A Celluloid Ceiling Report minden évben azt vizsgálja, milyen arányban dolgoznak a hollywoodi filmeken nők egy adott évben. A 2013-as felmérés szerint, mindössze 30% volt a női szereplők aránya. És ez nem minden. A The New York Times szerint, a férfi főszereplők átlagban 85 percen keresztül vannak jelen egy filmben, míg a nőknek csupán 57 perc jut. Emellett érdekes, hogy míg Hollywood világában még mindig a fiatal színésznőké a pálya, addig a férfi színészek 40 év felett a legkelendőbbek a mozivásznon.
Teszt a nemi elfogultság ellen
Még felnőttként is sokan beleszerettünk az idei legnépszerűbb animációs filmbe, a Jégvarázsba, amely a kritikusok szerint a Disney valaha készített legsikeresebb alkotása. A film több mint 1 milliárd dollárt hozott a konyhára világszerte, a Let it go című főcímdalt pedig mostanra 250 ezren nézték meg a Youtube-on. És függetlenül attól, hogy véletlenül-e vagy sem, ez a produkció egyike volt azon kevés Disney-filmnek, amelyek átmentek a Bechdel-teszen is.
De vajon mit takar ez a nagyon tudományosnak hangzó kifejezés? A filmkritikusok és a művészeti hallgatók számára nyilván nem ismeretlen a fogalom, de a földi halandók körében még nem elterjedt a kifejezés. A Bechdel-teszt, amelyet nemielfogultság-tesznek is neveznek, azt vizsgálja: Egy fikciós műben szerepel-e legalább két női karakter? Beszélnek-e egymással? Beszélnek-e olyasmiről, ami nem férfiakkal kapcsolatos? Nevét a teszt a képregényíró Alison Bechdel után kapta, aki 1985-ben nevezte meg a kritériumokat. 1985-ben a Dykes to Watch Out For képregényének egyik karaktere fogalmazta meg az ötletet, amelyet Bechdel barátjának, Liz Wallace-nak tulajdonított. A tesztet eredetileg filmek értékelésére szánták, azóta más médiumokra is alkalmazták.
Egyszerűnek hangzik, valójában azonban meglepő, hány film nem jut át a rostán. A Gyűrűk Ura-trilógia, a Star Wars-filmek, a Ponyvaregény és a legtöbb Harry Potter-film is elvérezne a teszten. Thelma és Louise, Elfújta a szél, Éhezők viadala, Demóna. Csupán néhány film azok közül, amelyek megfelelnek a kritériumoknak. Mindháromban közös, hogy több erős női karakter is szerepel bennük. De mi van azokkal a filmekkel, amelyekben csupán egy meghatározó női karakter játszik? 2013-ban a Gravitáció, mellyel Sandra Bullock elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat, meglepő módon a Bechdel-kukában végezte. Méghozzá azért, mert a főszereplő nem lép interakcióba a filmben más nőkkel. Az olyan rendezők, mint Tarantino vagy Richard Curtis, rendszeresen veszik a Bechdel-akadályokat, mert míg előbbi filmjeiben megjelenik a dinamikus nő iránti rajongás, utóbbi célközönsége szinte kivétel nélkül a női nem.
Neda Ulaby amerikai újságíró szerint, 30 évvel megalkotása után a teszt által felvetett kérdések és kritériumok még mindig fontosak. Még mindig van valami, ami hiányzik a populáris kultúrából. Nem a nők nagyobb aránya a képernyőn, hanem a történetük mélysége. A Bechdel-teszttel azonban nem mindenki ért egyet, sokan keskeny hatásköre és korlátai miatt kritizálják.
Női szereplők milliárdos sikere
Bechdel-teszttel vagy anélkül, tény, hogy látható némi változás a filmek világában. Bár a női rendezők, producerek és írók még mindig szánalmasan alulreprezentáltak Hollywoodban, de a női címszereplős filmek megítélése egyre pozitívabb.
Cate Blanchett rátapintott a lényegre a Legjobb színésznőnek járó Oscar-díj átvételekor, mikor azt mondta: „Azoknak üzenem, akik közülünk a filmiparban még mindig ragaszkodnak ahhoz az ostoba elképzeléshez, hogy a női filmek – nőkkel a központban -– különlegességek: hát nem. A közönség kíváncsi rájuk, és valójában rengeteg pénzt hoznak. A világ kerek, emberek!” A színésznő nem tévedett. Megállapították ugyanis, hogy az 1990 és 2013 között készített filmek közül azok, amelyek átmentek a Bechdel-teszten, több pénz termeltek, mint azok, amelyek nem jutottak át a szigorú rostán. Mindez talán elég lesz ahhoz, hogy a gyártók komolyabban vegyék a Bechdel-teszetet, mert a produkciók, amelyek megfelelnek a kritériumoknak, milliárdokat hoznak a konyhára.
