Sokak szerint folyamatosan elidegenedő társadalomban élünk, mégis lehetőségek sokasága áll a rendelkezésünkre annak érdekében, hogy ismerőseinkkel, szeretteinkkel a távolból is tarthassuk a kapcsolatot. Az internet és az okostelefonok folyamatos térhódításával az egyszerű telefonálással szemben manapság egyre inkább előnyt élvez az e-mail, a chat, a közösségi oldalak és a telefonos applikációk tömege, amelyek akár ingyen és bérmentve biztosítják számunkra a kapcsolattartás lehetőségét.
Mai fejjel szinte nem is értjük, hogy ezek híján miképpen tudtak annak idején akár egy randevút is megbeszélni az emberek, nem beszélve arról, hogy – személyes találkozás hiányában – hogyan osztották meg egymással a legfrissebb történéseket. A fentiek fényében nem véletlen, hogy a klasszikus, postai levelezés oly nagy népszerűségnek örvendett, bár a legtöbben nem is gondolnánk, hogy valójában mekkora kultusz övezte.
Régi idők blogja
Szécsi Noémi és Géra Eleonóra néhány éve megjelent A budapesti úrinő magánélete (1860–1914) című könyvében a sok egyéb, hétköznapokat érintő téma mellett a szerzők külön fejezetet szentelnek a levelezés művészetének. Azt gondolhatnánk, hogy a levelezés csak egy kapcsolattartási forma volt a századforduló környékén, pedig a könyv szerzői szerint sokkal több volt annál. A levelezésre akkoriban egyfajta státuszszimbólumként tekintettek, hiszen egy valamirevaló úrinő hétköznapjainak ugyanúgy része volt az aktív levelezés, mint mondjuk a délutáni tea. Előkelő külföldi vagy belföldi utazásokról ugyanúgy ildomos volt írásban beszámolni, mint a mindennapok legjelentéktelenebb eseményeiről. Az persze egyénenként, családokként változott, hogy kiket is illett megtisztelni egy-egy személyre szóló levéllel. A szerzők fontosnak tartják megemlíteni, hogy akkoriban terjedt el a nők körében az írásbeliség, és a levelezés volt a legjobb – sőt mondhatni, az egyetlen – módszer a frissen megszerzett tudás fitogtatására. A leveleket nagy gonddal írták meg, figyelve a helyesírásra és a megfogalmazás stílusára. Amennyiben arra a levél témája okot adott (pl. nagystílű üdülés), több ember előtt, akár egy valódi társasági esemény keretében, közönség előtt olvasták föl.
Intim tartalmak
Talán nem túlzás azt állítani, hogy anno a levelezés valódi művészet, sőt tudományág volt. Ahogyan a fent említett kötetből is kiderül, külön szakkönyvek foglalkoztak azzal, hogy milyen típusú levélhez milyen protokoll tartozik, sőt szerzői sablonokat is mellékeltek a leírásokhoz (érdekes egyébként, hogy Vajda János költő is hasonló útmutatók publikálásával egészítette ki jövedelmét).
A levelezési etikettet különösen a szerelmes levelek írásakor volt érdemes betartani, leginkább a hölgyeknek, hiszen egy-egy botlás után a nők könnyen búcsút mondhattak jó hírüknek. Érdemes megemlíteni, hogy szerelmi levelezés csakis szülői jóváhagyással indulhatott, hiszen annak hiányában a fiatal lány híre szintén veszélybe kerülhetett. Ennek ellenére előfordult, hogy a leánykérés lázában égő fiatal lányok felrúgták a szabályokat, és szüleik tudta nélkül bonyolódtak levelezésbe a leendő kérővel. Sőt, arra is akadt példa, hogy a szülők által kikosarazott kérőt a menyasszonyjelölt – a szülők háta mögött – levélben megkereste, és biztosította afelől, hogy továbbra is igényt tart az udvarlására. Ezek akkoriban vakmerő lépésnek számítottak, hiszen ha a társadalom szájára vette, a fiatal lány nem sok jóra számíthatott a jövőben. Ahogyan a protokoll betartása, a levél formája és tartalma is a fiatal lány neveltetéséről árulkodott: egy-egy helyesírási hiba, vagy stilisztikai baki is elég volt arra, hogy a levél írójáról markáns véleményt formáljanak. Persze nem szabad elfelejteni, hogy – ahogyan az Szécsi Noémi és Géra Eleonóra munkájából is kiderül – a dualizmus korára jellemző kétnyelvűség okot adhatott bizonyos nyelvi hibákra.
A levelezések és a korabeli fotográfiák fontos forrást jelentenek az utókor számára az egykori mindennapok megismerésében, de ki tudja, száz év múlva létezik-e majd olyan technikai eszköz, amely képes lesz arra, hogy a napjainkban írott, jelszóval védett e-maileket, elektronikus üzeneteket lefuttassa, és utódaink is megtudhassanak valamicskét „őseik” rég elfeledett mindennapjaiból.
