Bucsi Réka neve nem csak animációs berkekben cseng ismerősen, hiszen első nagyobb szabású munkáját, a Syphony no. 42.-t is külföldi díjak egész sorával tüntették ki, míg a magyar közönség rajongása övezte. Réka olyan egyedülálló, szinte költői nyelvet mutatott animációjában, amely több mint kép, és több mint történet. Ember és állat kapcsolatáról új módon beszélt. A néhol humoros, néhol igen komoly jelenetek egészen új megvilágításba helyezték a témát.
Réka nemrégiben elkészült új filmje, a LOVE, pedig talán előző munkáján is túltesz, februári premierje óta több tucat díjat nyert. Többek között a RiverRun Oscar-kvalifikáló fesztiválon is kiemelt helyezést ért el, így Oscar-esélyes lehet a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában!
Mesélj arról, mikor és hogyan kezdett el foglalkoztatni a rajz és az animáció?
Viszonylag későn, a gimnázium utolsó éveiben kristályosodott ki bennem, hogy a továbbiakban rajzzal szeretnék foglalkozni. Mindig nagyon szerettem alkotni, de addig csak hobbiszinten foglalkoztam vele. Gyakorlatilag a szüleim beszéltek rá, hogy felvételizzek a Moholy Művészeti Egyetemre. Eleinte kevésbé hittem benne, hogy sikerülni fog, a szüleim szerencsére jobban.
Az animáció maga viszonylag egyértelműen következett a rajzból. Kezdetekben sok képregényt rajzoltam, és olyan képeket készítettem, amelyek valamiféle történetre, cselekményre épülnek. A film, a képregény és a rajz ötvözete az animáció, és ez az, amit annyira szeretek benne.
Mit tett hozzád a MOME, és ki volt rád a legnagyobb hatással? Volt esetleg mentorod?
Talán Richly Zsolt, A kockásfülű nyúl atyja adta hozzám a legtöbbet, hiszen ő volt a mesterdiplomám konzulense. Az akkor alakuló képi világomra neki volt legnagyobb rálátása és hatása.
Mennyiben hasonlít jelenlegi, igazán egyedi és népszerű stílusod arra, ahogy a kezdetekben rajzoltál? Miről szóltak első történeteid?
Remélhetőleg folyamatosan megfigyelhető lesz egyfajta fejlődés a formavilágomban. Leginkább az olyan történetvezetést szerettem és szeretem a mai napig, amely nem egyenes irányú, konvencionálisabb cselekményre, elbeszélői technikára épül, hanem ennél experimentálisabb módon vezeti be a nézőt az ábrázolt eseményekbe. Ahol a látvány feldolgozásában a közönség szabadabb kezet kap, a részletek és események pedig több szinten, különböző formákban épülnek egymásra.
A kép és történet, a látvány és cselekmény viszonyában van-e alá- vagy fölérendelt? Melyik születik először, és melyik eredményezi a másikat?
Nem mondanám, hogy van erre amolyan kiforrott szabály, ez általában az aktuális projekt céljának függvénye. Ha nem megbízásra, hanem saját igényeim szerint dolgozom, akkor kép és a történet mindig egyszerre fejlődik, és az eredményben is egységet alkot.
Az alkotói folyamat filmtervenként változik. Nincs bevett recept, ez egy organikus folyamat, amely néha több írásból, néha pedig inkább rajzolásból áll. Van, hogy később kristályosodik ki valamilyen egységesebb szál vagy történet. Általában apró részletek kezdenek el érdekelni.
Már előző animációd is népszerű volt, a Sympony no. 42. A LOVE azonban rajta is túlmutat, díjak egész garmadája utal erre. A téma és a dinamika azonban egészen más. Miben?
A Syphony no. 42. talán a humora miatt könnyebben volt emészthető. A LOVE egy egyetemes érzést, a szerelem témakörét és annak három stációját járja körül: vágy-szerelem-magány. Az egészen más téma egészen más hangulatot rejt, és ezért képileg is, a történetvezetés dinamikáját illetően is más igényeket támaszt. A LOVE tempója sokkal lassabb, és talán több energiát igényel a befogadótól.
Miért ezt a különleges, fantasztikus ábrázolásmódot választottad? Miért ragadod ki ezt a szürreális érzelmet a valós fizikai, megtapasztalt tereiből, és miért ültetted át egy egészen másik világba?
Minden animáció egy üres papírral kezdődik. Ekkor még semmilyen szabályszerűség nincs lefektetve, sem a gravitációs tér nincs kitalálva, sem a víz, a fű és az égbolt színe. Ebből nő ki aztán néhány folt, néhány részlet, néhány táj és néhány karakter, ami végül az egész animáció világát adja. Ezért az animáció nemcsak rajz és nem is csak történet, hanem a mindezek mögött megbúvó szabályrendszerek kitalálásának és megteremtésének összessége.
