A kezdeti ismerkedéskor minden pillanat különleges, minden érintés új, folyamatos felfedezés. Majd ahogyan telnek a hetek, hónapok a kezdeti vonzó tulajdonságok fekete-fehér kontúrjai elkezdenek színessé válni, és egyre több apró dolog ölt sajátos árnyalatot. Aztán a hónapokból évek lesznek, a csípőméretünk kicsit nagyobb, a hajunk pedig egyre kevesebb lesz, de ha továbbra is képesek vagyunk megtalálni egymásban azt, amibe egykor beleszerettünk, óhatatlanul is felmerül, hogy lépjünk tovább a kapcsolatban. Találkozunk a barátokkal, a családdal, összeházasodunk. Csakhogy az emberek kiszámíthatatlanok, és változók. És pontosan ez az, amitől a Holtodiglan egyike az elmúlt időszak leghátborzongatóbb filmjeinek. A film megjelenését követően sokan illették a produkciót a nőgyűlölő vagy feminista jelzőkkel, vagy éppen mindkettővel egyszerre. Valójában David Finchernek, a Hetedik rendezőjének filmje nem csupán nő és férfi küzdelméről szól, hanem nő és férfi kapcsolatáról, és a házasság legszentebb szentségeinek lerombolásáról. Felveti a kérdést, mi történik, ha túl sok az elvárás és a kompromisszum a kapcsolatban, és mire számíthatunk, ha a kezdeti idill után leesik az álarc a szerelmesekről?
A Gillian Flynn nagy sikerű regénye alapján készült Holtodiglan című filmben egy különös házasság bontakozik ki a szemünk előtt furcsa kertvárosi miliőben. A film briliáns fordulatokkal vezet végig a történeten, egyik ámulatból a másikba ejt, és igazi éjsötét fekete komédiává változik. A történet szerint Nick (Ben Affleck) és Amy Dunne (Rosamund Pike) újságíróként dolgozott New Yorkban, egészen addig, amíg a 2009-es válság őket is utol nem érte. Mindketten tökéletesen megfelelnek az ideális kapcsolatban elvárt szerepeknek, lenézik az úgynevezett „átlagos házasokat”, akik egy idő után zsémbelődő idegenek tűnnek egymás mellett, és bizton hiszik, hogy az ő kapcsolatuk különleges. Majd egy nap, az 5. házassági évfordulójukon Amy eltűnik, és az egyre szaporodó bizonyítékok a férjére terelik a gyanút, aki nemsokára hatalmas médiacirkusz kellős közepén találja magát. Bár a nyomok egyértelműen hozzá vezetnek, Nick állítja, hogy nem ölte meg a feleségét, ám a hurok egyre szorul a nyaka körül.
Ben Affleckről biztosan állítható, hogy élete legjobb alakítását hozza, arcjátékát látva képtelenség eldönteni, milyen szerepet játszik felesége eltűnésében. Rosamund Pike szintén remek választás volt, Oscar-díjra érdemes alakítást nyújtott a filmben. Habár a regényhez képest a produkcióban számos változtatás történt, a kérdés, hogy hiszünk-e a férfi ártatlanságában, még mindig fontos része a filmélménynek.A film innentől groteszk fordulatot vesz, miközben mindkét szereplőt elkezdjük egészen másképp látni. Fincher lassan de biztosan bebizonyítja a közönség számára, hogy Nick és Amy, akik mindketten a házasság foglyai, nem maguktól váltak azzá, amivé lettek, valójában segítettek egymásnak szörnyű groteszk, megtört személyiséggé alakulni. Valódi énjüket mélyen elrejtették, és egy jobb, átszerkesztett változatot mutattak a külvilágnak és egymásnak is. És pontosan ez az a pont, ahol a Holtodiglan lényege megmutatkozik. Egy kapcsolatban az igazi és az idealizált személyiséget nehéz elválasztani egymástól, sokszor még magunk számára is.
Nem sokkal azután, hogy Amy és Nick összeházasodik, egy sor esemény következtében a nő elveszíti azt, ami egykor „tuti csajjá” tette. Elveszíti a munkáját, a kertvárosba kell költöznie, majd a férje haldokló édesanyjának segítenie, miközben folyamatos viták zajlanak közte és a férje között arról, hogy legyen-e gyerekük vagy sem. Amy személyéről lassan, de biztosan kiderül, hogy valami nagyon nincs rendben, és valójában nem is Nickbe, hanem ebbe az furcsa idealizált kapcsolatba szeretett bele, miközben erőn felül próbálta fenntartani magáról a tökéletes nő látszatát. De miután az előadás véget ért, és a függöny leereszkedik, többé semmi sem olyan, mint régen. Elképzelhető, hogy sosem voltak azok, akiknek gondolták egymást?
Mindezek a történések a filmet valódi pszichodrámává, sőt időnként horrorisztikus történetté változtatják, miközben a rendező azt sugallja, hogy extrém esetekben a házasság a félelem forrásává is válhat, hiszen sosem ismerhetjük meg teljesen azt az embert, akivel összekötöttük az életünket. A házasság kívülről szépnek és idillinek tűnhet, de a vonzó felszín sok mindent rejthet: családon belüli erőszakot, érzelmi terrort, depressziót, boldogtalanságot, megtört személyiséget. A férfi és női magazinok, melyeknek többek között Amy és Nick is dolgozott, a média és a környező világ mind azt sugallja, hogy egy kapcsolat akkor ideális, ha maximálisan vonzók maradunk, edzőterembe járunk, irigylésére méltó karrierünk van, és nem vállalunk gyereket, mert az ma már nem számít szexinek vagy trendinek. A Holtodiglan azért is olyan jó film, mert leás a félelmeink legmélyére, felfedve ezzel a kapcsolatokban felmerülő aggályok irracionális oldalát. És felismerjük benne azt a hátborzongató, zavaros és aggasztó részünket, amely valahol mélyen bennünk is élhet.
