„A Szent György térről már ráláthattam a székesegyház keleti oldalára. Nem szeretem túlzottan ezt a nézetet, talán azért, mert a tornyokkal díszített hajó a támpillérek erdejével már gyerekkoromban is óriási és sötét fakoronára emlékeztetett; a kúszólevelekkel díszített fiálék az épület körül akárha cserjék lennének, a tornyok pedig nyesett koronájú fák, amelyekből valaki észrevétlen figyeli, ahogy az ember a távolból közelít. Mindig is ez volt az érzésem, és soha nem tudtam levetkőzni, még ha a katedrálist a folyó túlpartjáról néztem is, viszonozta a tekintetemet: amott állsz, tudok rólad, ne gondold, hogy megszökhetsz” – írja Miloš Urban kortárs cseh író, aki magyarul is olvasható, időnként horrorisztikus regényeivel hajt fejet Prága építészeti öröksége előtt.

Ezzel a rabságérzettel persze nemcsak az abszurd és szatirikus szövegeiről ismert író van így. Prága nem enged, fogva tart. Már első találkozáskor könnyen adja magát, és ezt a könnyedséget akkor sem veszíti el, amikor egyre mélyebbre hatolunk a város jelenébe és múltjába. Észre sem vesszük, már bezárult fölöttünk az aranykapu, amely örökre az „arany városba” zárja emlékezetünk egy darabját.

Kevés helyen érezhetjük azt, amit a Morva partján sorakozó gótikus és posztmodern tornyok között: egyszerre vagyunk egy lüktető modern nagyvárosban és egy fényes történelmi múlttal rendelkező kulturális központban. Prágában az ellentmondások kikerekednek: a kisvárosi hangulat és a metropolisz, a kultúrák keveredése és a nemzeti öntudat, a provincializmus és a birodalmi fényűzés, a társadalmi, szociális problémák és a fejlődés, a kortárs kísérletező szellem és a hagyományőrzés egymással karöltve válik egységes egésszé.

Nemzeti Galéria

A város több mint ezeréves múltjában minden történeti kor nyomot hagyott, itt nem bontottak, hogy parkokat, körutakat építsenek, hanem minden korszak egyfajta türelemmel, integrációs kedvvel fordult a megelőző idők örökségéhez. A „városok királynőjeként” is emlegetett helyen az időutazás hasonlata mégsem kerülhet szóba: a kulturális örökség minden egyes darabkája – a kortárs irodalomhoz hasonlóan – újra és újra helyet követel magának az ott élők és az odalátogatók életében, teljes valóságában ékelődik a jelenbe.

Lennon-fal: 1980 óta a szabad véleménynyilvánítás helye

Folyamatosan épülő város

Csak Prágában fordulhat elő, hogy az Újvárosként emlegetett rész is több mint félezer éves: IV. Károly alapította 1348-ban. A szomszédos óváros még régebbi, s a prágai vár, a Hradzsin 1320 óta állja a sarat, a Moldvát pedig már 1170 körül kőhíd ívelte át. Ezt, a Judit-hidat, amely egyébként Európa második kőhídja volt – még 1342-ben elsodorta a megáradt folyó, így a csehek kénytelenek voltak felhúzni a mára a kontinens egyik legörebbjeként számon tartott Károly-hidat. Bármennyire turistaközhelynek tűnik is a híd, emblematikus jelentését akkor értjük meg, ha közelebbről vesszük szemügyre a rajta sorakozó szobrokat.

A gótikus hidat szegélyező alkotások folyamatosan változnak, az elsők elvesztek, helyükre barokk formák kerültek. Az utolsó szoborcsoport, Cirill és Metód alakja, 1938-ban lépett be a Morva fölötti panteonba. Ha még egy kortárs alkotás is idekerülhetne – a hídon munkáikat áruló képzőművészeken kívül –, akkor az építménynél semmi sem szimbolizálná jobban a cseh főváros időkön átívelő valóságát, és a teljes pusztításokat elkerülő történelmét.

A városban több mint 60 román kori épület vagy maradvány – például a Szent György- és a Szent Lőrinc-templom – nyomait fedezhetjük fel, annak ellenére, hogy a város építészetét csaknem háromszáz éven keresztül a gótika határozta meg.  Ennek egyik első példája a kontinens egyik legrégebbi zsinagógája, amelyet a 13. század második felében építettek.

