Hamvas Béla filozófus, író, életművének egyik legtöbbek által ismert, A bor filozófiája című esszéjében a különféle borokat nemcsak isteni, hanem emberi, női tulajdonságokkal is felruházta. Egyébként amióta az emberiség „rátalált” erre az „isteninek” nevezett nedűre, megszülettek a dicséretét zengő dalok, ivó-, mulatónóták, borversek. Szerzőik férfiak voltak, hiszen a borozás közösségi szertartásával, a bor feszültségoldó tulajdonságával elsősorban az erősebb nem tagjai éltek (és éltek vissza).
A bor és a férfiak szoros kapcsolatára utal, hogy egészen az 1980-as évek végéig a borkészítés, a borok minősítése is férfiprivilégiumnak számított, és nem csak Magyarországon. Mára azonban nemcsak a borászok, hanem a pohárnokok (azaz a sommelier-k) és a borszakértők, borminősítők között is egyre több nőt találunk.
Egyikük, a hazai boros szakmában ma már jól ismert Ditz Edit, a borszakértői képesítés megszerzése után elvégezte a londoni Borakadémiát is, így ő egy azon nők közül, akik nemzetközi borakadémikusként dolgoznak itthon és külföldön. Szakértőként és szerkesztőként közreműködött a Népszabadság TOP 100 magyar bor című kiadványsorozatának elindításban, sőt egy ideig Magyarország vezető bormagazinjának, a Decanternek a szakírójaként is jegyezték.
Manapság pedig – bár „főállású” anyaként két kislányát, a hároméves Geszti Sárát és az egyéves Geszti Lenkét neveli – a Borkollégium felsőfokú kurzusain nemzetközi bormarketinget tanít, marketing-workshopokat vezet, az „ínyencek szabadegyetemének” nevezett Boriskolában pedig azokat a laikus borkedvelőket okítja, akik tudatos, kulturált „fogyasztókká” szeretnének válni, vagyis el akarnak igazodni a hazai borkínálatban.
– Hogyan támadt fel benned az érdeklődés a bor iránt? A kérdés már azért is indokolt, mert manapság a borminősítéssel, borászattal foglalkozó nők többsége valamilyen családi indíték, kötődés kapcsán került kapcsolatba a borkészítéssel, a borkóstolói, borminősítői hivatással. Te viszont – ahogy az interneten is olvasható rövid életrajzodból kiderül – véletlenül kerültél szakmai kapcsolatba ezzel az élvezeti és árucikkel.
– Valóban. Én bölcsészből lett marketingszakember vagyok, és bár a nagyapám udvara tele volt szőlővel, és minden környékbeli hordta a demizsonját hozzá, a bora azért nem volt olyan élvezetes, hogy a családból hozhattam volna a bor iránti vonzalmat.
A Pécsi Janus Pannonius Egyetem angol irodalom–spanyol szakán végeztem, tanultam New Yorkban és Barcelonában, majd szinte azonnal PR-területen kezdem el dolgozni az Ericsson Magyarországnál. Közben a Budapesti Közgazdasági Egyetem nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakának is nekivágtam, hogy több lehetőségem legyen.
– Pedig ezekkel a jogosítványokkal bármilyen állami vagy multicég boldogan alkalmazott volna rögtön középvezetőként is, és néhány év alatt felküzdhetted volna magad a vállalati piramis csúcsáig.
– Korábban nagyvállalatoknál képzeltem el a karrieremet, de hamar be kellett látnom, hogy túlságosan önálló és sokfelé érdeklődő, úgy is mondhatnám, izgága emberként ez nem az én világom. El sem tudtam képzelni, hogy az ilyen cégeknél megszokott alá-fölérendeltségi viszonyban éljem le az életem, csak azért, hogy szépen, fokozatosan felkapaszkodhassam a hivatali ranglétrán. Ennél sokkal jobban vonzott (és vonz ma is) az önálló, kreatív munkavégzés lehetősége. Ráadásul időről időre szeretem magam új helyzetekben, új emberek között kipróbálni, ezért is váltottam akkoriban gyakran munkahelyet. Egy ilyen, belső változtatási kényszer hatására jelentkeztem a Zwack-cég álláshirdetésére, az akkor induló Zwack Borházhoz kerestek marketinges munkatársat. Magához a borhoz egyáltalán nem értettem, de megláttam benne az eladható és menedzselhető terméket és egy tágabb dimenziót is. Fokozatosan éreztem rá, hogy érdemes lenne ezzel a nagyon speciális kereskedelmi ágazattal alaposabban megismerkedni és foglalkozni. Azután egyik tudás hozta a másikat, így minden, borral kapcsolatos dolgot – a termesztéstől a készítésen át a borgazdaságok, pincészetek működéséig, az általuk „jegyzett” borok tulajdonságaitól a különféle fajtákig, a borszakértői képzési rendszerekig – megtanultam. És tanulás közben mindez a szenvedélyemmé vált.
