Ma már hányszor nevetett? Ha megfigyelünk egy csecsemőt –ahogyan azt Robert Provine, a University of Maryland pszichológia professzora megtette-, naponta 300-szor görbül mosolyra a szája, míg egy felnőtteknek átlagosan mindössze 20-szor.  S akkor sem azért, mert valami vicceset hall. Sőt, ahogy Provine 1200 nevetésmintája bizonyítja, a nevetések kilencven százalékát még csak nem is humoros, hanem a lehető leghétköznapibb kijelentések váltják ki, mint például az „értelek”, vagy „mit csináltok, srácok?”

Ez csak megerősítette a kutatóban azt, hogy a nevetés annak bizonyítéka, hogy társas lények vagyunk. A nevetés „olajozza meg” társas kapcsolatainkat, ez magyarázza, miért nevetünk 30 százalékkal gyakrabban, ha emberek vesznek körül bennünket. Ha esetleg kifogásolnánk a sit-comokban hallható konzervnevetést, a kutató arra figyelmeztet, hogy a műkacaj nem is áll annyira távol a valóságtól. Eredetileg az volt a célja, hogy a nemlétező közönség reakcióit helyettesítse, és olykor meglepő, hogy nem éppen a legviccesebb részeknél halljuk, de az igazság az, hogy „a nevetés a társaskapcsolatokról, nem a viccekről szólnak”- állítja a kutató. Ebben az értelemben a producerek annyit tudnak a nevetés pszichológiájáról, mint a tudósok. Nem mellesleg évezredekkel ezelőtt, az athéni Dionüszosz színházban hivatásos „mókamesterek” ingerelték nevetésre a komédiák közönségét, ha a színészek nem lettek volna elég szórakoztatóak.

 

Provine vizsgálódása során arra is rájött, mi lehetett az 1962-ben Tanzániában kitört nevetésjárvány oka. Több mint két és fél évig majdnem ezren nem bírtak a rekeszizmaikkal, és a kórság terjedését csak úgy tudták megfékezni, hogy a röhögő falvakat karantén alá vették. A különös jelenséget tudományos szaklapok tárgyalták, a diagnózis a kollektív hisztéria volt. Provine laboratóriumában az alanyoknak nevetés és ujjongás hangjait játszotta le, amelyre az alanyok ugyanígy reagáltak. Az MRI felvételek megmutatták, hogy a nevetés hangjai az agy premotorikus rétegét aktivizálják, amely az arcizmokat mosolygásra készteti.

 

Grimaszevolúció

Darwin szerint a nevetés velünk született képesség, amely fontos szerepet játszik az emberi faj fennmaradásában is. De nemcsak az emberek mutatják ki a foguk fehérjét. Jan van

A BABÁK IS MOSOLYOGNAK

A kisbabák legelső mosolyukkal általában hathetes korukban örvendeztetik meg a szüleiket.

Hooff holland etológus és primatológus szerint az emberi nevetés és játék őse nagyon közel áll a majmok nevetéséhez és játékaihoz. A főemlősök is nevetnek és mosolyognak, bár nem ugyanazért, mint mi: az ő mosolygásuk gyakran alárendeltséget jelez, a nevetés azonban legtöbbször rejtett vagy nyílt agresszióval társul. A mosoly őse a félelemgrimasz (az ajkak ilyenkor visszahúzódnak a fogakról, de a száj zárva marad), a nevetés pedig a hörgő hangokkal kísért játékarcból alakult ki (ekkor az állat szája nyitva van, de az ajkak nem húzódnak vissza, így a fogak nem látszanak). Sok emlős ad ki játékhangokat, köztük a csiklandozás kiváltotta zihálást, amely az emberi nevetéshez hasonló. A nevetés a játék hangjait idézi, az ősi zihálásból – a fizikailag kimerítő játék utáni kapkodó lélegzetvételéből – emberi ’ha-ha’ lett” – állítja Provine.

A nevetés azt az érzést kelti, hogy elfogadnak, a csoporthoz tartozom. Éppen ezért nevetség tárgyának lenni veszélyes: Platón és Arisztotelész úgy gondolta, a nevetés olyan hatalom, amely alááshatja a tekintélyt és felboríthatja az államrendet. A nevetés nem csupán az élet vidám oldalát kísérte: a nyilvános kivégzéseken, megszégyenítéseken a közönség nevetett, nemcsak borzongott. A kolorádói Columbine iskolában mészárló diákok nevettek, ahogyan iskolatársaikkal végeztek.

 

A vak baba is mosolyog

 

Mivel a nevetés eredete jórészt tudattalan, nehéz eldönteni, melyek az okai. Irenäus Eibl-Eibesfeldt osztrák etológus elmélete szerint a nevetés azokból az agresszív hangadásokból és grimaszokból ered, melyeket az ellenség, a betolakodó elűzése után hallattak. Eibl-Eibesfeldt és más etológusok kutatásainak sora bizonyította be, hogy az egyik legemberibbnek tartott viselkedésforma, a mosoly nem tanult viselkedésforma, nem a kultúra hatására alakul ki. Azokon a vakon és süketen született gyermekeken is, akik örökös csöndben és sötétségben nőnek fel, és nem tudják környezetük viselkedését utánozni, megfigyelhető a mosoly és a nevetés, akárcsak ép látással és hallással született társaiknál.

A kisbabák legelső mosolyukkal általában hathetes korukban örvendeztetik meg a szüleiket. Nem kell hozzá nagy mutatvány: már az is mosolyt csal a kicsik arcára, ha beszélnek hozzájuk, vagy egyszerűen szemkontaktust tartanak velük. Később a felnőttek képesek gügyögni, cuppogni, nyihogni, grimaszolni vagy bohóckodni, csak hogy megnevettessék az apróságokat, akik 6 hónapos koruk körül már meggondolják, hogy kire mosolyognak és kire nem. Ekkor már arra is figyelnek, hogy milyen reakciót vált ki mosolyuk.

 

Egy elmélet, a bonyolultan hangzó faciális feedback hipotézis szerint az arckifejezések nemcsak a külvilág felé közvetítik érzelmeinket, hanem szerepet játszanak magában az érzelem létrejöttében is. Tehát a tudat, hogy mosolygunk, az örömöt sokszorosára erősíti. Ha bal lábbal keltünk is fel, próbáljunk mosolyt erőltetni az arcunkra, és a sztármagazinba illő művigyor megteszi hatását: tényleg jobban érezzük majd magunkat.