Kevesen ismerik fel a tényt, hogy a legrosszabb, ami valaha történt velük, talán a legjobb dolog is egyben, ha sikerül a dolgokat átértékelniük. Katasztrofális hibák, személyes vagy szakmai bukások – ezek mind üzenetek a természettől arról, hogy át kell gondolnunk azt, ami nyilvánvalóan nem működik. És pontosan ezért fájnak annyira ezek a kudarcok – ha nem fájnának, nem engednénk el őket.
Egy korábbi online felmérésben az emberektől azt kérték, meséljék el a legjobb dolgot, ami valaha történt velük. A legtöbb válasz olyan volt, amire számítani lehetett: szerelem beteljesülése, gyermekszületés, előrelépés a munkahelyen. De a sikersztorik mögött számos kudarc is állt: csőd, válás vagy a munka elvesztése. Ezek a fájdalmas események kikényszerítették a változást, utat nyitottak valami jobb felé, vagy új, kreatív megoldásokat hoztak. A kudarc ugyanis alkalmat teremt arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki. Ahogy Edison mondta, amikor több ezredszer sem sikerült megfelelő izzószálat találnia az akkor még csak ötletszinten működő villanyégőjébe: „Nem kudarcot vallottam, hanem találtam több ezer módszert, ami biztosan nem működik.”
A pszichológusok szerint az emberek természetükből fakadóan rettegnek a kudarctól, és kétségbe esnek ahelyett, hogy meglátnák az új lehetőségeket maguk előtt. Tudósok és kutatók sokat foglalkoztak a jelenséggel, és arra jutottak, hogy a bukás alapvetően szükséges és fontos, bár nyomasztónak hathat, de mindig tanít nekünk valami újat, leckét ad, és segíti az előrelépést. William James amerikai pszichológus és filozófus szerint mindenkiben van rejtett energia, amely – és ez a legszebb dolog az emberi létben – csak akkor mozgósítható, ha valóban szükségünk van rá, ha jelentős nehézségekkel nézünk szembe.
Miért vesszük olyan rosszul a kudarc állította akadályt?
A pszichoanalitikus nézet szerint, sikereink a saját jóságunkról kialakított alapvető hittel kapcsolatosak. A tudatalatti számára sikeresnek lenni annyit tesz, mint jónak lenni. És jónak lenni annyit jelent, mint érdemesnek lenni a létezésre és a szeretetre. Ezzel szemben a kudarc nem csupán kellemetlen, de nagyon aggasztó képet fest rólunk. Sajnos ezt a társadalom elvárásai is erősítik: mai világunkban ugyanis legtöbbször hibaként tekintenek a kudarcra. Elfelejtjük, hogy a siker leggyakrabban olyan erőfeszítések után következik be, amelyeket korábban egy kudarc generált. Belegondolni is elképesztő, hogy az ősember hányszor próbálkozott, mire sikerült kőeszközöket vagy lándzsát készítenie; nem kevesebb, mint egymillió évbe telt, hogy képes lett használni a tüzet, megtanulta saját javára fordítani a természet erőit, megteremteni a létfenntartásához szükséges környezetet, valamint társas kapcsolatokat építeni.
Persze nem minden kudarcból lesz siker, de nem is ez a lényeg. Az ember képes remélni, álmodni, lehetetlennek tűnő célokat kitűzni maga elé, ami sokszor bukással végződik. Ez az ami hajtja az emberi innovációt, és a jövőbe vezet. Heidi Grant Halvorson pszichológus szerint agyunk nem mindig hoz sikeres döntéseket, de ez nem jelent gondot, mert az irracionális ötletek is fontosak. Azok, akik megpróbálják elkerülni a hibákat és a kudarcokat életükben, legtöbbször a kreativitás képességétől is megfosztják magukat.
„A legfőbb probléma a »Légy mindig tökéletes« gondolkozásmóddal az, hogy problémának éljük meg az ismeretlent. Elkezdünk aggódni, hogy hibát követünk el, mert a hibák számunkra egyet jelentenek képességeink korlátaival, és ez rengeteg szorongáshoz, illetve frusztrációhoz vezet. Mindez a szorongás pedig valóban gátja lehet a teljesítménynek és azoknak a kognitív folyamatoknak, amelyek a kreatív és analitikus gondolkodáshoz kapcsolódnak. Továbbá mikor túlságosan ragaszkodunk a tökéletességhez, nem alkalmazzuk a feltáró gondolkodást és viselkedést, amely az innovációk létrehozásáért felelős.”
Híres kudarcok és még híresebb sikerek
„Mindenkinek csak javasolhatom: egyszer élje meg azt, hogy kirúgják, mert ez hihetetlenül jó lehetőség a tanulásra” – mondta egyszer Anna Wintour, az amerikai Vogue főszerkesztője egy divatkonferencián 2010-ben. A mára legendás főszerkesztőt 1975-ben kirúgták a Harper’s Bazaartól, mert couture darabokat párosított raszta hajjal egy fotózáson. Az akkori fiatal újságírónak azt mondták, soha nem fogja igazán megérteni, miről szól ez a szakma. 1988-óta mégis ő a főszerkesztője a világ leghíresebb divatmagazinnak.
Nem volt ez másképp J. K. Rowlinggal sem, a Harry Potter-könyvek világhírű írónőjével, aki 20-as éveiben gyakorta küzdött depresszióval és öngyilkossági gondolatokkal, miközben a maga és kislánya megélhetéséért küzdött. Az írónőt állítólag kirúgták titkárnői állásából, mert túl sokat álmodozott, és nem a munkával foglalkozott. 1995-ben Rowling befejezte az ifjú varázslótanoncról szóló kéziratát, melyet több mint tizenkétszer utasították vissza, mire az egyik kiadó meglátta benne a lehetőséget. Azóta az írónő a becslések szerint több mint 450 millió példányt adott el.
Így volt ez azzal a tudóssal is, akit ma a legnagyobb géniuszként tartanak számon. Albert Einstein állítólag nem szólalt meg négyéves koráig, és nem olvasott hétéves koráig, ami miatt a tanárok lassúnak, szellemi fogyatékosnak és antiszociálisnak tekintették. Végül kicsapták az iskolából, és visszautasították jelentkezését a Zürichi Műszaki Iskolából. Egy évig kereskedelmi iskolába járt, mire sikerült bekerülnie az egyetemre. Ő volt az egyetlen a végzős csoportból, aki nem kapott tanári állást, mert a professzoroktól nem kapott ajánlást. Az egyik tanár úgy jellemezte, mint a leglustább diákot, aki valaha is az egyetemre járt. A történet befejezését mindannyian ismerjük.
