Azt mondja, még soha ilyen jó munkája nem volt, mint most, amikor a COLO-Pajzs Kulturális Egyesülettel egy archeoparkot alakítanak ki, s újranyomtatják az első magyar nyelvű Bibliát − a korabeli, XVI. századi technológia felélesztésével.

Huszonkét éven át dolgozott faipari vállalkozóként különböző építkezéseken – meséli Daruka Mihály. Az első nagy váltás az volt az életében, amikor kevéssel a rendszerváltást követően banki hitelből megvásárolt egy 600 négyzetméteres sajóbábonyi üzemet. Könnyűszerkezetes faházakat készítettek 14 dolgozóval, de „átverték” őt, s teljesen tönkrement. Divatos kifejezéssel élve: padlót fogott, amikor elárverezték az üzemet – emlékezik. Két hétig sírt, meséli, s már azon gondolkodott, hogy főbe lövi magát.

Ám úgy tűnik, minden alagút végén ott a fény. Daruka Mihálynak egy rádióriport mutatta meg a kilábalás útját a személyes válságból. A miskolci rádióban hallott egy érdekes riportot, amelyben arra panaszkodott a vizsolyi polgármester, hogy nincs egy olyan hely a faluban, ahová beülhetnének a hozzájuk látogató turisták egy forró kávéra vagy egy hideg üdítőre.

Valóságos múzeum

Szöget ütött Daruka Mihály fejében az ötlet, hogy vendéglőt kellene nyitni Vizsolyban. Elmentek hát, s körülnéztek a faluban. Neki is, családjának is tetszett a település. Megvették az akkoriban már eléggé lepusztult Rákóczi-kúriát, amelyet felújítottak, s megnyitották a vendéglőt.

Lehetett volna újra egyszerű vállalkozó, de valahogy megfogta a hely szelleme, hiszen itt működött egykor az a kis nyomda is, ahol a XVI. században a vizsolyi biblia készült. Nem sokat morfondíroztak, elhatározták, hogy a korabeli a technológiával kinyomtatják az eredeti pontos mását kétszáz példányban a reformáció emlékévére, vagyis 2017-re. Luther Márton ugyanis ötszáz évvel korábban, 1517. október 31-én tette közzé először az általa megfogalmazott 95 tézist, amelyben a katolikus egyházat bírálta.

A terv megvalósításának első lépéseként a Biblia nyomtatásának technikai és történelmi hátterét kutatták. És azt is elhatározták, hogy egy élő, iparszerűen termelő, valóságos XVI. századi nyomdamúzeumot építenek fel. Méltó módon megtisztelve a korabeli nyomdászokat és a reformátorokat. A folyamat sikere érdekében megkeresték azokat az embereket, akik még értenek a hagyományos nyomtatáshoz, és szakemberei, kutatói a témának. Így Timkó György betűöntőmestert, Gáspár Pál Szilveszter vésnökmestert, Pelbárt Jenő papír- és vízjelkutatót, Lele István papírmérnököt, Ringer István lakatosmestert. Bármily hihetetlen, kézzel vésték ki a betűk gyártásához szükséges 375 darab acél verőtövet, hogy a nyomtatás valóban korhű legyen. Látható az is, hogy a lehető legtágabban értelmezték a nyomdászatot, vagyis nem túlzás az archeopark elnevezés. Amennyiben újraindították a papírmalmot is, vagyis az eredetinek megfelelő, merített papírosra nyomtatnak 2015 februárjától.

Költözködés

De mit szólt a család a nagy váltásokhoz? Nos, Daruka Mihály azt mondja, a három gyerek a sajóbábonyi privatizáció idején még túl kicsi volt, hogy komolyan beleszóljon a döntésbe, a Vizsolyra település idején meg már túl nagy. Akkoriban ugyanis már a saját életükkel voltak elfoglalva. Érdekes módon a felesége viszonylag könnyen belement a költözésbe. Bár utólag azért felemlegette, hogy ha tudta volna, mivel is jár mindez, akkor talán jobban megfontolja a döntést, s bizony kétszer is meggondolta volna, hogy Vizsolyra hurcolkodjanak.

A hasonló helyzetben lévőknek, vagyis a nagy váltásra készülőknek kissé meglepő, ám annál megfontolandóbb tanácsot adott Daruka Mihály. Azt mondja, soha, de soha az életben ne akarjanak „jót tenni” azzal a közösséggel, amelyik befogadja őket. És még véletlenül se számítsanak hálára vagy legalább köszönetre. A helyi közösség ugyanis a tapasztalata szerint igen érzékenyen reagál arra, ha egy idegen felhívja a figyelmet az értékeikre. A vizsolyiak sem tudtak évszázadokon át mit kezdeni a Károli-örökséggel. Olyan ez, mint amikor egy szépen rendbe hozott főutcán a városiak már fel sem néznek a művészien kialakított homlokzatokra, s nem értik, hogy a turisták mit bámulnak az épületeken. Talán az a legjobb beköltözői hozzáállás, ha az ember szimbolikusan nyitva hagyja az ajtaját, hogy a helyiek néha bekukucskálhassanak, esetleg még elő is fordul, hogy elcsenik az ötleteit − de semmiképpen sem szabad rájuk erőltetni azokat. Időt kell hagyni az információk feldolgozására.

Működő múlt

Mégse gondoljuk, hogy Daruka Mihály afféle megkeseredett ember lenne. Bár nagyon szerette a régebbi életét, sőt: életeit is. Mert nagyon jó dolog vállalkozónak lenni, pláne egy komoly üzemet vezetni. Ám mostani alapítványi munkáját már semmi pénzért nem cserélné vissza a régire. Úgy érzi, végre azzal foglalkozhat, amihez mindig is értett. Irányíthat egy építkezést, amely nap mint nap újabb meglepetéseket tartogat számára. Tényleg csodás a nyomda, és egészen gyönyörűséges a papírmalom. Pontosabban a vízimalom-meghajtású, rongypapírt gyártó manufaktúra. Mintha megelevenedne a múlt. Egyszerűen történelmi levegője van a XVI. századi technológiának.

És nincs megállás, mert beindítják a téglagyárat és a cserépüzemet is. Magyarán a régi épületeket az eredeti anyagok újragyártásával újítják fel. Ami ily módon létrejön, az nem valamiféle skanzen, vagyis a múlt díszleteinek felállítása, hanem egy működő, organikus gazdasági egység, amely úgy működik majd, hogy a látogató időutazónak érezhesse magát.