A 19. század vége felé egy új művészeti és építkezési stílus, a modernizmus bontakozott ki Barcelonában. A spanyol modernizmus legnagyobb képviselője, Antoni Gaudí neve összeforrt Barcelonáéval, ma szinte a város minden szegletében érezzük jelenlétét. A város kulturális identitásának és a katalán nacionalizmusnak a kifejezésére használt új nyelvezet mesterei közül Antoni Gaudí a legnevezetesebb. Bár az általa tervezett épületek egytől egyig más és más finom részleteket rejtenek falaik között, egyvalami közös bennük: mindannyian ugyannak az embernek sokszínű vízióját képviselik.
Gaudí kreativitása, különleges görbéi, formái, teljesen átalakították az építészetet és az építési technológiát a 19. század végén, 20. század elején. Gaudí tudatosan állította feje tetejére az építészetben rejlő formális rendet, amitől épületei feltűnően egyediek, szinte szürreálisak, még egy évszázaddal később is. Zsenialitása nem csupán épületekre terjedt ki, kéznyomát otthagyta kerteken, szobrokon és bútorokon egyaránt. Egyedi stílusára jellemző, hogy a mór, a gótikus és a barokk elemeket kombinálta a természet elemeivel és saját fantáziavilágával. Életében annyira népszerű volt, hogy akinek csak a pénztárcája engedte, vele építtette meg a házát.
Antoni Gaudí 1852-ben született egy kézműves fiaként a katalán városban, Reusban. Barcelonában tanult építészetet, és 1878-ban fejezte be tanulmányait. Ez időben Katalónia kulturális és politikai újjászületésen ment keresztül. Gaudí számára az 1878-as világkiállítás hozta meg az áttörést, meghaladta a 19. század uralkodó eklektikus történelmi stílusát, és kifejlesztette egyéni jellegzetességeit. Kreációi szorosan kötődnek barátjához, mecénásához és egyben megrendelőjéhez, Eusebio Güellhez, aki nem csupán sok megrendeléssel bízta meg az építészt, de magas presztízsre is emelte műveit. Többek között egy egész lakónegyedet terveztek együtt a hegy tetején, amelyből végül csupán egy-egy ház és egy misztikus park valósult meg. Ma az építő géniusznak több mint 7 műve az UNESCO Világörökség része.
A befejezetlen mestermű
Gaudít már fiatalon, 1883-ban jelentős feladattal bízták meg: a neogótikus Sagrada Família megkezdett építkezésének folytatásával; a katedrális végül élete főműve lett, bár a munkálatok még mind a mai folynak. A Sagrada Família, Európa legfurcsább temploma Barcelona jelképévé vált. Gaudí állítólag igazi megszállottja lett az épületnek, az eredeti terveken mindent megváltoztatott, és 40 évig dolgozott rajta, élete utolsó 16 évét remeteként élte az építkezésen.
A tervek annyira bonyolultak és nagyszabásúak, hogy az építész halála után senki sem merte vállalni a folytatását. 1926-óta három tornyot húztak fel, ezután a munka ismét leállt, néhány éve pedig a város vezetése úgy döntött, hogy befejezi a templomot, mely várhatóan 2025-re készül el, és minden jel szerint a világ legnagyobb katedrálisa lesz. A templom az organikus építészet egyik legkiemelkedőbb példája, de természetesen a szecesszióhoz is besorolható. Minden kétséget kizáróan az egyik legfurcsább egyházi építmény, szinte tobzódik a mesebeli megoldásokban. A szokatlan mértani formák, az összetört cserépből kirakott mozaik, a gombakalapszerű tető, vagy a kőkosarakban elhelyezett színes faragott gyümölcskupacok feltűnő, szürreális kontrasztot alkotnak a komor, tiszteletet parancsoló katedrálissal – mintha egy gyermek kontárkodott volna bele a monumentális templom építési munkálataiba.
Ikonikus meseház
A Casa Milá, vagy más néven La Pedrera Gaudí egyik leghíresebb mesterműve, emellett az egyik legfantáziadúsabb épület – vagy inkább szobor – az építéstörténetben. Az épület már több mint 100 éves, 1984-től az UNESCO Világörökség része. A változatosan hullámzó kőhomlokzat – a kovácsoltvas erkélyekkel – olyan hatást kelt, mintha egyetlen kőtömbből lenne kifaragva. A Casa Mila 1905 és 1910 között épült, Roger Segimon de Milà, a gazdag textilgyáros megrendelésére; a mágnás kiapadhatatlan pénztárcájának köszönhetően Gaudí kiélhette minden kreativitását, fantáziájának pedig semmi nem szabott határt. Ahogyan az építész más alkotásaiban is, a Casa Milá is tökéletesen példázza, milyen mikor természet és építészet összefonódik. A hullámzó formák a tengert juttatják eszünkbe, míg az egész kialakítás barlangszerű összképet nyújt.
Casa Batlló
A Casa Batlló Gaudí legköltőibb alkotása. A ház 1904 és 1906 között épült egy középosztálybeli család számára. Az állati formák, a szőlőindaszerű görbék, a csont- és csontvázszerű anyagok, a mázas kerámia és üveg kombinációja igazi remekmű megszületését tette lehetővé, melyet tátott szájjal figyel minden mellette elhaladó járókelő. A hullámzó formák és élénk, sokszínű árnyalatok révén a gazdag báró Joseph Batlló megrendelésére készült épület kontrasztban áll a körülötte lévő merev formák tengerével. A homlokzat feltűnő textúrái, a színek és képek együttese a mesék és álmok világát idézi meg. A pikkelyszerű tetőszerkezet leginkább egy hatalmas hüllőre emlékeztet. A különös formák miatt a ház a Csontok háza becenevet kapta.
A misztikus Güell park
A színes tereknek, lépcsőknek és pavilonoknak köszönhetően a Güell park olyan, mintha egy mesekönyv lapjai elevenedtek volna meg. A parkot az építész Güell kérésére tervezte meg, aki egy stílusos parkkal akarta megörvendeztetni a barcelonai arisztokráciát. Bár a gróf úgy tervezte, hogy egy egyedi lakótelepet hoznak létre, csupán két ház készült el. Gaudí maga lakott az egyikben, mely ma múzeumként üzemel, benne a művész bútorai és munkái tekinthetők meg. A park ma az egyik legnagyobb turisztikai attrakció Barcelonában.
A koncepció több hasonlóságot is mutat a soha be nem fejezett Colónia Güell-templommal, mely a város külvárosában található. A park megtervezésében ugyanúgy, mint Gaudí többi alkotásán, a csempemozaik jelentős szerepet kapott. Állítólag a szállítmány darabokra tört, Gaudí tanítványa azonban még így is látta benne a lehetőséget és a szépséget, így felvásárolta az összes „selejtet”. A mozaikozás technikája ezután hihetetlenül népszerű lett, és több más épületen is előszeretettel alkalmazták. Néhány euróért cserébe ma közelről csodálhatjuk meg a különleges csempéket, és ha jól megfigyeljük, láthatjuk, hogy az egyes padok burkolatába néhány verset is elrejtett a mesék építésze.
