"Megkezdődött a hét végén a kékfrankos szőlőfajta szürete a soproni borvidéken. Legendák és jótanácsok!"

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Recept gyomorbaj és rosszkedv ellen

Megkezdődött a hét végén a kékfrankos szőlőfajta szürete a soproni borvidéken. Legendák és jótanácsok!

Kevés olyan város van az országban, ahol az utcákon barangolva pincézhetünk, hiszen a legtöbb borvidéken a szőlőhegyekbe kell menni egy jó kóstolóra, vagy kis falvakba térhetünk be egy-egy pohár borra. Nos, Sopron az a hely, ahol a városi turizmus és a borkóstolás egymást erősíti, a település idegenforgalmában fontos helye van a „kékfrankos városa” imázsnak.

 

 


A soproni borvidék már a 14. században előkelő helyen szerepelt a magyar borvidékek között, de akkor még egészen más jellegű bortermelés folyt itt. Még a Monarchia idején is – amikor Sopron–Ruszt–Pozsony borvidék néven együtt említették más bortermelő területekkel – elsősorban fehérborokat készítettek itt. A filoxéravész (19. század nagy járványa, amely az egész országban hatalmas pusztítást vitt véghez a bortermő vidékeken), illetve a Monarchia felbomlása után alakult ki az a karakter, amit most ismerünk: a kék szőlő, elsősorban pedig a kékfrankos vidéke. Jelentős itt a zweigelt, a cabernet sauvignon, a merlot és a pinot noir termelése is, a borvidék klímája elsősorban pedig a kései szüretelésű édes borok előállításának kedvez.
A szőlőültetvények természetesen nem Sopronban vannak, a legértékesebb területek a Fertő-tó környéki hegyoldalak. Nagyon érdekes és változatos vidék ez, viszonylag kis területen találunk kontinentális alföldi tavat, szubmediterrán dombokat és szikes pusztákat. Ennek megfelelően a geológusok mellett a turisták is rácsodálkozhatnak a vidékre: gyönyörű táj, változatos állat- és növényvilág. Hogy miért alakult ki az a szokás, hogy a gazdák többsége Sopronba, a háza elé építette pincéjét, nem tudjuk, de ez a trend már amúgy is a múlté. A vidéken, akár az osztrák határon túl is, több száz kis borászat működik, a kis családi vállalkozástól a nagy pincészetekig.


A kékfrankos

 

1809-ben, napóleoni háborúk idején Sopronba és környékére kvártélyozták be a  francia katonákat, akik persze nem vetették meg sem a jobb, sem a rosszabb borokat. A napóleoni hadjáratok alatt a bakáknak kétféle pénzük lehetett, egy fehér színű háborús pénz és az értékállóbb, hagyományos kék színű frank. A soproni gazdák jobb boraikat nem adták a gyorsan inflálódó háborús fizetőeszközért, csak a jobbnak számító kék pénzért. Ezért amikor a katonák a  finomabb borokért járultak a pincékhez, csak annyit mondtak: − Kék frank! A történet szerint innen a kiváló soproni bor neve: kékfrankos. A legenda jól hangzik, de a valósághoz vajmi kevés a köze, már csak azért is, mert a megszálló katonák ritkán fizettek a borért. Az azonban végképp megdönti a történet hitelét, hogy már 18. századi források is blaufränkischnek – kékfrankosnak – nevezték ezt a szőlőfajtát és bort, így tükörfordítással nyerhette el magyar nevét.

Nem magyar fajtáról van tehát szó, az olaszok frankovia, a szlovákok és csehek frankovka néven ismerik. Ezeken a területeken, illetve Németországban, de még az Egyesült Államokban is termelnek kékfrankost. Dr. Zweigelt is ezt a bort használta a róla elnevezett nedűhöz: a zweigelt ugyanis a kékfrankos és a St. Lauren keresztezésével készült. Némi magyar vonatkozása mégis van a kékfrankos elterjedésének: a 20. század elején magyar telepesek vitték a tengerentúlra, és terjesztették el Washington, New York és Colorado államban.

