"Tom McCarthy újságírói drámája lebilincselő részletességgel mutatja be a nyomozást, amely megrengette a katolikus egyházat. "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Egy nyomozás részletei

Tom McCarthy újságírói drámája lebilincselő részletességgel mutatja be a nyomozást, amely megrengette a katolikus egyházat.

Az igaz történeten alapuló Spotlight – Egy nyomozás részletei arról a nyomozásról szól, amellyel a Boston Globe oknyomozó újságírói 2002-ben leleplezték a katolikus egyházon belül zajló gyerekmolesztálásokat. Országos felháborodást kiváltó riportsorozatuk több mint hetven pap érintettségét derítette fel, és alapjaiban rázta meg az egész egyházat. Hébe-hóba már a Boston Globe 2002-es cikksorozata előtt is hallani lehetett pedofil papok szexuális visszaéléseiről, ezek azonban elszigetelt eseteknek tűntek. A Spotlight-csapat nyomozása viszont feltárta, hogy a pedofília mélyebben szövi át az egyházat, mint bárki gondolta volna. De még döbbenetesebb volt – és erről szintén az ő írásaikból értesülhetett a világ –, hogy az egyházi vezetők nemcsak tudtak az évtizedek óta zajló gyerekmolesztálásokról, de az eltussolásukban is aktívan közreműködtek. A Spotlightnak csaknem 600 írása jelent meg a témában, és több ezer gyermek szexuális bántalmazásáról számoltak be, amelyben papok százai voltak érintettek, nemcsak Bostonban, hanem az Egyesült Államok más részein is. A botrány elsöpörte a helyéről a bostoni egyházmegye püspökét, és az egész katolikus egyházban fontos változásokhoz vezetett.

 

 

A hat Oscar-díjra jelölt film egy baljós felvezető után, 2001-ben a Globe szerkesztőségében veszi kezdetét, ahol a zsidó származású, kissé rideg Marty Baron kerül a főszerkesztői székbe. A floridai születésű Baron kívülállóként új szemléletet hoz az újság életébe. A bostoniakkal ellentétben őt nem érdekli a sport, és nem hatja meg a katolikus egyház szentsége sem, így amikor sor került az első szerkesztői értekezletre, megjegyezi: nem érti, miért nem beszélnek a cikkről, amely az előző héten jelent meg Eileen McNamara tollából. A szerkesztő ezután utasítja a Globe oknyomozó csapatát, a Spotlightot, hogy járjanak utána John Geoghannak, a gyermekmolesztálással vádolt nyugalmazott papnak.

 

A kezdeti vonakodás után, a riportercsapat csakhamar az események sűrűjében találja magát, és a vallási, illetve jogi intézmények kibogozhatatlannak látszó útvesztőjében egymás után illesztik össze az ügy darabkáit. A Spotlight újságírói úgy döntenek, ahelyett, hogy a különálló esetekre, vagy egyszerűen csak az egyházra koncentrálnának, inkább azt mutatják meg, hogyan válhat egy közösség egy kimondatlan, ám szinte mindenki által ismert bűncselekmény részesévé. És ahogyan a barátok, a család és a vezetők elfordították a tekintetüket, úgy a Globe-nak magának is szembe kell néznie saját hiányosságaival, amiért nem foglalkozott korábban komolyabban az üggyel.

 

A legtöbb mai hollywoodi produkcióval ellentétben a Spotlight legkevésbé sem törekszik vizuális bravúrokra, helyette a nyers valóságot szeretné visszaadni, a forgatókönyvre és a színészi játékra helyezve a hangsúlyt. A látvány szempontjából kifejezetten visszafogott film, azt is mondhatnánk, hogy naturalista. A készítők a sallangtalan látvánnyal is mintha üzenni szeretnének a nézőnek: újságírásnak nem szenzációvadász celebbotrányokról vagy a csillogásról kellene szólnia, hanem olyan hírekről, illetve történetekről, amelyek változást indíthatnak el világunkban. A szigorúan társadalomkritikus film – amely egyben oltárt állít a minőségi újságírói munkának – azon ritka produkciók közé tartozik, amelyek mindezt fogyasztható és kifejezetten érdekfeszítő formában tálalják a talán kezdetben szkeptikus néző számára. Miközben látjuk az újságírókat, ahogyan átrágják magukat a poros feljegyzéseken, ajtókon kopogtatnak válaszok után kutatva, vagy éppen telefonokra válaszolgatnak, önkéntelenül is Alan J. Pakula Az elnök emberei című filmje rémlik fel lelki szemeink előtt. Lényegében mindkét film a sajtó felelősségérre hívja fel a figyelmet, és bizonyítja, hogy igenis szükség van a tényfeltáró újságírói munkára.

 

Látványos akciójelenetek hiányában és a téma komolysága miatt kulcsfontosságú, hogy a színészi játék kifogástalan legyen. A produkció ennek a követelmények is megfelelt. A Birdman sztárja, Michael Keaton nem pusztán lelki hasonulásra törekedett a figurával, hanem fizikailag is igyekezett megjeleníteni a riportercsapat vezetőjét, Walter “Robby” Robinson. A Sacha Pfeiffert alakító Rachel McAdams színészi játéka meghozta a színésznő számára a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díj jelölést is. A film legmegrázóbb jelenetei McAdams nevéhez fűződnek, a nyomozás során ugyanis Pfeiffer készítette el a mélyinterjúkat az áldozatokkal.

 

 

De persze nem a színésznő az egyetlen, aki nagyot nő a szemünkben, ha megnézzük a filmet. Mark Ruffalo például Mike Rezendesként teljesen új arcát mutatja ebben a produkcióban. A film a színész monológjában éri el a csúcspontját, amikor hirtelen minden elfojtott érzelem, düh és indulat, amely a szereplőkben és talán a nézőkben is felgyülemlik, hirtelen felszínre tör. Liev Schreiber tökéletesen idézi meg a vásznon a Marty Baron hűvös természetét és eltökéltségét. És bár a Matt Carrollt megjelenítő Brian d’Arcy James most kissé háttérbe szorult a történetben, vele kapcsolatban sincs okunk panaszra.

 

Összességében Tom McCarthy és alkotótársa, Josh Singer olyan eredeti és izgalmas produkciót alkotott, amely igazi értéket képvisel a mai filmvilágban, és üde színfoltja a mai mozipalettának. 

 

Forrás: IC Press

Póta Szilvia Póta Szilvia cikke 2016. február
címkék:
Film
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.