Miért is ne lenne vonzó a hírnév? Hiszen annyi jót kínál. A népszerű hiedelem ezzel kapcsolatban az, hogy ha az ember híres, melegebben fogadják: kedvesen mosolyognak rá vadidegenek is, nem kell megerőltetni magát ahhoz, hogy figyeljenek rá, és eddigi teljesítménye alapján biztos lehet abban, hogy nem utasítják vissza.

Nem kell azzal foglalkozni, hogy másokat megnyerjen- mások fognak annak örülni, hogy a híres ember fénye egy másodpercre rájuk vetül. A híres ember közelében mások is óvatosabbak: ne bántsák meg, ne idegesítsék, akár ne mondjanak neki ellen. Ha a híres embernek valami gondja van, az hirtelen mindenki problémája lesz - gondoljunk csak a sztárallűrökre, amelyeknek olyan engedelmesen és gyorsasággal tesznek eleget, mintha világrengető jelentőséggel bírnának. A híres ember panaszait komolyan veszik. Mindenkinek más dolga sincs, mint hogy boldoggá tegye. A híres ember a főnök.
 

A pszichológusok szerint a hírnév utáni vágy gyökere egy régi sérelemhez nyúlik vissza: a népszerűséget hajszoló valamikor nagyon jelentéktelennek érezte magát. Talán egy elérhetetlen szülő, akinek soha semmi nem tetszett, vagy észre sem vette csemetéjét.

MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR?

A jó nevelés egyik bizonyítéka, ha az ember gyereke nem vágyik arra, hogy híres ember legyen.

 Nem volt esti mese, dicséret, vállonveregetés.  A hiány akkorára nő, hogy most már a világ figyelme és törődése kell. Aki híres, arra a szülei is büszkék. Vagyis a jó nevelés egyik bizonyítéka, ha az ember gyereke nem vágyik arra, hogy híres ember legyen. De még ha szülők dicsérik is gyereküket és támogatják, akkor is van egy probléma. Akkor, ha a külvilág nem erősíti meg az otthonról kapott jelzéseket. Nem értik meg, nem bátorítanak a környezetben lévők. Nem olyan kedvesek, türelmesek. 
 

Aki hírnévre vágyik, arra vágyik, hogy értékeljék és jól bánjanak vele. De a hírnév erre mégsem képes. A pletykalapok és sztárok magánéleti katasztrófái ennek ékes példái. Persze, vannak nyilvánvaló előnyei. De ott vannak a letagadhatatlan hátrányok. Ha egy híresség összeomlik, élete széthullik vagy őrült módra viselkedik a nyilvánosság szeme láttára, úgy kezelik, mintha ez az ő hibája, szerencsétlensége lenne. S nem mint a hírnév áldozatának.

Aki híres szeretne lenni, azt szeretné, ha kedvesek lennének hozzá. De a világ nem olyan, hogy hosszú ideig képes lenne erre. Egyszerű az ok: a siker sokszor azt jelenti, hogy másokkal szemben emelkedik ki. Mintha ő különb lenne a tömegtől. Az ellenérzéseket egy ideig kordában lehet tartani. Eleinte több a tisztelet és a csodálat. Aztán jönnek a megjegyzések: hogyan nézett ki a legutóbbi díjátadón, smink nélkül jár vásárolni, milyen párt választ magának, milyen elhanyagolt a családja, és a legutóbbi filmje- az a mélypont!

A hírnév nemhogy erőssé tesz, hanem sérülékenyebbé: ezután korlátlanul lehet kritizálni, gúnyolódni rajta. A sértés senkinek sem esik jó, de a híreseknek azok vágják az arcába, akik amúgy nem tehetnék meg, ha az internet, az újságok nem adnának erre lehetőséget. Sosem volt ennél egyszerűbb gyűlölködni. Pszichológiai szempontból éppen a híres emberek azok, akik a legkevésbé képesek ezt jól kezelni. Azért vágytak hírnévre, mert nem elég vastag a bőrük. A hírnév ezen csak ront. 
 

Minden magunkkal kapcsolatos félelem- hogy nem vagyunk elég okosak, szépek, értékesek- naponta megtalálja a szem előtt élő hírességeket. Van, amikor a bántás csak annak szól, hogy végre célpontot talált a gyűlölködő felgyülemlett frusztrációja. De van, amikor fájdalmasan betalál és érzékeny pontot érint. És van, amikor teljesen értelmetlen- de akkor is létezik egy ok, akármilyen abszurd, ami miatt nem szerethető. A legrosszabb, ha ezek a megjegyzések, kritikák úgy beágyazódnak, hogy semmilyen kártérítési per vagy varázsló nem tünteti el. A megbántódott hírességet pedig kevesen sajnálják. Miért állt ki? Senki nem kényszerítette, hogy ne legyen hétköznapi ember.

A színészek, művészek közül sokan mondják, hogy nem olvassák a kritikákat, éppen ezért. Van, aki viszont igen, mert ez előre viszi. De valószínűleg csak akkor, ha ezt olyan ember mondja, akinek a véleménye mérvadó. Akár jó, akár rossz vélemény, jobb ha tudja, hogy különbség van aközött, amit a világ lát, és aközött, aki ő. Bár ez még a legátlagosabb embernek sem könnyű. 

 

A hírnévvel foglalkozni azért is érdemes, mert sokan- köztük fiatalok- hiszik azt, hogy a sikeres élet egyik feltétele a hírnév. Vehetjük jelzésnek is: nem hírnévre vágynak, hanem tiszteletre, jó bánásmódra, arra, hogy értékeljék, hogy a hétköznapi élet már nem elég jó hozzánk. Ahelyett, hogy arra bátorítanánk ezreket, hogy legyenek sztárok, inkább arra kellene figyelni, hogyan legyünk udvariasak, hogyan hallgassuk meg a másikat otthon, munkahelyen, közösségekben. Nem olyan glamúros, az tény, de emberi. Ne a hírnév legyen a garancia a kedvességre és szeretetre.