És hogy honnan származik valójában? Hivatalos neve Blauer Limberger, azaz kék limburgi, így valószínűleg Limburg tartományból, a mai Szlovéniából eredeztethető. Egyes elképzelések szerint ősforrása a Kaszpi-tenger vidékére tehető, innen juthatott aztán Európába.
Számunkra Sopron a kékfrankos hazája, és bár Magyarországon nincs külföldi versenytársa ennek a bornak, a nemzetközi piacon egészen más a helyzet. Valójában az osztrákok is ezzel a szlogennel reklámozzák a burgenlandi bort, a – már nem létező – határon átlépve sok helyen láthatod a feliratot: Blaufrankischland, azaz a „kékfrankos földje”. És bár valójában a határtól függetlenül ez egy, összefüggő vidék, talán a soproni borvidék szőlője minőségében veri is a sógorékét, a nemzetközi porondon a marketingversenyben az osztrákok erősebbek. Pedig a soproni kékfrankos, ez a mélyvörös, friss illatú, zamatokban gazdag és könnyed bor igazán felveszi a versenyt bármelyik vidék kékfrankosával, úgy látszik, elsősorban a miénk marad, akárcsak a kékfrankos rosé, amely jelenleg a legkedveltebb rosébor hazánkban.


A fesztiválok és a borturisták városa

 

Sopron természetesen nem szorul a borkultúra támogatására, önmagában is akár többnapos, kiadós turistaprogramot kínál. A népszerű kirándulócélpontok – Tűztorony, Storno-ház, Károly-kilátó – mellett a környék is bőséges látnivalóval szolgál. Autóval könnyen megközelíthető  Nagycenk vagy Fertőd, de tavasszal-nyáron kerékpárral is kiváló programokat kínál a vidék. Ma már az egész Fertő-tó körül bicikliút vezet, de a Fertő-Hanság Nemzeti Park bármelyik része is remek célpont lehet túrázáshoz.

Egyre több fesztivál és szervezett program kínálja magát Sopronban. A Volt Fesztivál ma már nemcsak a koncerteken csápoló fiatalok számára érdekes: a rendezvény keretében az egész városban komolyzenei koncerteket, színházi előadásokat szerveznek.
Mind komolyabb hagyománya van a Kékfrankos Nyárnak, amely késő tavasztól őszig tart, elsősorban a borturisták számára. Keresve sem találhatsz jobb alkalmat a borvidék megismerésére, hiszen a város „boros” vonatkozásaitól kezdve a szőlőgondozás, borkészítés megismerésén át természetesen a borkóstolókig rengeteg program érhető el ezen a rendezvényen.

A két világháború között a gyógyturizmusnak is helyet adott ez a város, nem függetlenül boraitól. A vörösbor kedvező élettani hatásai jól ismertek, a soproni vörös borkősavas sói viszont kimondottan a bél- és gyomorrenyheség ellenszereinek számítanak. Nos, a bort kedvelő gyógyturisták korszaka már a múlté, a jó vörösborhoz már nem kell utazni, akár otthon is élvezhetjük néhány pohárral.


Gasztronómiai örömök

 

A szakemberek javaslata szerint a kékfrankost 14-15 fokon érdemes fogyasztani, és akár szárnyas-, akár vadételekhez, de a magyaros fogásokhoz is jól illik. A következő receptünk marhahúsból készült étel, amely szintén nagyon jól felveszi ezt a remek soproni fajtát.


Vörösboros-gombás fehérpecsenye

Hozzávalók:

 

6 szelet marha fehérpecsenye (vagy kb. 50-60 dkg egyben),
só, bors, olaj, színes bors,
1 dl kékfrankos,
2,5 dl leves alaplé,
1 dl tejszín,
1-2 gombafej szeletelve


Elkészítés: A marhahúst 1-1,5 centi vastagságú szeletekre szeljük, és mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben fél deci olajat vagy zsírt hevítünk, és pár szem színes borsot dobunk bele. Beletesszük a hússzeleteket, és mindkét oldalukat hirtelen megsütjük. Ha a hús mindkét oldala kérges, hozzáöntjük a vörösbort, majd hozzáadjuk az alaplé felét. Ezután fedő alatt forraljuk, majd takarékon pároljuk. Kb. 30 perc után hozzáadjuk az alaplé másik felét, és hagyjuk, hogy puhára főjön a hús. Ezután rá lehet dobni a gombaszeleteket, és további 5 perc párolás után ráöntjük a tejszínt is. Gombás rizottóval tálaljuk, közvetlenül egy üveg soproni kékfrankos mellett.

 

Fotó: Wikipedia

Gönye László Gönye László cikke 2013. október
címkék:
Gasztronómia | Recept | Utazás
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.