Manapság magára valamit adó hollywoodi sztár kizárólag műanyagból készült ruhát, cipőt, táskát, kabátot hord, vagy anyaszült meztelenül pózol az állati jogok védelmét szolgáló kampányban. Valódi bundát újabban egyedül az engedhet meg magának, aki abban jött a világra. Vagy mégsem?

 

A vicc szerint a barnamedvének azért jó, mert senki nem zaklatja a kövérsége miatt, zavartalanul átaludhatja a telet, és van egy valódi bundája. Az igazi szőrme ugyanis (bár talán nem annyira a medvéé, az inkább olyan férfias darab) varázslatos hatást gyakorol a nőkre: simogatják, csodálják, de legfőképpen szeretnének belebújni. Utoljára valószínűleg a neandervölgyi ősember húzta magára vadászzsákmánya szőrös bőrét csak azért, mert túlságosan hidegnek érezte a kis jégkorszak klímáját. Amióta az ember rájött az állatbőr kikészítésének fogásaira, a drága prém mindig is a vagyon és a társadalmi státusz fokmérőjének számított; hermelint például kizárólag az uralkodók hordhattak.

 

Az urak a szőkéket, a nők a bundákat szeretik

 

A szőrméből készült, kétségkívül látványos és nőies ruhadarabokat szélesebb körben a filmvilág sztárjai hozták divatba: a 30-as évek szőke dívája, Joan Crawford ugyanúgy szívesen burkolta szépséges testét simogató prémekbe, mint Marilyn Monroe, aki Az urak a szőkéket szeretik

PRESZTIZS

A drága prém évszázadokon át a vagyon és a társadalmi státusz fokmérőjének számított.

című, 1953-as filmben érzékien teker magára egy hatalmas szürkeróka stólát. Akkoriban a gazdag urak számára is magától értetődő volt, hogy a szeretőjüknek kékróka-keppet, csincsilla-stólát vagy földig érő nercbundát vásárolnak ajándékba, és volt az a bunda, amelynek láttán a legerényesebb lány is fontolóra vette az ajánlatukat.
Hogy a háború előtti évek magyar úri osztályának hétköznapjait autentikusan ábrázoló krónikást, Zsigray Juliannát idézzem, egy méregdrága „kastélyszállóban töltött hetek ugyanúgy emelték az ember társadalmi és közgazdasági hitelét, mint a hozzá tartozó hölgy platinaróka kabátja és dió nagyságú drágaköve“. Ugyancsak ő örökíti meg egy dúsgazdag házaspár beszélgetését, ahol a férj emlékszik rá, hogy a felesége a meglevő hat szőrmekabátja mellé egy hetediket is akar. Mikor pedig kiderül, hogy az asszony már be is szerezte a szóban forgó hosszú bundát, a férfi bólint, és azon nyomban elhatározza, másnap dupla ezüstrókát vesz a barátnőjének.
Őszintén szólva fogalmam sincs, milyen lehet az a dupla ezüstróka, de a vonzerejét azért érzem. A bölcsis unokahúgunk viharvert, többször kimosott teddymacijára emlékeztető műszőrmével ellentétben ugyanis az igazi prém puha, lélegző, eleven darab, meleg és gyönyörű. A legszebb kabát, amit valaha láttam, a budai Várban jött szembe velem, gazdája éppen a Hilton szálló ajtaján lépett ki. A magas hölgyön remekül mutató, bokáig érő bunda kívül vajszínű, finom bőrből készült, belül sötétebb sávokkal csíkozott világosszürke prémbéléssel. Még az én gyakorlatlan szemem is felmérte, hogy a műalkotásnak is beillő darab egy vagyonba kerülhetett, mint ahogyan azt is, hogy ilyen kabátom nekem az életben nem lesz.

Inkább meztelenül, mint szőrmében

A szűcs-szemszögből aranykornak számító időszakot követően azután beköszöntöttek a 80-as évek, és színre léptek az állatvédők, élükön az alapítása óta eltelt 31 év alatt a világ legnagyobb állatjogi csoportjává vált PETÁ-val (People for the Ethical Treatment of Animals – Emberek az

ESZTÉTIKA

Az igazi prém puha, lélegző, eleven darab, meleg és gyönyörű.

állatokkal való etikus bánásmódért). A ma 300 alkalmazottal dolgozó és világszerte kétmillió tagot és támogatót maga mögött tudó szervezetet az angilai születésű Ingrid Newkirk hozta létre, aki eredetileg brókernek tanult az Egyesült Államokban, de amikor le akart adni néhány kóbor macskát egy menhelyen, olyannyira elrémült az ottani állapotoktól, hogy inkább állatvédőnek állt.
A PETA támadásainak első célpontjai nem a szűcsök és a mínusz fokok ellen bundával védekező gazdag asszonyok voltak, hanem egy marylandi kutatóintézet, ahol a tudomány nevében majmokat kínoztak. Érdeklődésük csak később fordult a szőrmék felé, és mozgalmuk első nagy győzelmének azt tekintik, amikor sikerült elérniük, hogy a Szerencsekerék amerikai adásának nyereménylistájáról levették a bundákat. A szervezet számára az igazi ismertséget azonban az 1991-ben indult, és azóta is futó agresszív médiakampány hozta meg, amelynek keretében számos hírességet sikerült rávenniük, hogy csupaszon pózoljanak az „Inkább járnék meztelenül, mint szőrmében“ szövegű hirdetéseken.



Az állatvédők érvrendszerében olyan sokkoló adatok szerepelnek, mint az, hogy évente több mint 40 millió (más források szerint 100 millió) állatot ölnek meg a prémjéért, mert egyetlen szőrmekabát elkészítéséhez 150 csincsilla, 20 róka, 60 nyérc vagy 8 fóka szükséges. A világsajtót bejárták azok a hátborzongató filmek, amelyeken világosan látható, milyen nyomorúságos körülmények között tartják és milyen vérfagyasztó kegyetlenséggel mészárolják le az állatokat. A csincsillakölykök nyakcsigolyáját például egyetlen mozdulattal törik el, vagy kloroformmal altatják el őket, sokszor nem törődve azzal, hogy minden állat elpusztult-e, ezért előfordul, hogy még életben vannak a nyúzás során. Más tenyésztett állatokkal áramütés, elgázosítás vagy kipufogógáz-mérgezés végez, vadon élő társaik pedig csapdákban fulladnak meg.
A legborzalmasabb módon a jellegzetes, hullámos mintájú perzsabunda készül: előállításához a még anyjuk méhében lévő báránymagzatok bundáját használják fel, mivel születése után a karaküljuh szőre kiegyenesedik. Az Egyesült Államokban feldolgozott szőrmének több mint a fele Kínából származik, ahol kutyák és macskák millióit akasztják fel, véreztetik ki vagy nyúzzák meg, sokszor elevenen. A Kínában előállított bundákat gyakran félrevezető címkékkel látják el, hogy a vásárló ne legyen tisztában az áru eredetével. A gae például koreai nyelven kutyát jelent, ezért a termékek címkéjére sokszor a gaewolf fantázianevet írják.

 

A teljes cikk a La femme 2011. téli számában olvasható.