Régúj zsinagóga	A híres óra	Lőportorony

De csodálatos az óvárosi Városháza, vagy a felfoghatatlan aprólékossággal felépített Szent Vitus-székesegyház is, amelyek ma látható alakjához szinte minden kor adott valamit. A híres Orlojt, a városháza külső falán elhelyezett csillagászati órát, 1410-ben készítette Kadani Mikulás órásmester és Jan Sindel csillagász. Később tökéletesítette Hanus mester, akit megvakíttattak, hogy ne készíthessen még egy ilyet. Óraművének háromnegyede ma is eredeti, csupán kisebb részét cserélték ki a 19. században. Az időről időre újrafaragott bábukat – amelyek nemcsak a térről, hanem belülről is megcsodálhatók a városháza megtekintése során, idén restaurálták. A folyamatosan épülő, bővülő, stílusokat ötvöző városházának legtragikusabb pillanata a világháború utolsó előtti napjára esett, 1945-ben a nácik lelőtték a tornyot, ami miatt tűzvész pusztította el az épület jelentős részét. A vízköpőiről híres székesegyház sem teljes egészében a gótika szülötte, a templom építése 1929-ben fejeződött be.

Prágát természetesen a reneszánsz kor sem hagyta érintetlenül, az itáliai mesterek – sokszor Budán keresztül – inspirálták a cseh udvari építészeket. A reneszánsz végül az asztrológiában és az alkímiában elmélyülő II. Rudolf császár idején teljesedett ki, neki köszönhető a várban most is látható Spanyol terem, valamint a Habsburgok fő gyűjteményének akkoriban helyt adó Galéria. Az itt székelő uralkodó építkezései mellett a főurakéi sem maradtak el.

A barokk kor, a bécsi udvartól ihletve a cseh főurakat is változásra ösztönözte. A barokk, más városokhoz hasonlóan, itt sem tűrte a középkor dominanciáját, egész városrészeket hódított meg. A gótikus emlékek szinte eltörpültek az új kertek, paloták, szobrok mellett. Prága jellegzetes városrészei között nem maradt olyan, ahová ne költöztek volna be a cikornyák, amelyek oly erőteljes módon indáztak, hogy a város történetében szokatlan módon, számtalan épületet formáltak át.

Fotó: © City of Prague

Emlékezetes példája ennek a kornak a Wallenstein-palota és a romantikus sétákra hívogató kert, amelyet a harmincéves háború rettegett fővezére és harácsolója, Albert Wallenstein épített. A palota őrült terve és gazdagsága érthetővé teszi, mi ösztönözte a főúr halála után száz évvel arra Schillert, hogy megírja a Wallenstein-trilógiát. A néhány évvel ezelőtt felújított kert ingyenesen látogatható, és a prágai élet ritkán látott szeletébe, a kertkultúrába enged betekintést.
Ekkora erővel nem, de mégis jelentősen képviselte magát a városban az egyre terjeszkedő klasszicizmus, a romantika és a historizmus.

Wallenstein-palota

A 20. század elején a szecesszió termékenyítette meg Prágát. A magyar Jugendstíltől eltérő módon fejlődő cseh formanyelv egyik legszebb példája Prága Reprezentációs Háza, amely jellemzően a gótikus város egyik legjelentősebb épületéhez, a Lőportoronyhoz csatlakozik. A régi királyi palota helyére egységes stílusban épült komplexumban hangversenyteremet, konferenciatermet, tánctermet találunk, de itt ülhetünk be az Őfelsége pincére voltam című Menzel filmből jól ismert étterembe is, vagy megkereshetjük Alfons Mucha allegorikus festményeit. Ugyancsak érdekesek a kubizmus építészeti megnyilvánulásai: a Fekete Istenanya háza meglepő módon egy barokk palotához illeszkedik.

Prága Reprezentációs Háza

Prágát a modern építészet sem hagyta érintetlenül. A szocreál emlékei közül érdemes megkeresni a Vencel téren a Hotel Jaltát, amelynek a pincéje is „atombiztos” titkokat rejt.

