CHRISTIAN SCHUMANN
Jó lesz vele beszélgetni – jósolták zenész barátaim, akik már korábban is dolgoztak együtt a magyar származású karmesterrel, Christian...
PÁRIZS
Párizs van, volt és lesz. Egyszerre él mindhárom időben. Egy érett, bölcs asszony, aki nemcsak magával törődik, hanem felmenőit is ápolja....
FILM
A klasszikus mesék élőszereplős feldolgozásai átvették a hatalmat a mozivásznon.
STEVE MCCURRY
Steve McCurry a kortárs fotóművészet legendás alakja. Ikonikus képeit most egy lenyűgöző kiállítás keretében tekinthetjük meg a Műcsarnokban....
SZÍNHÁZ
A Törésvonalak című egyedülálló színházi produkció új szórakozási és interaktív színházi élményt kínál a szerepjátékok kedvelőinek....
LAKBERENDEZÉS
Míg egyesek saját maguk öltöztetik ünnepi fényekbe az otthonukat, addig mások szívesebben bízzák a dekorálást profi szakemberre!
ELEGANCIA MAGYARORSZÁGON
Schiffer Miklós minden körülmények között tökéletesen elegáns. Éppen a Kempinskibe illik, pedig onnan tényleg könnyű kilógni!
KONCERT
Dögös, bámulatos, fenomenális – nem győztük a jelzőket aggasztani a 2Cellos formációra, amikor a két csellista három éve Magyarországon...
FESZTIVÁL
Nemzetközi sztárokkal, freeride-kerékpárosokkal, repülőshow-val és bag jumppal várja a bulizni vágyókat a Dunasziget Fesztivál Bécsben.
UTAZÁS
Megfejtettük Fushifaru varázsának titkát.
A SZEZON
Most már Magyarországon is egyre több, de nem messze tőlünk, a szomszédban farsang ideje alatt tényleg zsúfolt a báli kalendár.
Székesfehérvár, a magyar királyok koronázóvárosa Magyarországon 1916 óta nem látott ünnepi eseménysorozatra készül.
PÁRKAPCSOLAT
Egyre könnyebben cseréljük újabbra a párunkat, mintha egy használati tárgyat vásároltunk volna a plázában.
Három Grammy-díjat nyert, zenéjét kultfilmekből is ismerhetjük, és teljesen más lenne nélküle az európai zene.
DIENES VALÉRIA
Babits Mihály Halálfiai című regényében szerepel egy diáklány, Hintáss Gitta.
MENTORRAL
A huszonegy éves Bálint Karoláról már biztosan lehet tudni, hogy az ő élettere az informatika valamelyik megújuló ágában lelhető fel.
KÜLFÖLDI ÉLET MAGYAR NŐK SZEMÉVEL
Szűcs Nóra könyve azokról a nőkről szól, akik egy másik országot választottak életük teréül.
MARLENE DIETRICH
Egy XXI. századi nő a XX. századból: világpolgár, önmegvalósító, feminista.
GENERÁCIÓK ÜZLETBEN
„A vagyon akkor válik igazi értékké, ha a következő generációkat is gazdagítja.” – vallja a privátbankár
Magyarország legnagyobb koncerthelyszíne egyszerre ígér felejthetetlen élményt a rajongóknak és a zenekar tagjainak.
Változatok dohányzóasztalra
Pihenés a kertben
Debussy: Le plus que lente Vámosi-Nagy Zsuzsa, legtehetségesebb fiatal muzsikusaink egyike, számos hazai és...
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyreszóló ajándékkal.
Művészeti főmunkatárs
művészeti vezető
újságíró