Ez a bolygó, melyen a LOVE játszódik, számomra az a biztonságos hely, amelyet ennek az érzésnek az ábrázolására szépen lassan teremtettem. Nem a Föld, de szabályaiban nem áll tőle messze. Így a megértéshez van viszonyítási alapunk, de az egész annyiban mégis más, hogy új megvilágításba helyezzen egy oly sokat tárgyalt és ábrázolt jelenséget, a szerelmet.
Hogyan gyűjtöttél inspirációt az alkotásra? Van valamiféle bevett módszered, ami vizuálisan megmozgat?
Ez is mindig projectfüggő, mindenre másképpen tudok ráhangolódni. Általában a saját rajzaim között keresgélve fogalmazódik meg bennem egy új téma, hangulat vagy történet. Sok embernek követem a munkáját, így nyilván hatással vannak rám a kortársaim és persze számtalan filmrendező, képzőművész vagy akár zenész.
Hogy jutott el a LOVE az első gondolattól a megvalósításig?
Ez egy elég hosszú folyamat volt, amit egy négy ország közötti animációs, posztgraduális workshopon kezdtem el. Ott megismerkedtem a Passion Pictures nevű párizsi stúdióval, amely felfigyelt a projekt akkori fázisáról készült prezentációmra. Ebbe vonódott be Osváth Gábor producer, és így lett az egészből magyar–francia koprodukció, a Boddah és a Passion Pictures között. Dániába mentünk legyártani a filmet, egy kis csapattal. Az elején sokáig egyedül vittem a projektet, majd később csatlakoztak hozzám animátorok, és így négyen dolgoztunk rajta, egy amerikai lánnyal és két francia sráccal. A zenét egy német srác készítette, a sound desingt pedig Lukács Péter Benjámin. Nagyon izgalmas, élvezetes időszak volt.
Mit gondolsz, hova vezet még a LOVE sikere?
Magam teljesen elégedett vagyok, igazából már akkor az voltam, amikor a Berlinaléra megkaptuk a meghívást 2016 februárjában. Nagyon hálásak vagyunk az egész csapattal az elmúlt időszakért, és örülünk a fogadtatásnak. Nemsokára szeretnénk elérhetővé tenni a filmet valamilyen online felületen.
Jelenleg külföldön dolgozol. Pontosan hol és mivel foglalkozol most?
Jelenleg az Aarhus Jazz Orchestrával dolgozom kollaborációban, Dániában. Gyakorlatilag egy 50 perces videoklippet készítünk nekik, amely élőben megy majd a koncertjeik alatt. Lesz belőle koncertfilm-, illetve rövidfilmverzió is, továbbá nemzetközi turnéra megy vele a zenekar. Azokkal dolgozom, akikkel a LOVE-on is dolgoztam, teljesen szabad kezet kaptam, szóval élvezzük a helyzetet.
A LOVE kiadása és sikere után hátradőltél kicsit, vagy nálatok sosincs megállás?
Nem, de inkább úgy fogalmaznék, szerencsére általában mindig dolgozom valamin. A LOVE premierje óta több rövidebb projektem is volt, illetve egy hónapig Bécsben egy angol animátorral dolgoztam együtt egy rövidfilm és egy kiállítás kapcsán. A jelenlegi filmen nagyjából három hónapja dolgozom egyedül, és most végre együtt vagyok a csapatommal.
Milyen utat szeretnél bejárni, milyennek látod a távoli jövőd?
Nincsenek nagyon hosszú távú terveim. Rugalmas vagyok, és ez szeretném, ha egyelőre így is maradna. Szívesen festenék, vagy akár agyagoznék, kipróbálnék új technikákat akár csak az animáción belül is. Talán az élő film érdekel most legjobban, illetve a nagyjátékfilm-formátum. A legfontosabb, hogy megmaradjon a lehetőségem, hogy a saját munkáimmal foglalkozhassam.
Van valami utópisztikus elképzelésed az animáció jövőjét illetően? Milyen változásokra számíthatunk az elbeszélés kereteiben vagy esetleg technikájában?
Nemrég voltam Ausztriában az Ars Electronica fesztiválon, ahol zsűriztem. Három nap alatt kétszáz projektet néztünk végig, amiben volt játék, sima narratív animáció, animált installáció, illetve virtuálisvalóság-projektek. Nagyon sokszínű volt a paletta, jó tapasztalat volt. Annyi új technikai vívmány születik minden pillanatban, hogy tulajdonképpen folyamatosan új lehetőségek, műfajok születnek az animáció terén is.
A LOVE a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra támogatásával, francia koprodukcióban készült, magyar gyártója a Boddah, producere Osváth Gábor.
