A Kossuth téri palotában, amely már önmagában is megér egy látogatást, Kauri és nagyító. Óceániai ékszerek Bíró Lajos gyűjteményéből címen különös szépségű ékszereket csodálhatunk meg.
A kiállítás a Csendes-óceán egy kevésbé ismert részére, a mai Új-Guinea területére kalauzolja el a látogatót, ahol a rovarkutató Bíró Lajos 1896 és 1902 között végzett természetrajzi és etnográfiai gyűjtést a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából, szerződéses gyűjtőként. Elmélyülten, minden részletre kiterjedően tanulmányozta a pápuák életét, akikkel bensőséges viszonyba került. Állat- és botanikai gyűjteménye mellett több ezer néprajzi tárgyat is összegyűjtött, feljegyzéseket és fényképeket készített egy olyan vidéken, amelyet az európai kultúra akkor még alig befolyásolt.
A kiállítás felvillantja az izgalmas gyűjtőút részleteit, bemutatja Bíró Lajos személyiségét, gyűjtési módszereit, és a gyűjtemény esztétikailag is kiemelkedő csoportjából, az ékszerekből válogatva rávilágít az ékszerhasználat társadalmi összefüggéseire.
Az ékszerviselés és a test alakítása általános emberi gyakorlat. Célja lehet a díszítés, a praktikusság, de betölthet mágikus védelmi funkciót is. Ezek a gyakorlatok és tárgyak egy szimbolikus jelrendszer, vizuális kifejezésmód részei, amellyel az egyén utal társadalmi helyzetére, hovatartozására, gazdasági hatalmára vagy világképére. Ez a fajta vizuális kommunikáció egy-egy közösségen belül érvényes és érthető, annak normái szabályozzák az ékszerviselés formáit, módjait. Azonban ezek a szabályok sem állandóak; külső hatások, például az európai kultúra térhódítása nyomán változhatnak. Magát a divatot a személyes ízlés és a napi hangulat is befolyásolja. Az ékszerek, amelyek alapján megérthetjük ezt a jelrendszert, Bíró Lajos gyűjteményének legjobban adatolt, leggazdagabb egységéből, a Huon-öbölben gyűjtött tárgyak közül kerülnek ki.
Mint említettük, a testdíszítés, az ékszerviselés szokásai külső hatásokra igen érzékenyek. A Huon-öbölben leginkább a nyugati kultúra térhódítása jellemző, amely új alapanyagokkal – textil, műanyag, üveggyöngy – és formákkal gazdagította a lehetőségeket. A misszionáriusok által közvetített keresztény erkölcsök is változást eredményeztek, elvárva az európai szabású, textilből készült öltözet viselését ott is, ahol a hagyományos alapanyagú, a papíreperfa kérgéből készült úgynevezett tapa sokkal jobban megfelelt a klimatikus viszonyoknak.
A nők számára vonzóvá vált európai viseleti darabokról Bíró saját felesége révén szerzett tapasztalatait idézzük:
„Nem éktelenítette […] semmiféle ruhanemű a szokásos fügefalevélen kívül, lévén ő az ő nemzeti viseletében. De hát meg kellett mutatni, hogy ezután nagyúri asszony lesz belőle, vittem hát, […] legelsőbben is a divatáru- és ékszerüzletbe. Azaz, mit is mondok, a raktárba. Van ott minden, ami csak Új-Guineában szép és jó kapható. […] Itt voltak azok az új-irlandi [Új-Írország szigetéről származó] hölgyeknek elérhetetlen mesebeli drágaságok […]. Ruha és ékszer, itt is az az első a gyönge nemnek. Szoknyának az a drága (fél márka méterje) piros vászon, amiből másfél méter 
kétszer is bekeríti ezt a karcsú derekat. Szabónőhöz se kell mennie, lehasít kellő hosszúságot, körülövezi magát és megköti azzal a széles csattos szíjjal, ami ott [Új-Írországban] divatos […] Blúza is van készen, minél tarkább, annál szebb […]. No mi kell még? Egy szalmakalap, majd azt otthon körülrakja a fehér kakadu sárga bóbitájával. Van nekem otthon elég […]. Volna […] paradicsommadár is, de azt ajkpittyesztéssel lenézi, azt csak férfiak viselik. […] Cipő, az kínzószerszám volna neki. Ékszerekből is kiválasztotta a neki legszebbeket. A borsó nagyságú kék és fehér üveggyöngyöket, annyit, hogy négyszer is körülövezze a nyakát, kétszer is a derekát, még a kézcsuklóra is jusson. Másféle színűt, mint kéket és fehéret, elegáns pápua hölgy fel nem tenne, az vadembernek való. Nem is vágyik ékszerekből másra ezen kívül, mint arra a két-három ujjnyi széles porcelán karikára, amit a felső karjára húz fel, mindenikre egyet. Igaz, emellé meg pipa kell a karika mellé betűzve. […] Más már nem is kell a gazdag bevásárláshoz, mint egy kiló amerikai dohány […], amit ugyan a „művelt” amerikaiak bagóként rágnak, de ezek a „vadak” csak pipában élveznek. Ez […] egyúttal pénz is, két darabból a szabad bennszülöttektől annyi nekivaló élelemszert vásárolhat, hogy egy napig nem bírja elfogyasztani.” (Bíró Lajos, Hat év Új-Guineában, válogatott írások, 1987, 245-247)
Természetesen a hatás nem egyirányú! A Néprajzi Múzeum kiállításán bennünket, európaiakat is inspirálhat Óceánia kultúrája.
A fotókat Sarnyai Krisztina készítette.
