"Neve mára végleg egybeforrt a blueszenével, jellegzetes játékát csodálói akár egyetlen hangból is képesek felismerni. "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

A blues király legendája

Neve mára végleg egybeforrt a blueszenével, jellegzetes játékát csodálói akár egyetlen hangból is képesek felismerni.

A nemrégiben eltávozott B. B. King generációjának legjelentősebb, legnagyobb hatású blueszenésze volt. Mindenekelőtt igazi showman, a blueshagyaték őrzője, aki a műfajt szinte egymaga emelte be a zenei mainstreambe. Sokan csak a blues királyaként emlegetik sajátos játékának köszönhetően, melyben előszeretettel kombinálta a blues és a jazz stíluselemeit. Hírnevét erősíti, hogy a rockzene fejlődésére is jelentős befolyást gyakorolt.

 

 

A kezdetek


A zenész Riley King néven született Indianolában, egy gyapotültetvény közelében, 1925. szeptember 16-án. Miután szülei elváltak, édesanyja pedig meghalt, a fiút nagymamája nevelte fel. Kisfiúként gyapotföldeken dolgozott. A betakarítás és az ültetés között eltelt hat hónapban több mint nyolc kilométert gyalogolt naponta az iskolába és vissza. Gyerekként gospelkórusban énekelt, a blueszal először nagynénjénél találkozott, gramofonon hallgatta Blind Lemon Jefferson, Charlie Patton és Lonnie Johnson lemezeit. 20 éves volt, amikor úgy döntött, Tennesseebe költözik édesanyja unokatestvéréhez, a híres bluesénekeshez, Bukka White-hoz, aki azonnal szárnyai alá vette. King ezután esténként bárokban és klubokban játszott. Később utcazenélésből próbált megélni, hamarosan pedig többet keresett egy nap alatt, mint mezőgazdasági munkásként egy heti munkával. A szájharmonikás Sonny Boy Williamson meghívta, hogy játsszon King Biscuit Time című rádióműsorban, így hamarosan helyi WDIA rádióállomás lemezlovasa lett. A zenész a „The Beale Street Blues Boy” becenevét először „Blues Boyra”, majd BB-re rövidítette. Nem sokkal ezután Ike Turner kezdeményezésére leszerződött a Modern Recordshoz, 1951-es Three O’Clock Blues című száma pedig egyenesen a bluessztárságig repítette.


King, aki a klasszikus dalok értő interpretálásáról volt híres, hatalmas sikert aratott a Sweet Little Angel és az Every Day I Have The Blues című slágerekkel. Az 1950-es és a korai 1960-as években, zenekari kísérettel főként a Chitlin’ Circuit nevű, klubokból és színházakból álló hálózatban játszott. Egy arkansasi fellépésekor két férfi összetűzésbe keveredett, és a verekedés hevében feldöntöttek néhány kerozinos hordót. A teremben hatalmas tűz ütött ki, de szerencsére mindenkinek sikerült kimenekülnie az épületből. King, miután kijutott, akkor döbbent rá, hogy az épületben maradt nagy becsben tartott Gibson gitárja, és visszarohant érte. A mutatvány csaknem az életébe került. Mint utólag kiderült, a tragédiát kirobbantó vita egy Lucille nevű lány miatt tört ki. King a lányról nevezte el a gitárt, hogy örökre emlékeztesse magát arra, mekkora butaságot csinált.

 

A zenész hamarosan kifejlesztette letisztult stílusát, melyben keveredett a Delta-blues lüktetése, Bukka White stílusával és T-Bone Walker jazzes gitárhangzásával. A zenész nagy rajongója volt T-Bone Walker játékának. „Amikor hallottam T-Bone Walkert játszani, azt gondoltam maga Jézus tért vissza a földre elektromos gitárral a kezében. Ilyenkor hihetetlen boldogságot és örömöt éreztem” – mondta King. Az 1968-as Fillmore West-i koncert után a könyvelő Sid Seidenberg vállalta, hogy managerként egyengeti King karrierjét. Seidenberg irányításával a zenész számtalan fesztiválon és koncerten lépett fel. 1970-ben kiadott The Thrill Is Gone című számával a slágerlisták élére tört. Bejárta a világot, és olyan rangos helyekre hívták előadni, mint a Fehér Ház vagy a Vatikán, ahol 1997 decemberében maga II. János Pál pápa fogadta őt.  Követői között olyan nagy nevek voltak, mint Jimmy Page vagy Eric Clapton, és olyan nagynevű együttesekkel, illetve zenészekkel játszott együtt, mint a U2, a The Crusaders,  Etta James, Albert Collins, Joe Louis Walker vagy Koko Taylor. Európában szinte mindenütt örömmel fogadták, 1979-ben pedig ő volt az első blueszenész, aki a Szovjetunióban is fellépett. Karrierje során 15 Grammy-díjat nyert.

 

 

Az ember a blues mögött


Cukorbetegsége egyre súlyosbodott, ennek ellenére továbbra is egymás után adta ki a lemezeket, és több mint 250 koncerten lépett fel évente, minden alkalommal szívvel-lélekkel. Habár a színpadon igazi showman volt, a mindennapokban nyugodt, megfontolt személyiség hírében állt. Nem tűrte sem a dohányzást, sem az alkoholfogyasztást zenészei körében, akik mégis szerették és tisztelték őt. Nem csoda, hiszen King híresen nagylelkű volt barátaival és családjával.


Munkássága elismeréseként 1984-ben beválasztották a Blues Foundation Hall Of Fame-be, 1987-ben pedig a Rock And Roll Hall Of Fame-be. 2008-ban a Rolling Stones magazin harmadik helyre sorolta a 100 legjobb gitáros listáján, emellett több amerikai egyetemen is tiszteletbeli doktorrá avatták. Két éve Mississippi államban megnyílt a róla elnevezett múzeum, amelyben életének és karrierjének állítottak emléket.

 

 A korai években megélt nehézségek ellenére sem gondolt soha rosszindulattal senkire. „Nem ismerek senkit, akit ne kedveltem volna” – mondta 2009-ben, a brit The Telegraphnak adott interjúban. King, akinek kedvenc mondása az volt, hogy „minden nő angyal”, kétszer házasodott, de végül mindkét házassága zátonyra futott. 15 nőtől 15 gyereke született, és több mint 50 unokával büszkélkedhetett. A zenészt 89 évesen 2015. május 14-én érte a halál egy Las Vegas-i korházban, ahova cukorbetegsége következtében került. 

Póta Szilvia Póta Szilvia cikke 2015. május
címkék:
Zene
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.