Táncoló Ház	Aleš Veselý szobra a Vencel téren	Emmauszi-kolostor

Az utóbbi évtizedek egyik érdekes folyóparti képződménye a Táncoló Ház, amelyet sok prágai nem szeret, de Vlado Milunic horvát származású cseh és Frank O. Gehry amerikai építész művét a városba zarándokló építészhallgatók mégis éppúgy kötelező látnivalónak tekintik, mint a középkori reliktumokat. A kortárs minimalista szemlélet is rajta hagyta nyomát az arany városon, az olyan helyeken, mint a Bastion étterem, az épületben megfogalmazott letisztultság az étlapon is megjelenik.

Fotó: © City of Prague

Házak felett

Prágát nem véletlenül hívják száztornyú városnak. A középkori vagy a barokk templomok mellett a modern épületek is az égbe törnek. Bárhol járunk is – az óvárosi városházától a Szent Vitus-székesegyházig, mindenütt érdemes felmenni a tornyokba. Akadnak éttermek, szállodák (például a Hotel Aria), ahol a vendégek számára lehetővé teszik, hogy akár sötétben is élvezzék a prágai háztetők, tornyok szabta perspektívát.

Szemnek, szájnak, gyomornak

Mert Prága nemcsak a szem számára kedves, hanem a többi érzékünket is fogva tartja. A kiskocsmákat, fogadókat akár a cseh irodalom nagyjainak kedvenc helyeit felkeresve is bejárhatjuk, de szabadon is választhatunk az felfedezésre váró ezernyi lehetőség közül. A jól ismert U Fleků sztapacskáján és sörén túl azok is találhatnak emlékezetes fogásokat, akik a modernebb ízvilágot kedvelik inkább. Bár máshol nincs kis múzeum, ahol a sörgyártás titkaiba bevezetik a látogatót, vagy az irodalmi nagyságok mulatozásainak emlékeit mutogatják, mégis érdemes olyan, távolabb eső nagy ígéretű konyhákat is kipróbálni, mint a Fusion Restaurant Aureole-é nem messze a Kongresszusi Központtól.

Bastion étterem

Zeneszóval

Prága kortárs művészetét igazából csak azoknak van módjuk megérteni, akik ismerik a cseh nyelvet. Ennek híján le kell mondanunk a színházak kísérletező szemléletének megismeréséről. Annál nagyobb szerencsénk lehet a zenével. Hiszen Prágában a legkülönbözőbb műfajokkal a legváratlanabb helyzetekben találkozhatunk. Ne lepődjünk meg, ha villamoson előkerül a harmonika, vagy középkori Strahovi kolostor 18. századi könyvtárában, az itt működő irodalmi múzeumban csendül fel a fuvolaszó, esetleg egy templomi koncerten találjuk magunkat.

Strahovi kolostor

Az olyan nagy hangversenytermek, mint a Művészház vagy a Smetana terem rendszeresen műsorra tűzik a legnagyobb cseh zeneszerzők darabjait, de ez csak egy szelete a repertoárjuknak.
Prágában a könnyűzene sincs bajban. Este dzsesszhajókon gyönyörködhetünk a kivilágított városban, vagy valamelyik sörözőben kaphatunk el egy jó dallamot.

Ide-oda, ezzel-azzal

A városban persze nemcsak képzeletben léphetünk át egyik korszakból a másikba, hanem közlekedve is. A modern nagyvárosi forgalomban utazhatunk nosztalgiavillamossal, bérelhetünk olds mobilt kosztümös sofőrrel, de a konflisokról sem szabad elfeledkezni.

Ám ne csak a múlt irányába tekintsünk: Prága jelenleg az olyan repüléshez közel álló, adrenalinnövelő szórakozásnak hódol, mint a Fun Flight. A Skydive Arénában szakértő segítség mellett akár a szabadesés határtalan élményét is kipróbálhatjuk.

Úgy tűnik, Prágában nincs határ. Ahogy a már idézett Milos Urban szereplői szabadon vándorolhatnak a különböző történelmi korok vívmányai között, mi is megtehetjük, akár egyik percről a másikra.

Fotó: © City of Prague