Napjainkban legtöbben ugyanazzal a problémával küzdünk: túl elfoglaltak vagyunk. Elég elbeszélgetni ismerőseinkkel, rokonainkkal, és láthatjuk, hogy a jelenség meglepően elterjedté vált. Mostanában a jólétünk felől érdeklődő kérdésekre legtöbben a „nincs egy szabad percem” vagy az „állandóan rohanok” klasszikussá avanzsált válaszokat adjuk. A mindennapi élet végtelen fárasztó listává vált az emberek számára, mely folyamatosan újabb és újabb feladatokkal bővül.
Természetesen ott van a munka, amely, úgy tűnik, egyre több időt és aktivitást vár el tőlünk. Aztán ott van az energiagyilkos ingázás, egyensúlyozás a családi, szerelmi és baráti kapcsolataink, a háztartás és más egyéb fontos tényezők között. Emellett nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy továbbra is elvárás a kulturális gazdagodás, a művelődés, miközben jól jönne egy kis alvás is néhanapján. Dame Sally Davies professzor szerint a stressz, a szorongás és a depresszió mértéke jelentősen megnőtt az elmúlt öt évben. Jonathan Spira legújabb könyvében azt állítja, a dolgozók kétharmada gondolja úgy, hogy nincs elég ideje elvégezni a munkáját, míg 94 százalék túlterheltnek érzi magát annak a végtelen mennyiségű és gyors információáradatnak köszönhetően, amely ma körülvesz bennünket. Tony Crabbe üzleti pszichológus mindezt úgy fogalmazta meg, hogy az emberek nyaktörő sebesességgel száguldanak át az életükön, és nem fordítanak energiát vagy időt arra, hogy egyet hátralépjenek, és átlássák: máshogy is lehet csinálni a dolgokat.
Az elfoglaltság kora
Persze nem mindig volt ez így. A 20. század második feléig a semmittevést a gazdagsággal és a hatalommal kötötték össze, az alsóbb osztályok számára viszont szinte ismeretlen fogalom volt a szabadidő. Az ötvenes évek idején, a termelékenység és életszínvonal háború utáni fellendülése következtében a közgazdászok a szabadidő korát jósolták a jövőre nézve. Azt hitték, hogy mostanra mindössze 4 napból áll majd a munkahét, és 38 éves korunkra mindannyian nyugdíjba vonulunk. A 80-as évekre azonban megérkezett a hosszú munkanapok kultúrája. A reklámoknak köszönhetően mindenki úgy érezte, hogy a legjobb és a legújabb termékekre van szüksége. Így egy ördögi körben találtuk magunkat: költeni, dolgozni, költeni, dolgozni. Brigid Schulte szerint ekkor kezdtük el észrevenni, hogy elfoglaltnak lenni egyet jelent a becsülettel, a hatalommal és a sikerrel. Ezzel együtt természetesen megérkezett a nyomás is, majd pedig bekövetkezett a technológiai forradalom. Csak úgy, mint a mosógépről, amelynek megjelenése szabadságot ígért a háziasszonyoknak, a laptopokról és a wifiről is azt hittük, hogy felszabadítják az embereket az íróasztaltól. Arra azonban senki sem számított, hogy ehelyett a net és az e-mailek rabjai leszünk. Sőt már annyira hozzászoktunk, hogy mindig csinálunk valamit, hogy elfelejtettük, milyen is az, amikor nem csinálunk semmit.
Mindezen az sem segített, hogy állandó 24 órás kapcsolatban vagyunk a hírekkel. A San Antonio Egyetem professzorai a stressz és a rossz hírek közötti kapcsolatokat tanulmányozták. Azt találták, hogy az állandó, folyamatosan érkező rosszhíráradat olyan kognitív folyamatokat indíthat el bennünk, amelyektől egyre inkább negatív fényben látjuk a világot. Amikor testünk veszélyt érzékel, olyan stresszhormonokat kezd termelni, mint a kortizol, amely immunrendszerünkre is hatással lehet. De míg a külső nyomás miatt folyamatosan tehetetlennek és túlterheltnek érezzük magunkat, látnunk kell, hogy van választásunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan reagáljunk minderre. A legtöbb ránk nehezedő nyomásért ugyanis mi magunk vagyunk felelősek. Mi vesszük magunkra őket.
Úgy tűnik, függői lettünk az elfoglaltságnak. Kutatások szerint miközben panaszkodunk, folyton arra törekszünk, hogy minél többet vállaljunk magunkra, és egyfajta versenyre kelünk a körülöttünk lévőkkel. Jó példa erre a következő: amikor visszatérünk a nyaralásból, 700 nem olvasott e-mail fogad minket. Kiderül viszont, hogy kollégánk 800-at kapott, és hirtelen rossz érzés kerít a hatalmába: ilyenkor úgy érezzük, az illető fontosabb, mint mi. „Kutatások szerint dopamin, azaz egy jó érzést keltő neurotranszmitter jelenik meg a szervezetünkben mindannyiszor, amikor e-mailt kapunk” – azaz függővé válunk, magyarázza Mary McNaughton professzor.
A megoldás?
Számos módja van annak, hogy legyőzzük a túlterheltséggel járó stresszt és szorongást. A meditáció például továbbra is tökéletes ellensúlya rohanó életünknek. Mindeközben kutatók szerint fontos, hogy megtanuljunk egy időben egy dologra koncentrálni a multi-tasking világában is. Mert bár sokan úgy gondoljuk, hogy ilyenkor több feladatot vagyunk képesek egyszerre ellátni, valójában tanulmányok bizonyítják, hogy az agyunk ilyenkor kevésbé hatékony, így az egyes feladatokat gyengébben teljesíti.
Emellett fontos, hogy változtassunk a gondolkodásmódunkon. „Lényeges szempont a tartalmas szabadidő kialakítása. Tegyünk valamit, ami felfrissíti a lelket. Menjünk el sétálni, és hagyjuk otthon a telefonunkat. Az is jó megoldás lehet, ha letörlünk néhány olyan e-mail- vagy egyéb alkalmazást, amely folyamatosan jelez, ha üzenetet, értesítést kaptunk. Ha nem foglalkozunk állandóan az okostelefonra beérkező üzenetek és egyéb felesleges dolgok hadával, lesz időnk olyan tevékenységekre is, amelyekre korábban nem” – tanácsolják a szakértők.
A stressz szintjét könnyedén csökkenthetjük bizonyos tevékenységekkel és szokásokkal. Fontos azonban, hogy az olyan káros szokásokat, mint a csokoládéevés, vagy a gyakori kávéfogyasztás, elhagyjuk. Ezek ugyanis egy ideig felpörgetnek, később azonban inkább ártanak. Bizonyos ételek – például a fekete áfonya – segíthetnek kikapcsolódni, lazítani, erősítik a szervezet ellenálló-képességét a stressz ellen. A célnak megfelel az aszalt sárgabarack és a mandula is. A gyógytea szintén természetes és egészséges módja a stresszcsökkentésnek. Jó megoldás lehet emellett valamilyen kreatív tevékenység bevezetése is az életünkbe, például a kötögetés vagy a keresztrejtvényfejtés. A zene szintén jelentősen javítja a hangulatot. Ahelyett, hogy folyamatosan a nap eseményein, teendőin rágódnánk, érdemes vidám és pihentető számokat hallgatni, amelyek segítenek kikapcsolódni.
