Feladta vidéki életét. Ám pár hónap elteltével fordult a kocka, ugyanis elvesztette munkáját. Sokoldalúsága, életszeretete mentette meg. Nem ment könnyen. Pécsett született, és majdnem 30 évig a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában tevékenykedett Csaba Beatrix. „Édesanyám a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozott, így a gyerekkoromat ott töltöttem, nagyon erős volt bennem a késztetés, hogy művészettel foglalkozzam” – meséli a kezdeteket. Színésznő akart lenni, de apja kérésére beiratkozott egy tanítóképző főiskolára, hogy előbb valamilyen diplomát szerezzen. Ám egy év után otthagyta a tanítóképzőt, és egy véletlennek köszönhetően ekkor került a televízióhoz, ahol végigjárta a műsorgyártás ranglétráját. „Könnyű volt beilleszkedni az ottani világba, és alkalmazkodni, hiszen fiatal voltam, könnyen vettem az akadályokat” – mondja. Kíváncsi volt és nyitott. Vagányságára jellemző, hogy első fizetéséből és banki kölcsönből Spanyolországba utazott. Az utazás, a felfedezés szenvedélye azóta is jellemző rá. Imád repülni, kedvenc városa Róma, ahová gyakorta visszatér, jellemzően ugyanabba az apartmanba.

Drámai pillanatok

A Pécsi Körzeti Stúdióban töltött tíz év után szeretett volna átkerülni a műsorkészítés oldalára, ám ez akkor nem sikerült. Ezt nehezen viselte, mert munkája egyre kevésbé elégítette ki intellektuálisan és mentálisan. Egy idő után szűkösnek, kicsinek érezte a dunántúli várost és a közeget, amely körülvette. Váltani akart. Úgy gondolta, más impulzusokra is szüksége van. Ezért elkezdte más irányban képezni magát. A Pécsi Tudományegyetemen elvégezte a művelődésszervező szakot, és kereste a lehetőségeket. Akkoriban döntötte el azt is, hogy Budapesten szeretne élni. A gyártásvezetői munka mellett elkezdett önismerettel foglalkozni, megtanulta az agykontrollt. Voltak furcsa véletlenek az életében, így például az is, ahogy váratlanul belecsöppent az internetes rádiózásba, azaz a műsorkészítésbe, amire korábban olyan nagyon vágyott. Abban az időben kezdett el szervezetállítást tanulni.

Aztán jött 2010, mely fordulatot hozott az életébe. Lehetőséget kapott a Magyar Televízió budapesti központjában, a koordinációs osztályra hívták. „Határtalan volt az örömöm, tizenöt éves vágyam teljesült” – meséli. Ám az öröm nem tartott sokáig, 10 hónapos munkaviszony után minden előzmény nélkül felmondtak neki, mint mondja, „az indok korántsem szakmai volt”. Így a sikertörténetből dráma lett, de Beatrix azon a ponton még nem keseredett el, mert biztos volt abban, hogy hamarosan újra lesz állása. Nem így lett. A remélt pár hónapos keresgélésből négy hosszú év kerekedett ki.

„Voltak nagyon drámai pillanatok is, előfordult, hogy a húszéves fiam adott pénzt kenyérre” – idézi fel a nehéz pillanatokat. A végkielégítés ugyanis hamar elfogyott, s már minden nélkülözhető holmit beadott a zálogházba. Budapesten nem volt elég ismeretsége, így ezen a csatornán nem talált munkát, a fejvadász cégek pedig nem foglalkoztak vele, mivel speciális volt a szakterülete. Életkora is problémát jelentett, közel az ötvenhez bizony nem kapkodnak a munkavállalók után. „Igen, van, aki ilyenkor elmegy pénztárosnak egy nagyáruházba, de én nem ezt az utat választottam, bár megélhetési szempontból kétségtelenül hasznos lett volna – meséli. – Az élni akarás, a tettvágy olyan erős volt bennem, hogy elnyomott minden elkeseredett hangot.”

Emberi kapcsolatok

Sokoldalúsága, nyitottsága mentette meg ebben az élethelyzetben, ugyanis nagy hasznát vette a már Pécsett elkezdett tanulmányoknak, valamint bővítette tanácsadói, szervezetállítói ismereteit. Folytatta az évekkel azelőtt megkezdett internetes rádiózást is, majd újságcikkeket írt. Nemzetközi gyermekmentő szolgálatnál is végzett munkát. Önkéntesként dolgozott a Civil Rádióban, műsorával kiemelt sajtódíjat kapott. Ezekkel a munkákkal pénzt ugyan nem keresett, de a kapcsolatépítésben kétségkívül volt szerepük. Közben a Stratégiakutató Intézetnél létrehozott egy multimédiás tudásportált, amely közösségfejlesztéssel, az emberi tudatossággal és a társadalmi közösségépítéssel foglalkozik. De részt vett településfejlesztési projektben is, mivel szeret az emberekkel foglalkozni.

Miután megszerezte a mediátorképesítést is, elérkezettnek látta az időt, hogy saját szakmai oldalt készítsen szervezetfejlesztési, coaching és mediációs témakörben − abban bízva, hogy ez már megfelelő alap lesz a munkavállaláshoz. Családállítást is tanult. „A munkanélküli években nagyon ügyeltem arra, hogy emberek között legyek, az emberi kapcsolatok sok erőt adtak. A sikertelenségből, a rossz évekből sokat lehet okulni, és fontos, hogy merjünk segítséget kérni” – ad összegzést ezekre az évekre. Azt mondja, az elkeseredés természetes állapot egy ilyen helyzetben, de utána végig kell gondolni, miképp lehet belőle kijönni.

A pozitív gondolkodás is fontos, amely szerinte tanulható. A tanácsadói munkára is úgy talált rá, hogy először a saját problémáira keresett választ, és megoldást akart arra, miként tud belőlük kimászni. Most pedig már ő segít másoknak, életstratégiai és személyes életvezetési tanácsadással is foglalkozik.

Életfilozófia

Tavaly megpályázott egy állást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban. El is nyerte, de érdekességként megemlíti, hogy az állásinterjú után másik pozíciót ajánlottak föl neki. Így most projekttanácsadóként, szakmai helyettesként dolgozik. És mostanra végre „összeállt minden”, ahogy fogalmaz. Jelenlegi munkájában ugyanis kiválóan tudja ötvözni a médiában szerzett kompetenciáit az évek során kialakult szervezetfejlesztési tudással és tanácsadói ismereteivel. Büszkén meséli szerteágazó feladatait. Szakmai javaslatára például mintegy kétszáz iskolában került be a pedagógiai programba a partnerségi szemléletmód.

Beatrix tele van tetterővel, élni vágyással. Mit hozhatnak a következő évek? Várakozással vagy szorongással tekint a jövő felé? – kérdem tőle. „Várakozással – vágja rá gondolkodás nélkül –, és ez a hozzáállás egyben életfilozófiámat is megjeleníti.”

Személyes mottója:

Amikor megkapsz egy lehetőséget, ne azon gondolkodj, hogy megérdemled-e. Fogadd el és élj vele, mert azt jelzi, hogy itt az ideje a megérkező jónak.