A megfejthetetlen, kivételes alkalomra, amely mindent megváltoztat, már az ókori görögöknek is volt szavuk, sőt külön istenük. Azóta próbálunk túljárni Kairosz isten eszén – és néha el is hisszük, hogy sikerül.

 

Newton egy almafa alatt lustálkodott, Arkhimédész éppen fürdőt vett: mindennapi dolgok, amelyek nem mindennapi fordulatot vettek. Vagy ott van a 16 éves John Lennon és a 14 éves Paul McCartney. A két liverpooli kamasz egy templomi ünnepen botlott egymásba, ahová eszük ágában sem volt elmenni… Nélkülük feleolyan hosszú lenne a XX. századi zenetörténet.

Kairosz: az antik görögök így hívták a különleges, a kivételes, az életet megváltoztató pillanatot. Kronosz, az egymást követő percek, órák ura mellett létezett „az alkalmas idő”, a kairosz istene, aki a lehetőségek beteljesítésének pillanatai felett őrködött. A görögöknek volt humoruk: a fürge lábú Kairosz legszembetűnőbb ismertetőjegye egy hajtincs volt, amely a homlokába lógott. Ezt kellett megragadni, ez jelképezte a legalkalmasabb, legkedvezőbb időpontot. Gyorsnak kellett lenni, és bátornak, különben Kairosz elinalt, de siettetni sem lehetett – ugyan, egy istent? Kairosz ma sokféle testet ölt: lehet szerelem első látásra, megismételhetetlen karrierlehetőség, a megvilágosodás élménye. Felismerni mégis nehéz.

 

 

Az agy, a nagy emlékgyár

 

A kognitív tudományok kutatói megtalálták az agyban a „kairoszgyárat”, amely miatt hajlamosak

ÉRTELEM

Az agynak kiemelkedő eseményekre van szüksége ahhoz, hogy értelmet találjon a napok monoton folyásában.

vagyunk életünk emlékezetes pillanatait rögtön fordulóponttá avatni. A tanulmányokból kiderül, az agynak kiemelkedő események kellenek ahhoz, hogy értelmet találjon a napok monoton folyásában. Emiatt úgy „emlékszünk”, hogy már gyerekként predesztinálva voltunk egy adott pályára, hogy előre láttuk döntő események bekövetkeztét – mondjuk, a pénzügyi válságot –, és már akkor meg voltunk győződve arról, hogy partnerünkben lelki társra találtunk, amikor még csak a kedvenc csokimárkánk passzolt igazán.

 

Az agy életrajzunkat elviselhető hosszúságúra rövidíti, és elzárja azt, ami unalmas. Az elégedettség hosszú évei az emlékezetünkben egyetlen pillanatba tömörülnek. Daniel Kahnemann pszichológus és közgazdasági Nobel-díjas ezt duration neglectnek nevezi, vagyis a folyamat helyett a kiemelkedő pontok számítanak, és a befejezés; ami közöttük van, az lényegében selejt. Az emlékezet szenzációhajhász firkász: életünk jelentős eseményeit óriásira fújja fel, és ha kell, újraírja nap mint nap azért, hogy jól érezzük magunkat. Időben visszatekintve, a következmények ismeretében persze nem nehéz kiragadni és úgy értékelni egy eseményt, amelynek köszönhetően minden más lett, de még így is lehet, hogy tévedünk. A meghatározó eseményeket övező dicsfény könnyen elvakíthat.

 

A teljes cikk a La femme 2014. tavaszi számában olvasható.