– Fiatal, csinos nőként hogy fogadott a borásztársadalom?
– Nyitottan! Bár ez valóban macsó szakma, mégsem csak a „helyes kis nőt” látták meg bennem, hanem az ambiciózus embert is. Olyannyira érdekelt akkor már maga a szakma, hogy jelentkeztem a londoni Nemzetközi Borakadémiára, ahol hároméves tanulás után sikerült megszereznem a nemzetközi borakadémikus diplomát.
– Olvastam valahol, hogy már az utolsó vizsgáidra készültél, amikor az első kislányoddal, Sárával voltál terhes. Beültél egy bárba, több pohár ital sorakozott előtted, az ott tartózkodók nem kis megrökönyödésére.
– Még a szülés előtt le akartam tudni az utolsó, úgynevezett „spirit” vizsgámat, tudván, hogy ha a baba megszületik, erre jó ideig nem lesz alkalmam. A vendégek csak a sok poharat látták, és páran oda is jöttek érdeklődni, jól vagyok-e, pedig elvonultam egy sarokba… Természetesen nem tudhatták, hogy nem iszom meg, hanem csupán kóstolok. Sőt valójában nem is bírom az alkoholt, nálam két pohár a határ. Az íz és illat elemzéséhez, a minőség megítéléséhez egy szakembernek az is elég, ha az italt megszagolja, „megjáratja” a szájában. Ez csak látszólag egyszerű munka, komoly koncentrációt és elemzőkészséget igényel. Érdekes módon a terhességem alatt az érzékeim is sokkal kifinomultabbak lettek, a kóstolt italok minősítése is könnyebben ment.
– Az ízérzékelő készség adottság?
– Edzeni kell az ízlelőbimbókat, vagyis sokat kell kóstolni, gyakorolni. Aki sokat főz, és nyitott más nemzetek kulináriájára, ugyanúgy tanulja az ízeket és illatokat a különböző fűszerek használatával, mint mi, borszakértők a különféle italok zamatait. Nemcsak a világ összes szőlőfajtájáról kell mindent tudnunk, hanem tisztában kell lennünk a világ bortermelő régióinak sajátosságaival, a talajtípusokkal, az ottani klímával, a speciális borászati gyakorlatokkal ahhoz, hogy felismerjük: például egy Cabernet Sauvignon alapú bor Villányból, a kaliforniai Napa Valley-ből, a dél-afrikai Stellenboschból, Bordeaux-ból vagy éppen Ausztráliából származik-e?
A nemzetközi borakadémikusi végzettség egyébként nemcsak jól hangzó titulus, hanem olyan szakmai tudást, biztonságot jelent, hogy elég már alaposan szemügyre vennem egy bor címkéjét is, hogy megállapítsam, milyen karakterű bort tartalmaz a palack. Egyébként ez a legnehezebb feladat a laikus vásárlónak, aki besétál nyolcszázféle bor közé egy szupermarketbe, ahol a címkék alapján kell választania.
– Ha már a borivásnál tartunk! Van kedvenc borod, amit élvezetből fogyasztasz, és nem csak kötelességszerűen ízlelgetsz?
– Nagyon szeretem a tokaji borokat, és inkább fehérborokat választok a hazai kínálatból. Nem iszom minden nap, de Péterrel van egy kedves „szertartásunk”. Hétfőnként focizni jár, este későn ér haza, amikor a lányok – a hároméves Sári és az egyéves Lenke – már javában alszanak. Ilyenkor – amíg ő ejtőzik a kádban –, én leülök a kád szélére, és kibontok egy jó bort, amelyből aztán gyereksírásmentes, meghitt kettesben, jókat beszélgetve, kicsit kortyolgatunk.
