Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919), eredetileg Kosztka Mihály Tivadar az egyik legjelentősebb festőnk. Műveiben éppúgy felismerhető az életén végigvonuló profetikus düh, mint ahogy a mélyen együtt érző lelkület. Ha hihetünk a legendának, még fiatal gyógyszerész korában egy égi hang így szólt hozzá: „Te leszel a világ legnagyobb napútfestője, nagyobb Raffaelnél.” Az impresszionizmus útjának folyamatos keresése, a megértésére való törekvés tette ennek a festészeti stílusnak a legnagyobb képviselőjévé, amelynek megjelenítésére sajátságosan és egyedi hangon használta fel a szimbolizmus elemeit. Életének fordulópontján a földi paradicsomot és az ősi egyszerűséget keresve Jeruzsálemben és a Közel-Keleten alkotott leginkább. Ennek az időszaknak az alkotásaira a bibliai és a héber mítoszvilág felfedezése a jellemző. Gigantikus méretű vásznain egyszerre jelenik meg a megtalált ősi egyszerűség és a posztimresszionizmus, melyet a sajátos színvilág, a napútszínek jellemeznek.
Bár az európai kritikusok már életében elismerték munkásságát, élete folyamán s még azt követően is Magyarországon inkább csak értetlenségbe ütközött. Képei minden bizonnyal elvesztek volna az utókor számára, hiszen örökösei kocsiponyvaként szándékoztak „újrahasznosítani” a kitűnő minőségű textíliákat, de az utolsó pillanatban Gerlóczy Gedeon építész felvásárolta az összeset. Először 1930-ban láthatta a teljes életművet a nagyközönség, de az igazi áttörést az 1963-as Szent István Király Múzeumban rendezett kiállítás hozta meg. Az ezt követő években kiállítások és életrajzi könyvek is ismertté és elismertté tették a festőt nemcsak itthon, de külföldön is.
A teljes életmű nagyságrendileg 40 alkotása 1973-ban Pécsett, a mai Janus Pannonius utcai Csontváry Múzeumban nyerte el méltó helyét; a képekből mára a Magyar Nemzeti Galériának és a Szolnoki Damjanich János Múzeumnak is jutott, igaz, az utóbbinak csupán egy darab. Pécsett az első teremben a tanulmányrajzok és portrék láthatók, melyeket az 1902–1903-as alkotói időszak követ.
Ezeknek az éveknek a legnagyobb alkotásai Jajcéban, Mosztarban, Castellamaréban, Selmecbányán, Szigetváron és a Hortobágyon készültek. Ezt követik a Közel-Keleten készült festmények, a Baalbek, a „világ legnagyobb napút- (plein air) festménye”, a Mária kútja Názáretben és a Panaszfal bejárata Jeruzsálemben, vagy a festő ars poeticájaként, metaforikus önarcképeként emlegetett, s ezáltal az egyik leghíresebb festményévé vált Magányos cédrus. Ezután egy újabb hazai kitérő következik, például a Tátrában készült Nagy Tarpatak völgye a Tátrában című alkotásával, s végül az egyik legkésőbbi festménye, az 1909-ben festett Tengerparti sétalovaglás zárja a kiállítást az 1910-es években készült szénrajzok, allegorikus jelenetek, kompozíciótervek és vázlatok kíséretében.
Csíkszeredán ez év május 7-től szeptember 20-ig több mint 41 ezer látogatót örvendeztetett meg az a 32 festmény, amely a Csíki Székely Múzeum időszakos kiállításaként volt megtekinthető. A tárlaton a Csontváry Múzeum 9 festményén kívül a Magyar Nemzeti Galéria 22 festményét és grafikáját, valamint a Damjanich János Múzeum egy festményét csodálhatták meg a látogatók.
Az alkotások októberben visszaérkeztek Pécsre, így ma már ismét teljes a Csontváry Múzeum tárlata.
