Brüsszel mindemellett Európa fővárosa, ahol számos fontos kérdés kapcsán rendeznek sajtószemináriumot – ezúttal a nők és a gazdasági válság viszonya volt a téma.
Otthon Európában
Brüsszel építészete éppen olyan sokszínű, mint lakossága – hangulata utcáról utcára változik. Egyszerre van jelen Párizs romantikus monumentalitása, egy németalföldi kisváros színei és Firenze keskeny, kanyargós sikátorainak bája. Tökéletesen alkalmas a kószálásra, az eltévedésre és a befogadásra. A holland és a francia mellett mára gyakorlatilag ugyanannyi hivatalos nyelve van, mint az Európai Uniónak, hiszen a 27 tagállamból érkező, az Európai Parlamentben és a különböző uniós közintézményekben dolgozó embereknek is otthont ad. Éppen emiatt válik a kóborlók városává. Utazók és átutazók, diplomaták és álláskeresők, európai és arab bevándorlók élnek itt otthonos otthontalanságban. Egy kicsit mindenki idegen, tehát egy kicsit mindenki ismerős is. És mindenki nagyon kedves. A sokféleség és a soknyelvűség feloldja a honvágy határait, az eklektikus utcák egyre barátságosabbá válnak. A Chatelaine téren szerdánként piac működik, este pedig megtelik fiatalokkal: Brüsszel ezen arca éppen egy mediterrán kisváros nyüzsgő főterét idézi. A kavargó tömegben a flamand és a vallon mellett angol, német, magyar vagy cseh szavakat fedezünk fel. Mindenkinek a saját nyelve a hivatalos, megnyugtató gondolat. Szinkrontolmács sem kell, szinte értem, hogy miről beszélnek.
A választás szabadsága
Az Európai Parlament kanyargó folyosóit különböző nemzetiségű képviselők és rohanó asszisztensek bábeli hangzavara tölti be. Európa, a büszke nő újjáéled, kezében okostelefont tart. A válság azonban a büszke nőket is eléri, sőt mostanában egyre intenzívebben – ez derült ki a március 6-án rendezett esélyegyenlőségi szemináriumon. A különböző pártállású európai parlamenti képviselők és a meghívott független szakértők egybehangzóan állították, hogy az egész kontinenst sújtó gazdasági válság egyre erősebben érinti a nőket, különösen az adósságcsapdában vergődő dél- és kelet-európai tagállamok polgárait. A gazdasági válságnak a nemek közti egyenlőségre és a nők jogaira kifejtett hatásáról Elisabeth Morin-Chartier francia képviselő jelentést nyújtott be, amelynek elfogadásáról március 12-én szavazott a parlament. A jelentésből kiderül, hogy Európában a nők és férfiak fizetése közötti bérolló immáron 16,6 százalékosra tárult, amely nagyjából egyébként a magyarországi átlagnak is megfelel. Annak ellenére, hogy a római szerződésben már 1957-ben lefektették az „azonos munkáért azonos bér” elvét, a problémával először 2007-ben kezdtek programszerűen foglalkozni a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság tagjai.