– Manapság egyre népszerűbbek a laikusok körében is a különféle alapfokú borismereti tanfolyamok, borkóstolók, borfesztiválok. Úgy látom, egyre többen érdeklődnek a minőségi borok és a kulturált borfogyasztás iránt.
– Ez így van, és valamelyest biztató a magyar borászat számára. Egyébként az igényes és tudatos fogyasztói magatartás nemcsak a borfogyasztást magát, hanem a gasztronómiát, sőt a tárgykultúrát is érinti. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen ételhez milyen bort fogyasztunk, sőt még az sem, hogy milyen formájú pohárból.
A 90-es évektől kapott szárnyra a minőségi magyar borászat. Ez egy nagyon szerencsés és produktív időszak volt, és egyre-másra jelentek meg azok az igényes vásárlók, akik először a borász iránti szimpátiából kezdtek el érdeklődni, és kezdtek el jó borokat vásárolni. Ez a „hullám” kitermelte azt a fajta jó értelemben vett sznobériát, amely a magyar borok presztízsét és a borfogyasztás divatját is megteremtette.
– És most hol tartunk?
– Néhány ezer ember rendszeresen és módszeresen látogatja a hazai kis mikropincészeteket, keresi a kézműves borászatok termékeit, iratkoznak be bortanfolyamokra, és egyre többen látogatják a borfesztiválokat, -kóstolókat.
A jövőt én abban látom, hogy a hazai borok iránti, egyre növekvő fogyasztói érdeklődés arra sarkallja majd a hazai borász szakmát, hogy szépen, fokozatosan felzárkóztassák a magyar borok átlagminőségét is az európai színvonalra. A borászainknak, a borszakmának az elkövetkező években azon kell dolgoznia, hogy a szupermarketek polcain is megbízható minőségű hazai borok sorakozzanak, megfizethető áron. Manapság ilyenekkel ritkán van szerencséje találkozni annak, aki mondjuk csak ezer forintot szán egy üveg magyar borra… Az árak elszálltak, és egy kevésbé tehetős fogyasztó nem engedheti meg magának, hogy azokból a borokból válogasson, amelyeket például én jó szívvel ajánlanék… Bár Magyarország történelmi borkészítő ország, a borfogyasztás kultúrája széles körben – elsősorban anyagi okokból – sem tud elterjedni.
Márpedig ha mind többen „férnének hozzá” a jó hazai borokhoz, akkor már egyre kevesebben hagynák az ínyüket becsapni, nem elégednének meg az „éppen csak hogy” ihatóval, vagy a közepes minőségűvel…
– Te, aki a londoni borakadémiai tanulmányaid alatt szinte az egész világ borkínálatát megismerted, hogyan látod a magyar borok külhoni esélyeit?
– Mindenki erről kérdez. Számomra Tokaj az egyetlen olyan magyar borrégió, amelyet érdemes lenne marketingszempontból kitalálni és felépíteni, amely egyediségéből adódóan ki tud tűnni a világ elképesztő kínálatából. Más bortermelő vidékünkön nincs meg az a termelőkapacitás, az invesztíció és az a marketingprofizmus, amellyel látványos külhoni sikert lehetne elérni. Persze nagyon büszkék vagyunk rá, ha egy-egy magyar bor aranyérmes lesz egy nemzetközi borversenyen, vagy épp felkerül egy neves étterem borlapjára, ám ennek komoly és pozitív piaci következményei sem az adott régióra, sem pedig egy-egy magyar borfajtára nézve nincsenek.
– Két kisgyerek anyjaként – aki egyszer azt nyilatkoztad: nagyon sok energiát fordítasz még arra is, hogy a gyerekeid napirendjét betartsd – hogyan képzeled a szakmai folytatást?
– A lányok még kicsik, tehát az anyai feladataimat nem szeretném elhanyagolni, de szakmailag sem szeretnék lemaradni. Mivel a kihívások továbbra is vonzanak, nagy kedvem lenne a Tokaj márka felépítéséhez, vagy egy külföldi pincészetnél is szívesen dolgoznék és élnék is néhány évig. Ennek a lehetőségeit keresem, ez foglalkoztat mostanában.
