FILM
Cate Blanchett jó színésznő, ezt mindenki tudja. Sőt, a legjobbak egyike. Tökéletes, ha királynőt játszik, ahogy akkor is, ha kémet.
A HOLLAND URALKODÓHÁZ
Beatrix a valaha élt legidősebb uralkodónő ezen a trónon. Ő az 1890-ben kezdődött „nőuralom” negyedik koronás fője.
MEGVÁLTOZOTT KAPCSOLATOK
Mára szinte már közhely, hogy a házasságok sokkal később köttetnek, mint akár tíz-húsz évvel korábban. De hogy a szerelmek is nehezebben és később...
NŐI SZEREPEK
Döntsd el mit akarsz: egyenrangúságot vagy szexet? Mert a kettő együtt nehezen lehetséges- állítják amerikai kutatók.
CHARLIZE THERON
Charlize volt már szörny, gyilkos, egyetlen szerepet nem visel el: a szokványos hollywodi díváét.
FULLAJTÁR ANDREÁVAL
A leginkább a gyerekeket és a nőket érintő erőszakról - színpadi eszközökkel, stílusban.
KONCERT
Két feltűnő tulajdonsága van: vörös, göndör haja és széles hangterjedelme. Mick Hucknall Budapesten zenél 2013 márciusában.
HÁZASSÁG
Az idei, 200. Wagner-évforduló kapcsán az életmű kutatói ontják a tanulmányokat, így végre a zeneszerző hódításait is megismerhetjük.
A JAPÁN URALKODÓHÁZ
A japán uralkodóház az egyik legkülönlegesebb, s egyben a legősibb dinasztia Ázsiában.
LUCA-NAP ÉS A JELENKOR
Lux: fény, világosság. A szóhoz egy női név, egy legenda és egy ünnepi szokás is kapcsolódik.
A házasság a férfiakban kialakítja azt az ösztönt, hogy bizonyos kérdések az automatikus válasz helyett elindítsanak egy vészprogramot.
KIÁLLÍTÁS
Hogy csak egy példát említsünk, pénztárcát hímzett kedvesének, vagy romantikus kirándulásra indult vele.
MIKLÓSA ERIKA
Miklósa Erika Liszt Ferenc-díjas operaénekes idén Kossuth-díjat vehetett át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója...
ZENE
Az Operaház az ősz középső hónapjában két különleges rendezvénnyel ellensúlyozza a tél közeledtét.
PÁRKAPCSOLAT
Avagy hogyan lehetséges, hogy minél gazdagabb az ember, annál tovább tart a házassága?
HOLTODIGLAN
David Fincher legújabb filmje nem nőgyűlölő vagy feminista, azt mutatja be, mi történik, ha két ember örökre összeköti az életét…
ELEGANCIA MAGYARORSZÁGON
Schiffer Miklós minden körülmények között tökéletesen elegáns. Éppen a Kempinskibe illik, pedig onnan tényleg könnyű kilógni!
ÖRÖKKÉ?
Tényleg a fejben dől el, hogy ki mellett tudunk elköteleződni? Vagy a nagy szerelem az, ami évekre – esetleg örökre – összeköthet egy...
DIANA KRALL
Budapesten ad koncertet novemberben a világ egyik legismertebb és legjobb dzsesszénekese, Diana Krall.
CSALÁDTÖRTÉNET
Nem hétköznapi családi történet Esterházy V. Pál és Melinda házassága, amelybe a viharos történelem is beleszólt.
Változatok dohányzóasztalra
Pihenés a kertben
Moholy-Nagy László művei Fotográfus, festő, formatervező, a magyar képzőművészeti egyetem névadója.
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyreszóló ajándékkal.
televíziós műsorvezető
újságíró