Európában és az Egyesült Államokban a felmérések szerint egy állásinterjún egy nőtől először azt kérdezik meg, hogy van-e családja, és ha nincs, mikor szeretne: egy férfi jelentkező esetében ugyanez a kérdés statisztikailag tizedik a rangsorban. Az uniós tagállamokban a fő problémát a fizetések közötti különbség, a családon belüli erőszak, a gazdasági kiszolgáltatottság, illetve a család és a munka egyensúlyának felborulása okozza. Mary Papaschninopoulou, az Eurochambers Women Network alapítója azt nyilatkozta, hogy a nőket gazdaságilag büntetik, ha gyermeket vállalnak, és társadalmilag elítélik, ha nem. Isabella Lenarduzzi kommunikációs szakértő hozzátette, hogy a házasság és a gyermekszülés nem lehet karrierlehetőség. Itt érkezünk el a női egyenjogúsági mozgalmak legrégebbi elvárásához, amely egyben a jelenlegi törekvéseket is jellemzi, ez pedig nem más, mint a választás szabadsága. A nők és férfiak közötti egyenlőség csakis akkor valósulhat meg, hogyha mindenki szabadon dönthet a saját életéről, munkájáról, testéről, ha mindenki szabadon megválaszthatja, mikor szeretne családot, és ha mindenki elismeri, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi pénz jár. Az esélyegyenlőségi bizottságokban, szervezetekben dolgozók szerint a legfontosabb, hogy ne a – dominánsan férfi – döntéshozók határozzák meg azt, mit tehet és mit nem egy nő a testével, mikor szüljön gyereket, és milyen körülmények között. Sajnálatos módon Magyarország a statisztikák és a közhangulat alapján is az uniós lista végén kullog az esélyegyenlőség, illetve a nők jogainak tiszteletben tartása terén. A problémát súlyosbítja, hogy a nők nagyobb arányban vannak jelen a legkiszolgáltatottabb rétegekben, vagyis az egyszülős családok, a mélyszegénységben élők, az idősek és az alulképzettek körében. A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnöke, Járóka Lívia a magyarországi helyzetre utalva elmondta, hogy a valódi változáshoz óriási kulturális és társadalmi szemléletváltásra volna szükség, amelyet csakis összefogással teremthetünk meg. Ahogyan a két nap során világossá vált, az esélyegyenlőség kérdése nem pártpolitikai ügy: éppen ezért van szimbolikus jelentősége annak, hogy ez a szeminárium éppen az Európai Parlamentben és éppen Brüsszelben zajlott. Az európai értékközösségnek, ahogyan a belga fővárosnak is, alapvető sajátossága a kulturális sokszínűség, a nyitott és befogadó struktúra. Ezt erősíteni nem csak politikai vagy gazdasági érdek. Fontos, hogy ne csak a nők, hanem a férfiak is magukénak érezzék ezt az ügyet, hogy ne ellenfeleket, hanem szövetségeseket keressenek. Egészséges társadalom nem épülhet kirekesztő vagy soviniszta alapokra.
Nők a fedélzeten
Jelenleg az Európai Unió egyik legfontosabb esélyegyenlőségi fegyvere a Women on Boards (Nők a fedélzeten) elnevezésű irányelv, amelyet tavaly ősszel fogadott el az Európai Bizottság. A tervek szerint 2020-ra szeretnék elérni, hogy a nagyvállalatok felügyelőbizottságában a nők aránya legalább 40 százalékos legyen. A helyzet ugyanis meglehetősen siralmas: az európai átlag szerint az igazgatótanácsok tagjainak csupán 16,6 százaléka nő. Magyarországon ugyanez az arány 7,4 százalék, a vezérigazgatók között pedig egyetlen nő sincs: ezzel a tagállamok között az utolsó helyen végeztünk. Pedig a nemek közti kiegyenlítettség (gender mainstreaming) nem pusztán az esélyegyenlőség szép szólamait visszhangozza: számos kutatás bizonyítja, hogy sikeresebbek a válságkezelésben azok a cégek, amelyek vezetőségében legalább három nő van.
A nők ugyanis hosszabb távú stratégiákat terveznek, és kockázatkerülőbbek, mint férfi kollégáik. Sokan gondolják úgy, hogy az egyenlőség kérdését megoldják az azonos alkotmányos alapjogok. Ez azonban nincs így, hiszen a száraz tények is azt bizonyítják, hogy nők helyzete még a 21. században is jóval bonyolultabb, mint a férfiaké. Az is elképzelhető, hogy történelmi pillanat küszöbén állunk, és hamarosan elérkezik egy olyan világ, ahol nem lesznek az egyenlők között is egyenlőbbek. Ahol azonos munkáért azonos fizetés jár, és senki nem kérdezi meg, hogy mikor akarunk gyereket. Brüsszelben tehát két napig programszerűen a nőké volt a főszerep, akik rengeteget tesznek hozzá a város sokféleségéhez. Ahogyan a férfiak, a gyerekek vagy az idősek is, az ott élők és az ott dolgozók, a bevándorlók és az őslakosok, a kacskaringós utcák, a szitáló eső vagy a technokrata épületek. Brüsszel nemcsak egy pont a térképen, hanem Európa jelképe is, utazások és megérkezések helyszíne, a legkedvesebb idegenek városa.
Az utazásért és a hibátlan szervezésért köszönet illeti Lővei Andreát, az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodájának sajtófőnökét és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának sajtóattaséját.
