A történet a debreceni rehabilitációs intézetben kezdődött. Az óvodáskorú Csernov Miklóst egy vizsgálat alkalmával bekísérték egy szobába, az telis tele volt kicsi hangszerekkel. A kisfiú hosszan és a világról teljesen megfeledkezve játszott velük, úgyhogy egyértelmű volt: érdemes lesz zenét tanulnia. Mivel azonban csonka bal karral született, nem volt egyszerű a hangszerválasztás. „Körbejártuk a békéscsabai zeneiskolát, hogy melyik az a hangszer, amit tudnék tartani és meg is szólaltatni. Így kerültünk Szűcs Csabához, aki megmutatta a baritonkürtöt. Ezt az ölembe kapom, és a jobb kezemmel tudom használni a billentyűket. Ajakrezgéssel kell megszólaltatni, és amint ezt megpróbáltam, rögtön sikerült is. Eldőlt, hogy ez lesz az én hangszerem.”

Ettől kezdve nem volt megállás. Versenyeket nyert, még kiskamaszként bekerült a Körös-parti Junior Fúvószenekarba, és „onnan kezdve a fúvószene életem egyik meghatározó élménye lett.” A békéscsabai Bartók Konzervatóriumban folytatta, továbbra is Szűcs Csabánál, de mivel hivatalosan a baritonkürtöt középfokon már nem oktatják, Miklóst harsonásként regisztrálták. A bürokrácia szorításából érettségi után is sikerült kibújnia. „Neumayer Károly tanár úr, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának docense sokszor járt Békéscsabán, és hallott játszani. Hála neki és későbbi tanáromnak, Bazsinka József tubaművésznek, akik felvállaltak, sikeres felvételi vizsgával Pécsre kerülhettem egyetemre. Oda hivatalosan tubásként vettek fel.”

Az egyetem után Kiskunlacházán kapott zeneiskolai állást. „Életem része lett a Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar is. Tanárként besegítek a munkába, és ha a karmester, zeneiskolánk trombitatanára éppen nem ér rá, másodkarnagyként én állok be helyette.” A hangszere iránti szeretete pedig csak erősödik, Miklós a tanítás mellett azon is dolgozik, hogy miként lehetne a baritonkürt intézményesített közép- és felsőfokú oktatását is megvalósítani. Akkor nem kellene a hangszert tanuló gyerekeknek mindig másik hangszert megadni „hivatalos szakként” – úgy, mint neki a múltban.

Másik nagy vágya egy rézfúvós együttes, kicsit keményebb, rockosabb, metálosabb iránnyal. A terv még kísérleti stádiumban van, baráti társasággal próbálgatják egyelőre. Klasszikus rockot és metált játszanak, például Iron Maident, de Miklós nem zárja ki, hogy ő maga is írjon számokat a zenekarnak. Mindig is érdekelte a zeneszerzés, az egyetemen például két barátjával szerzői estet szervezett, ahol egymás darabjait adták elő. „Élvezem a tanítást, nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, de a kreatív gondolataimat ebbe az irányba is szeretném kiteljesíteni. Rock stílusban még nem írtam számot, majd meglátjuk, mi lesz belőle. Előfordult már, hogy homlokon csókolt a múzsa, remélem, lesz még rá alkalom.”