannyal és a régiségekkel bánjunk óvatosan. Nincs kizárva, hogy hamisítvány, ha pedig a régiség valódi, tilos kivinni az országból. Gyönyörűek a hímzett, csipkézett, azsúrozott kézi szövésű párnák, terítők, a kézzel csomózott gyapjú- és selyemszőnyegek. Innét ilyeneket érdemes hazavinni, ha már üres kézzel úgysem engednek távozni. A bazárváros rengetegében könnyű rátalálni a fűszerárusokra. Menjünk az orrunk után. Kimérve fillérekbe a kerül a nálunk méregdrága fűszerszám. Több zacskó színes borsot vásárolunk – jó lesz ajándéknak -, az idős árus arca ragyog a boldogságtól. Akinek ennyi borsra telik, az szerinte csak orosz lehet, még utánunk is kiabál: „Gülü-gülü barisnya!” „Viszontlátásra kisasszonyok”.
A teljes cikk a La femme 2013. nyári számában olvasható.