Melis László zeneszerző és Jeles András színház- és filmrendező legújabb közös operáját, az ógörög nyelven elhangzó Bakkhánsnőket október 22-én és 24-én mutatja be a darab megrendelője, a Művészetek Palotája. A Müpa fontos küldetésnek tekinti a kortárs művészetek támogatását, valamint a művek megismertetését és megszerettetését a közönséggel. Az ógörög nyelven megszólaló énekesek megértésében Kárpáti András új magyar fordítása segíti a nézőket, a látványterveket is jegyző rendező, Jeles András pedig „nem mindennapi” látványvilágot ígér.

A költő, aki romlásba taszította az athéni kultúrát

A rejtélyes életű tragédiaköltő, Euripidész munkásságának utolsó korszakában írta meg egyik legkiválóbbnak tartott művét, a Pentheusz thébai király sorsát feldolgozó Bakkhánsnőket. A történet magva szerint az isteni erőkkel dacoló Pentheuszt anyja, Agaué vezetésével a Dionüszosz hatása alatt álló bacchánsnők oroszlánnak látnak és széttépnek – az isten így áll bosszút azért, mert Pentheusz megtagadta őt.

Bár Euripidész hatása több klasszikus író és drámaíró életművére – többek között Racine-éra, vagy a tragédiát Euripidész legjobbjaként méltató Goethére – komoly hatással volt, a történetben feszülő, isten és ember közötti konfliktus különösen a 19. század elejétől kezdve komoly vitákat szított filozófuskörökben. Friedrich Schlegel és August Wilhelm Schlegel, a romantika ünnepelt német költői, valamint a tragédiaíróval kapcsolatos nézeteiket később osztó Friedrich Nietzsche Euripidész nevét egyenesen a virágzó athéni kultúra romlásával hozta összefüggésbe, és egészen a 20. századig kellett arra várni, hogy a drámaíró munkássága megbecsült legyen.

A Bakkhánsnők eleven erejű története az elmúlt száz évben több neves zeneszerzőt is megihletett: Gustav Holst 1913-as datálású, női kórusra és zenekarra írt műve mellett a legújabb feldolgozások egyike Philip Glass 2009-ben írt zenéje a New York-i Public Theater bemutatójához. A tragédia számos operaadaptációja közül eddigi talán leghíresebb Harry Partch 1960-ban írt műve.

A gőgösség állapota

„1972-ben jelent meg a Római Klub első publikációja a Föld kiapadó erőforrásairól, az emberiség ennek ellenére a mai napig a hübrisz, avagy gőgösség állapotában leledzik, és sorra követi el jóvátehetetlen hibáit. A Bakkhánsnőkben viszont közbelép Dionüszosz, aki egyfajta Római Klubként rákoppint az emberiség orrára, méghozzá sikerrel.” – fogalmaz Melis László azzal kapcsolatban, hogy miért tartja különösen aktuálisnak Euripidész darabját.

„Az opera egy mára elfelejtett zenei gondolkodásra épül, amelyet az antik görög zeneelmélet képviselt sok ezer évvel ezelőtt. Az antik drámák legtöbb szövegét énekelték, maga az operaműfaj is ennek köszönheti a létét. Izgalmas dolog abba a zenei közegbe helyezni az eredeti szöveget, amelyben az megszületett” – mondja a darab szerzője.

Melis László zeneileg és drámailag egyaránt izgalmas művet alkotott; olyan eljárásokat alkalmazott, amelyek az ógörög zenéből ismertek, valamint a mű hangzásvilágában támaszkodik az ógörög zeneelméletre, illetve a megmaradt és megfejtett antik zenei töredékekre. Amit hallunk, mégsem az ókori Görögország zenéjének rekonstrukciója, hanem mai, korszerű, modern, mindamellett közérthető zene. A tizenhat részből álló mű ritmikája az eredeti szöveget követi, a hét szereplő és a hattagú női kar ógörögül énekel, a kíséretet nagy létszámú kamaraegyüttes látja el.

„Az ógörög zene rendkívül változatos ritmusképletű volt, és teljes mértékben a szövegnek volt alárendelve. Ez a fajta változatosság ma már csak nyomokban fedezhető fel az uralkodó európai zenei formanyelvben” – mondja Melis, majd eloszlatja a kételyeket műve befogadhatóságával kapcsolatban:  „A repetitív- és minimálzene erőteljes tisztítótűz volt a hetvenes-nyolcvanas kortárs zenéjében, és a leglényegesebb elemeit ma is magaménak vallom: igencsak kedvelem, ha rendezett a zene, és a darabnak tempója van.”

Melis László operájának közvetlen előzményeként két eseményt említ: Dionysia című művét a Budapesti Fesztiválzenekar mutatta be a 2010-es Mahler-ünnepen, és az ógörög kardalok egy része már elhangzott a Radnóti Színház Valló Péter által rendezett 1998-as Iphigénia Auliszban című darabjában is.

A zeneszerző a nyelvválasztással kapcsolatban úgy vélekedik, hogy az ógörög halott nyelv volta ellenére az európai fül számára ismeretlen ismerősként cseng. A komponista saját bevallása szerint kezdetben még „hályogkovács” módjára foglalkozott az ógörög nyelv és kultúra megismerésével, amit később, a Dionysia komponálását megelőzően már tudatos, több éves felkészülés követett.

Másfél órányi bővérű zene

Az elmúlt időszak színházi terméséből kiemelkedik Zsótér Sándor Bakkhánsnők-feldolgozása, ám Melis óva int, hogy bárki modern színházi értelmezésre számítson a darabját illetően: „Másfél órányi bővérű zenét, és különleges látványképet adunk a nézőnek. Ez önmagában elegendő lesz, hogy a hallgató megismerje a Bakkhánsnőket.”

Jeles András rendezése igyekszik eltávolodni mindenféle realisztikus megoldástól, sőt még a történet leképezésétől is. Mint mondja, a dionüszoszi felajzottságot közvetítő dithürambikus kar megajándékozza a hallgatóságot azzal az illúzióval, hogy meghitt részese legyen a mítoszban megjelenő varázslatos és ijesztő történetnek, hogy a boldogan elvarázsolódjék a zenés extázisban.

Nyers erejű Bakkhánsnők-műfordítás készült

Kárpáti András tollát dicséri a darabhoz készült új magyar műfordítás.  A klasszika filológus munkájának újszerűsége abban rejlik, hogy a korábbi művekkel ellentétben nem az ógörög verselés ritmusának megtartását tartotta elsődleges fordítási szempontnak,  hanem Euripidész művének tartalmi-gondolati sértetlenségét. Az új, nyers erejű műfordítást a cselekménnyel párhuzamosan, kivetítőn olvashatja október 22-én első ízben a közönség.

Premier: 2013. október 22-én 19:00 órakor

További előadás: 2013. október 24-én 19:00 órakor

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház