Az olyan filmtörténeti nagyok, mint Luis Buñuel, Marcel Carné, Billy Wilder, Orson Welles, egyenrangú munkatársát a látványtervezés úttörőjeként tartják számon. A barátai által Traunak becézett festőművészt, grafikust, fotográfust, díszlet- és jelmeztervezőt Billy Wilder „harmadik szemnek” nevezte, René Clair „Párizs újjáépítőjének”, Orson Welles „a látvány varázslójának”, Bertrand Blier francia rendező pedig, akivel utoljára forgatott, „álomfúvónak”. A húsz éve halott művész munkássága előtt az idei Jameson Cinefest is tisztelgett Kepes András 1980-as televíziós riportfilmjével, a Budapesti Kommunikációs Főiskola média design szakos hallgatóinak videoinstallációival és egy nemzetközi konferenciával.

Trauner Sándor az egyszeri mozinézők emlékezetében olyan filmek képi világának megteremtőjeként él tovább, mint az Irma, te édes, a Legénylakás, a Ködös utak vagy kései korszakából Joseph Losey Don Giovannija, Luc Besson Metró című filmje. Billy Wilder 1960-as keltezésű örökzöldjéért, a Legénylakásért – Jack Lemmonnal és Shirley McLaine-nel a főszerepben – elnyerte a legjobb látványterv Oscar-díját.

Trauner élete végéig elsősorban festőművésznek tartotta magát. Munkásságát 1992-ben átfogó módon a Vigadó Galéria mutatta be, amikor mintegy kétszáz festményéből és díszlettervéből rendezett kiállítást, miközben az Örökmozgóban a legismertebb filmjeit vetítették. A művész kevésbé ismert arculata a fotográfusé, aki Brassaival, Kertésszel együtt évtizedeken át fáradhatatlanul örökítette meg Párizs utcáit, peremkerületeit. A nagy átépítéseket, a csatornahálózat felújítását megelőző város arculatát nagyrészt az ő fényképei nyomán tudják ma is rekonstruálni. 

Jazz Párizsban

Az 1929-ben a fény városába érkező Trauner a kelet-európai emigránsok csillapíthatatlan életvágyával vetette bele magát Párizs forrongó művészeti életébe. A véletlennek köszönhetően került a mozgókép vonzásába. Littmann Frigyes szobrásszal bérelt közös lakást, akinek díszletfestői munkát ajánlottak egy távoli filmstúdióban. Littmann átadta a lehetőséget Traunernek, aki az orosz származású Lazare Meerson díszlettervező mellett tanulta ki a szakma rejtelmeit. Segéddekoratőr, tervező asszisztens volt, mielőtt Luis Buñuel Aranykor című filmjében debütált díszlettervezőként.

Ködös utakon

Aztán René Clairrel olyan legendás filmek látványát jegyezte, mint a Párizsi háztetők alatt. Marcel Carné rendező, Jacques Prévert forgatókönyvíró, Joseph Kosma zeneszerző triumvirátusa jelentette számára az első nagy alkotói közösséget. Közös filmjeik társszerzőjévé lépett elő: az új filmes nyelv, a költői realizmus a légies tájak, képzelt utcák, papírból épített házak költőjévé avatta őt. 1933-ban Carné Jean Gabin és Michel Morgan kettősével vitte filmre a Ködös utakat.

Ködös utak

Eredetileg Le Havre vagy Brest kikötőjébe tervezték a tragikus szerelmi történetet. Ám az eredeti forgatási helyszínek helyett műterembe kényszerültek. Trau mesterséges körülmények között a megtévesztésig hűen teremtette meg a valóság illúzióját. Az egyetemes filmművészet egyik mérföldkövének számító  lett Alexandre Trauner „diplomamunkája”. Ettől fogva stúdiókban építette fel azokat az utcákat, tereket, bohémtanyákat, kocsmákat, amelyek a valóságban már nem léteztek.

Szerelmek városa – a legnagyobb titokban

A német megszállás és a Vichy-kormány idején a zsidó származású művészekre, így Traunerre is üldözés várt. A Carné–Prévert szerzőpáros nagy társadalmi freskóját, a Szerelmek városát illegalitásban keltették életre a nizzai Victorine stúdióban. Trau titokban tervezte meg a film díszleteit, a bűn körútjának becézett párizsi boulevard du Temple-t.

Szerelmek városa

Párizs felszabadulása után újra a saját nevén dolgozhatott. A költői realizmus szürrealista újragondolása volt Az éjszaka kapui című allegorikus mese Yves Montand főszereplésével. Ebben a filmben hangzott fel először Joseph Kosma világhírű dala, a Hulló falevelek. Ez a Carné-film jelentette Trauner számára az első tengerentúli felkérést. Orson Welles Othellójához tervezett díszletét számos munka követte John Hustontól Gene Kelly, Howard Hawkstól Fred Zinnemann filmjeiig.

Nem probléma, megoldjuk!

Az ötvenes évek végén Trauner Hollywoodba költözött, ahol megismerkedett az osztrák emigráns Billy Wilderrel. És ezzel egy hosszú, ugratásokban, lehetetlen helyzetek megoldásában bővelkedő alkotói barátság vette kezdetét. Jól ismert „Nem probléma, megoldjuk!” jelszava mögött olyan pazar víziók keltek életre, mint a Szerelmi délutánnak a párizsi operában játszódó jelenetei vagy A vád tanújának londoni esküdtbírósága. A forgatási engedélyt nem kapták meg az eredeti helyszíneken, így Trau stúdióban rekonstruálta őket. Az Egy, kettő, három című Molnár Ferenc-vígjáték filmváltozatát a rendező a két részre osztott Berlinbe helyezte, még a fal felhúzása előtt. A külső felvételek forgatása előtt azonban a Brandenburgi kapunál már felépült a fal. Wilder kétségbeesett, de Trau nem ismert lehetetlen, erre is talált megoldást. A müncheni Bavaria stúdióban felépítette a Brandenburgi kaput. Az Irma, te édeshez a párizsi Les Halles vásárcsarnok élethű mását alkotta meg a Metro Goldwin Mayer műtermében. A Wilder–Trauner páros legsikeresebb produkciója, a Legénylakás focipálya méretű irodadíszletét ötezer íróasztallal a perspektíva segítségével oldotta meg. Elöl igazi statiszták ültek, igazi íróasztalok mögött, hátrébb törpék kisebb íróasztaloknál, a legvégén papírfigurák játék íróasztalok mögött.

Metró

Metróval Párizsban

A látvány varázslója a hetvenes években visszatért második hazájába, Franciaországba. Meseszerű, mégis realisztikus díszleteit fiatalabb francia rendezők filmjeinek szolgálatába állította. Posztmodern képi világot varázsolt Luc Besson Metró című filmjéhez, amely a maga neonvilágításaival, reklámjaival Az éjszaka kapui párizsi metróállomásának tökéletes ellenképe. Sajátosan kelet-európai melankólia és szenvedélyesség árad mozgóképes munkásságából éppúgy, mint a festményeiből, rajzaiból. Egyetlen magyar filmhez tervezett díszletet: Simó Sándor Matuska Szilveszterről szóló magyar–német–amerikai koprodukciós vállalkozásához, a Viadukthoz. Életre szóló barátja, Jacques Prévert, aki mellett hamvai a normandiai Omonville-la-Petite temetőjében nyugszanak, így írt róla: „A »díszlettervező« meghatározás nem fedi a lényeget. Trauner építész, festő, talán ennél is több. Amikor egy épületegyüttest felépít, megkomponálja a napsugarat is.”