Dr. Bagdy Emőke pszichológus professzorasszony egyike e fontos tanítóknak. Teltházas előadásokat tart, sikerkönyveiben a boldogság művészetére oktatja olvasóit. Mosolya biztató, szemében élénkség, a tudás és tanítás vágya vibrál. Kimerülten és zúgó fejjel érkeztem a találkozónkra, könnyű léptekkel és feltöltődve indultam a dolgomra a beszélgetésünk után. Tudja a titkot, hogyan lehetnénk boldogabbak. És ami ennél is fontosabb, átadja nekünk.

 

 

- Nemrég fővédnöke lett az Független Pedagógia Intézetben működő Érzelmek iskolája című szemináriumsorozatnak. Ez a cím azt jelenti, ismét beülhetünk az iskolapadba, hogy újratanuljuk az érzelmeinket?

 

- Ma már biokémiailag is le tudunk írni egy érzelmet. Végig tudjuk vezetni, hogy pontosan mi történik bennünk, amikor örömöt vagy haragot érzünk, amikor elönt a düh vagy a félelem. Mindenki tudja, hogy két agyféltekénk van, de azt már kevesebben, hogy döntően a jobbfélteke felelős az érzelmek működésért. Ideális esetben a szeretet áthatja a bal agyfélteke ridegségét, melyet férfiagynak is szoktunk nevezni, így lesz érző, míg a férfiagy racionalitása áthatja a jobb agyféltekét, a női agy lágyságát. A helyzetünk mégsem ideális, sajnos torz kultúrában élünk. A bal agyféltekénk ki van csiszolva a tudományok által, de nem tud szeretni, nem érez szánalmat és irgalmat, kötődést és megbocsátást, míg a jobb agyféltekét, ahol ezek az érzések születnek, magára hagytuk, nem törődünk vele, nem hallgatunk rá. Többek között ezzel függ össze a daganatos megbetegedések növekvő száma is.

 

- Attól leszek beteg, ha nem tudok megbocsátani?

 

FÉLTEKE

Torz kultúrában élünk, A bal agyféltekénk ki van csiszolódva a tudományok által, de nem tud szeretni. A jobb agyféltekét, ahol az érzések születnek, magára hagytuk.

- Nem egyetlen esemény betegít meg. A sok elfojtás – amely során tudatos agyunk kiszorítja az emlékezetből a bűntudatot, illetve a vétkeinkre való emlékezést –, megbántottságunk és szégyenünk kémiai anyag formájában lerakódik a testi sejtek falán. Az érzelmi agyba kiszorított és ez által mintegy elfelejtett indulatokból, rossz érzéseink „érzelemmolekuláiból” az évek során betegség származik.

 

- Falansztert teremtettünk, és széklábakat faragunk, mint Az ember tragédiájának Michelangelója?

 

- Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a folyamat a XX. század terméke, pedig sokkal régebben kezdődött. A felvilágosodás korától fetisizáljuk a tudományt, ami a spiritualitást kiszorította. Mindenre tudományos bizonyítékot keresünk, mindent számokkal akarunk alátámasztani, az érzéseinkben, pláne a megérzéseinkben már nem bízunk. Pedig a tudományos eredményeket emberszolgálóvá kell tennünk, különben végképp ijesztően fölénk magasodnak, ellenséggé is válhatnak, ha nem humanizáljuk őket.

 

- Elhittük, hogy racionális lények vagyunk?

 

FÉK

A racionalitást már nem fékezi a humanitás és az emberszeretet.

- És a tudomány a mindenünk. „Az ész az Isten, mely minket vezet/az ő szavára minden meghajul.” Ránk, pszichológusokra nagy nyomással nehezedik az az elvárás, hogy mindent tudományos vizsgálattal bizonyítsunk. A lelki tényezők esetében is átlagolni kell, de mutasson nekem egy átlagembert, én az ötvenéves pályám során eggyel sem találkoztam. Ma a racionalitást már nem fékezi a humanitás és az emberszeretet, a pénzvilág pedig sürgeti a tudományt, hogy szállítsa az eredményeket. A tudomány „pénztermelő erővé” vált, nem elsősorban emberszolgálóvá.

 

- Nemrég azt mondta, hogy „fapados nemzet” a magyar. Mit ért ezen?

 

- Érzelmi szempontból rengeteg a hiányosság a kultúránkban. Az érzelmi tartályt kora gyermekkorban töltjük fel, az első pár év határozza meg, hogy felnőttként milyen szemüvegen át látjuk a világot és benne magunkat.

 

- A válások számában is élen járunk, mi magyarok. Az én gyerekem és a te gyereked veri a mi gyerekünket. Mitől veszett el a család összetartó ereje?

