„Lehet, hogy a mennyország szép hely, de a pokolban több az ismerős” – tolakodik elénk világszerte itt-ott a jól ismert graffiti. Valóban unalmas hely lenne az örök üdvösség birodalma? Vagy csak a mi képzeletünk szegényes ahhoz, hogy izgalmas változatossággal fessük le az abszolút jó territóriumát? A félelem, amely a kárhozat földjét olyan mérhetetlen kreativitással ábrázolta, erősebb múzsa lenne, mint az örök jó, az örök üdvösség iránt érzett vágy? Többet gondolkodnánk a pokolról, mint a mennyről? Vagy az üdvösségnél több utat ismerünk a kárhozatba?

A világ népei kevés dologban értettek egyet olyan mértékben, mint a mennyországot illetően. Sőt, az időutazóknak sem kell nagy különbségre számítaniuk. A menny valóban örök: tértől és időtől függetlenül hasonlók a források. A tökéletes, eszményi színtér, ahová csak az igaz lelkek jutnak be, és ahol az Isten és az ember tökéletes harmóniába kerül egymással. Olyan tér, ahol nincs idő, olyan világ, ahonnan eltűnt a sötétség, és maradt a ragyogás.

Mennyei narratívák

Azok a betegek, akik halálközeli élmények után felépültek, meglepően hasonlóan nyilatkoznak túlvilági tapasztalataikról, az árnyalatok leginkább a kulturális különbségekből, az élmények interpretációjából fakadnak. Eben Alexander amerikai idegsebész a fény, a színek, a szépség, az örömzene és a feltétlen szeretet hatalmas erejű áramlását fogalmazta meg A mennyország létezik című könyvében, miután egyhetes kómát követően revideálta korábbi, tudományos alapon megfogalmazott nézeteit. Az indiai Jose atya a nyolcvanas években járta meg a mennyet és a poklot, szerinte szavakkal leírhatatlan a mennyország szépsége. Azaz a kortárs beszámolók nemigen különböznek a korábbi leírásokról. Az inkák szerint például béke és nyugalom honolt abban a mennyországhoz hasonló felső világban, ahol az erényesek várták a világ végezetét. A menny persze nemcsak a patetikus érzelmek színhelye, a muzulmánok paradicsomában a földi örömöknek is megvan a helyük: korlátlan fogyasztás ételből, nem részegítő borból, valamint duzzadó keblű hölgyekből. Ahogy az iszlám Éden kapuja is tágabbra nyílik a harcban elesett hősök előtt, a germánok Walhallája egyenesen számukra rendeltetett. A halhatatlanok örök nyugalmának helyszíne a keleti vallásokból sem hiányozhat.

A keresztények egy része szerint a mennyország valóságos helyszín, ahol az igaz hívők nyerik el örök jutalmukat. Többségük ma már inkább elvont fogalomként kezeli, a menny az ember és Isten összekötöttségét szimbolizálja. Míg a Biblia a poklot nagyon ritkán említi, a „menny” kifejezés csak az Újszövetségben kétszázhetvenhatszor szerepel, és szorosan összekapcsolódik az „örök élet” fogalmával. A teológia örökkévalósága azonban nem egyenlő a XXI. század embere számára nyomasztóan unalmas végtelen létformával. Az örök élet ugyanis nem időbeli, hanem minőségi fogalom.