 

CSALÁD

Azok a családok, ahol ünnepek alkalmával összejönnek, esznek, isznak, beszélgetnek, sokkal egészségesebbek, mint azok, ahol nem tartják az ünnepeket.

- A magyar családok többségénél elég súlyos a helyzet. Vagy egyáltalán nincs jelen a szülő, vagy kevés a közvetlen szeretetkapcsolat anya és gyermek között, ami már a legelemibb hormonális működés szintjén is befolyásolja a későbbiekben a stresszel való harcot. Ha például az anya nem hordozza eleget a testén a gyermekét, vagy túl sokáig hagyja sírni, és nem vigasztalja meg időben, a gyermek sokkal kevésbé lesz jó stressztűrő képességű, mert nem programozódik az a gondozó-oltalmazó hormonműködés, amely szelídíteni képes a stressz erejét. Hasonlóképpen, ha az édesapa nincs jelen a gyermek életében, kimarad a játékos birkózás, mely során a gyermek megtanulja, hogyan használja az erejét úgy, hogy ne bántsa a másikat. Sajnos a magyar társadalomban jelenlévő agresszivitás és ennek kezelési problémái is a korai szülő-gyermek kapcsolat hiányosságaiból fakadnak. Mindeközben a hagyományok és rítusok is kikopnak az életünkből, ami nagy baj. Kiderült ugyanis, hogy azok a családok, ahol ünnepek alkalmával összejönnek, esznek, isznak, beszélgetnek, furcsa módon sokkal egészségesebbek, mint azok, ahol nem tartják az ünnepeket, és mondjuk karácsonykor még fát sem állítanak, mert az olyan ósdi szokás. Az egyszerű örömök teszik boldoggá és egészségessé az embert.

 

- Vagyis a magyarok rossz egészségügyi mutatói mögött egy elidegenedő, túl racionális világ és a családi összetartás hiányából fakadó gyermekkori traumák állnak?

 

- Részben, de ezt a talentumokban gazdag népet rengeteg kár érte az évszázadok során, ezt sem szabad elfelejtenünk, hiszen a traumáink is öröklődhetnek generációkon át.

 

- És mit kíván a magyar lélek?

 

- Szabadságot.

 

- Hát abban nem sok részünk volt…

 

- Talán egyedül a mi esetünkben igazolható, hogy soha nem volt jóvátétel az ellenünk elkövetett bűnökért. A lélek épségéhez márpedig az is szükségeltetik, hogy érezze, van igazság, van törvény, és azt be is tartják. Soha nem jött el a magyar lélek számára az a megnyugtató érzés, hogy bár megtörtént ez vagy az a tragédia, de azt jóvátétel is követte. Így viszont megbocsátás sem várhatunk el, többek között ezáltal is számos betegségnek táptalaját képezzük. A magyarnak évszázadok óta az a tapasztalata, hogy mindig kiszolgáltatott, senki nem segít rajta, és ezt a tapasztalatot örökíti át a gyermekére is.

 

- Depressziós nemzet lettünk?

 

- Ezt nem mondanám, de a nemzeti karakterünk eléggé kettős; egyrészt kimozdítanánk a világot mind a négy sarkából, másrészt viszont, ahogy nekifeszülünk, máris ott tornyosul előttünk az akadály, nem engedik a nálunk erősebbek. Mintha bukásra lenne ítélve minden harcunk. A néplélekbe pedig beül a kisebbrendűségi érzés, és apáról fiúra öröklődik. A magyar nép mélyszomorúsága abból az érzésből fakad, hogy velünk bármit meg lehet tenni.

 

 

DEPRESSZIÓ

A magyar nép mélyszomorúsága abból az érzésből fakad, hogy velünk bármit meg lehet tenni.

- Ön is érzett hasonlót, mondjuk a nemzetközi tudományos kongresszusok alkalmával, ahová előadóként hívták?

 

- Abszolúte. Megéltem én is azt, hogy védtelen vagyok, és félnem kell a hatalmasoktól. Hiába beszéltem nyelveket és volt szakmai renomém, legalább tíz évembe került, mire rájöttem, attól, hogy egy kis nemzetet képviselek, a többiek még nem okosabbak vagy különbek nálam.

 

- Több bátorságra lenne szükségünk?

 

- Az egészséges büszkeséget, a tehetségünkbe vetett hitet és a stresszállóságot kell erősíteni. Nincs más út. Ez a pszichológia küldetése.

 

- És az ön személyes küldetése?

 

- Rengeteg előadást tartok ingyen, el sem tudja képzelni, mennyit, sokan baleknak is néznek emiatt, de én tudom, hogy olyan világban élünk, amelyben ritka az önzetlen áldozatvállalás, és nekem pontosan ez a feladatom. Hetvenkettedik évemben vagyok, de amíg van bennem egy kis szusz, teszem a dolgom, továbbadom azt, amit tudok. Ez az írástudók felelőssége, ezzel szolgálom a magyarságot.

 

- Hihetetlen ez az életszeretet és optimizmus, ami a szavaiból árad. Miből töltekezik?

 

FELADAT

Teszem a dolgom, amíg tudom, továbbadom azt, amit tudok. Ez az írástudók felelőssége, ezzel szolgálom a magyarságot.

- Hiszek abban, hogy nem véletlenül születtünk, hogy a sejtjeinkbe kódolt feladatunk van, amit mindennap a legnagyobb szorgalommal kell végeznünk, és el kell számolnunk vele magunk előtt is. Vajon mindent megtettem azért, hogy a világom egy kicsivel jobb legyen? Csak annak lesz újra, aki számolatlanul ad. Én az emberi kapcsolatok világában hiszek, a boldogságot itt találjuk meg, nem a tárgyi javakban, csak meg vagyunk tévesztve. A konzumkultúra és a pénzvilág kérdése ez: mire vágysz? Nagy házat, szebb kocsit, fényesebb karriert szeretnél? Ezzel szemben a boldogság kérdése sokkal egyszerűbb: emlékszel a legutóbbi boldog pillanatodra? Ha ezt a kérdést feltesszük magunknak, hamar rájövünk, hogy a boldog pillanataink mindig emberekhez kötődnek, és mindig a szeretetről szólnak. Megbecsülés és szeretet, ez a boldogság két lába.

 

- Ennyi elég is a boldogsághoz?

 

- Az én boldogságelméletem nem egyezik a most divatos tudományos elmélettel. Sem maga, sem én nem ismerjük az élet abszolút értelmét, de a saját életünkben ki tudunk tűzni egy célt, és ezen múlik minden. Az életcélom legyen személyes, ami engem megtart, bármennyire is furcsállják ezt mások. Működjön bennem a vágy, hogy nyomot hagyjak a világban, és valamit tegyek az emberekért. Nem a cél elérése a fontos, hanem a hozzá vezető út.

 

- Önnek megadatott a kompromisszumok nélküli boldogság?

 

- Nagyapám irredentának bélyegzett költő volt, apám református lelkész, már gyerekként átéltem a kiközösítettség minden formáját, nem vettek fel a gimnáziumba, később az egyetemre, sorolhatnám. Én mégis nagyon kiegyensúlyozott lettem. Ellenszélben nőttem fel, és korán megtanultam küzdeni. Elém álltak, akadályoztak, de mentem tovább, vagy kerestem más utat, soha nem éreztem megalázottnak magam. Azt hiszem, nagy odaadással kell végezni a dolgunkat, és akkor menni fog.

 

- Nemcsak pedagógusokkal és szülőkkel foglalkozik mostanában, hanem tehetséges gyermekekkel is. Friss szülőként én is remélem, hogy idejében észreveszem, ha a gyerekem tehetséges valamiben. De jól bánunk a tehetségekkel?

 

MENTOR

Minden tehetséges gyerek mellé egy mentortanárra volna szükség, hogy legyen mestere, aki segíti a kibontakozásban.

- Nem attól kap szárnyakat egy gyermek, hogy ott ülünk mellette, és a fejébe verjük a tananyagot, hanem attól, ha biztatjuk és engedjük. Minden gyerek tehetséges, csak hagyni kell kibontakozni. Az önmegvalósítás jelentését is félreértelmeztük; nem az önmegvalósításon van a hangsúly, hanem az önaktualizáción; mozgásba hozni, segíteni egymást abban, hogy a bennünk rejlő tehetség kibontakozzon. Egy rossz orientáció kényszerzubbonyában vergődik a hazai pedagógia is. Úgy tesz, mint a multik; kisajtol belőled mindent, és ha nem megy, alkalmatlannak minősít. Én egy másfajta modellen dolgozom, ami abban áll, hogy minden tehetséges gyerek mellé mentortanár volna szükséges, hogy legyen „mestere”, aki segíti a kibontakozásban.

 

- Az én generációmból sokan külföldön próbálják kamatoztatni a tehetségüket, mert úgy érzik, itthon nem lesz kifutásuk. A jövő magyar reménységeit mi tartja majd az ország határain belül?

 

- Reménykedő pszichológus vagyok, és bár ma még minden ellenem szól, mégis bízom a csodás változásokban. Egyre többen vagyunk, akik mást szeretnénk, máshogy gondoljuk, és ez a vágy idővel létrehoz egy másfajta világot. Tudja, a kvantumfizika bebizonyította, hogy ha száz ember gondol valamit, az a világegyetem különböző pontjain hasonlóképpen felüti a fejét, ismertté válik. Én ebben hiszek, és mindennap felelős vagyok azért, hogy magam is, sok más hasonlóan gondolkodó társammal együtt, utat nyissak egy új szellemi világnak.